Egy díszpolgári kitüntetés váratlan buktatói

Az esemény 1936. március 9-én kezdődött, amikor az 1932 óra kormányzó Gömbös Gyulát a város képviselő testülete a jegyzőkönyv tudósítása szerint „nagy lelkesedéssel, tapsorkán és szívből jövő éljenzés közepette" véghatározatban a város díszpolgárává nevezte ki. Az előterjesztő képviselő, dr. Telmann Sándor sok mindennel indokolta a kitüntetést. Egyrészt azzal, hogy a miniszterelnök egy csőd szélén álló országot vett át, amelynek a „költségvetése fel volt borulva", s a „folyton növekvő elégedetlenség társadalmi ellentéteket robbantott ki", ám ő „megalkuvást nem ismerő, férfias egyéniségével, évek nehéz munkájával" egyenesbe hozta az országot.

Nagy Sándor vázlatos rajza a készülő díszoklevélről. Fotó: Zala Megyei Levéltár

„Ha ma körülnézünk, azt látjuk, hogy állami költségvetésünk, a véghezvitt fájdalmas, de sohasem emberségtelen takarékossági intézkedések folytán egyensúlyi állapotba került" – hangsúlyozta a képviselő. „Fáradtságot nem ismerő, az éjet is nappallá tevő tevékenységével" pedig új kereskedelmi kapcsolatokat létesített, amellyel fellendítette a gazdaságot. Elültek a társadalmi ellentétek, s „az országban örvendetesen tért hódít az összetartás és a Nemzeti Egység nagy gondolata", „rend pedig olyan van ebben az országban, hogy azt megirigyelhetik tőlünk a nyugati nemzetek is".

Külpolitikai tekintetben is megváltozott a helyzet, már nem vagyunk „figyelmen kívül hagyható tényező", hatalmas barátaink vannak. „A kormánynak egész eddigi működése és különösen az ún. reform javaslatai mélyen átérzett szociális és demokratikus érzékről tesznek tanúbizonyságot." S bár azt nem állíthatjuk – mondta az előterjesztő – hogy „Magyarország már tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne, de az egész világra kiterjedő válságnak a hatásait mi sem vihetjük el szárazon, bármennyire rátermett is kormányunk". Mindezek után döntött a képviselő testület egyhangúan a díszpolgári kinevezésről.

Gömbös Gyula miniszterelnök.

Az ünnepélyes átadáshoz azonban el kellett készíteni a díszoklevelet, ezért a polgármester három művészembert keresett meg, ajánlatot kérve. Antal Dezső építészmérnök válaszában jelezte, hogy ő építész, s díszoklevelet nem tud készíteni. Ezzel szemben Fábián Gyula szombathelyi tanár részletes tervvel jelentkezett. Nála a díszoklevélen jellegzetes zalai szimbólumok látszottak volna, göcseji harangláb, a nagytemplom és a város látképe. Mindez „kiválóan gondos, finom bőrboríték táblába applikálva, négyoldalas gazdag magyaros, göcseji motívumokból tervezett, finom papírosra kivitelezve", mindösszesen 400 pengőért.

Végül mégsem ő nyert, hanem Nagy Sándor budapesti festőművész, aki egy 60x80 cm nagyságú díszoklevelet tervezett „középen a város címerével, jobboldalt a megyeháza, s körül a díszítmény között a további képek", köztük a festmény, melyen Gömbös Gyula látható, amint utat mutat a nemzetnek. Ennek ára „kutyabőrön hengeralakú bőrtokban 200 pengő, papíron ugyancsak bőrtokban 150 pengő", de hozzátette, hogy lehet, hogy ekkora kutyabőrt nem fog kapni, ezért, ha abból kell készíteni, egy kicsit kisebb lesz.

A munkát végül Nagy Sándor nyerte el, mert olcsóbb ajánlatot tett, de kiderült, hogy az összeg csak a díszoklevélre vonatkozik, a bőrtokkal együtt ez is 400 pengő. Ezért a város árengedményt kért. Nagy válaszában közölte, hogy esetleg tud 20 pengőt engedni. Végül a nagy tetthez méltatlan vita és alkudozás után a város megrendelte a művet, de nem kutyabőrre, hanem csak papírra, s megindulhatott a munka. Azonban további problémák merültek fel. Nagy Sándor közölte: amíg nem kap előleget, nem lát munkához. Végül kapott 120 pengőt, de ekkor közölte, hogy családja, felesége és gyermeke megbetegedett, ezért elutaznak vidékre. Végül csak nyár végén, több hónap után látott munkához, s szeptember 16-án boldogan közölte a polgármesternek írt levelében, hogy október elejére kész lesz a mű. És úgy is lett.

Történelemben jártas olvasóink már tudják a tragikus csattanót: Gömbös Gyula miniszterelnök október 6-án, betegségben elhunyt. Ez azt jelentette, hogy a díszpolgári oklevelet sem tudta átvenni. Azonban a mély fájdalom és a gyász sem volt képes annyira elhomályosítani Zalaegerszeg város polgármesterének szemét, hogy azonnal ne cselekedjen! Már másnap, október 7-én írt a mesternek, hogy azonnal állítson le minden munkát, további költségbe ne verje magát, mert a város nem fogja kifizetni. Az „oklevél tárgytalanná vált". De az ukáz elkésett, a mű már elkészült. S vajon hogyan oldották meg a fizetség problémáját? Egyszerűen: a város végül kifizetett egy csökkentett árat a művésznek, átvette az oklevelet, azzal, hogy némi változtatással – egy „újabb díszpolgárság esetén, egy későbbi időpontban" – jó lesz az még.