2022.03.17. 07:41
Beton hídfőnek ütközött egy autó Türjén
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő súlyos sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Forrás: police.hu
Egy 29 éves csehimindszenti férfi közlekedett 21 óra 30 perckor egy személygépkocsival Türjén, a Kossuth utcán a Széchenyi utca irányából a Petőfi tér felé, amikor egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban letért az útpadkára, ahol egy kiemelt beton szegély megdobta a gépkocsit és egy beton hídfőnek ütközött. A balesetben a gépjármű vezetője súlyosan megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a 29 éves férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és a vezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.
A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök nyolc főt állítottak elő, közülük öt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt – közölte a police.hu.