Egyszerre 30 helyszínen 100 pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le a számlagyárra

2023.11.19. 13:25

A limitált szériás Ferrari csomagtartójában 1,1 millió euró lapult

Véget vetettek a fényűző életnek az adóhatóság emberei.

Arany Gábor

A Ferrari csomagtartójában 1,1 millió eurót rejtő szatyrot találtak a pénzügyőrök

Fotó: NAV

A Nemezti Adó- és Vámhivatal beszámolója szerint a pénzügyőri akcióval olyan bűnszervezet tagjai ellen léptek fel, akik 2021 nyarától összesen 472 millió forint kárt okoztak a központi költségvetésnek. Az akcióban a hatóság emberei rátették a kezüket a bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarira, amelyből mindössze csak húszat gyártottak. A luxusjárgány csomagtartójából pedig több mint 1,1 millió euró került elő. 

Lefoglalták a pénzügyőrök a Ferrarit is
Fotó: NAV

Egy másik helyszínen Lamborghini Urus-t parkoltattak. Jelentős értékű ingatlanok, luxusjárművek és hatalmas mennyiségű készpénz lefoglalásával, illetve zár alá vételével csaknem 1,2 milliárd forint összegű vagyont biztosítottak a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a bűnszervezet végleges felszámolására szervezett akcióban. A 17 ingatlan és 8 gépkocsi mellett a félmilliárd forint értékű készpénz és a zárolt céges számlapénzek is az okozott vagyoni hátrány megtérülését szolgálják. 
A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akcióban egyszerre 30 helyszínen, mintegy 100 pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le. Néhány helyszínen a nagy volumenű adatmentésekhez szükséges IT-specialisták is dolgoztak. A NAV Merkúr bevetési egységének köszönhetően az egyik kiemelt helyszínen pótolhatatlan bizonyítási eszközöket találtak. 
A nyomozóhatóság a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetését kétséget kizáró és azt alátámasztó tárgyi, valamint digitális bizonyítékokat teljes körben begyűjtötte, amely alapján nyolc gyanúsítottat hallgattak ki. A Pécsi Járásbíróság elrendelte három gyanúsított  letartóztatást.
A büntetőeljárás a nyomozóhatóság részéről akár rövid időn belül befejezhető, s amennyiben beigazolódik az elkövetők bűnössége, a szervezet irányítói a büntetőeljárás lezárásakor akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában