Nevét kráter viseli a Hold másik oldalán

2017. május 13., 09:00 szerző: Varga Andor
komment
A megyeszékhelyi Vega Csillagászati Egyesület közgyűlésén egy olyan, zalaegerszegi születésű néhai tudós állt a középpontban, akinek a nevét a Holdon kráter, valahol a világűrben pedig kisbolygó viseli.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Zalaegerszegen 1929-ben született Izsák Imréről van szó, aki mindössze 36 évet élt ezen a földön, ám ez a rövid idő (melyből aktív éveinek java részét, 1956-ig ráadásul a vasfüggöny mögött töltötte) is elég volt, hogy szakterületén (csillagászat, matematika, geofizika, planetológia) a legmagasabb elismertségig jusson. A Vega gondozásában most monográfia jelent meg a munkásságáról, melyet egy szintén zalaegerszegi születésű tagtárs, Csizmadia Ákos írt.

– Az, hogy valakinek a nevét kisbolygó viseli, valójában nem olyan nagy dolog, a mindenségben már több mint 700 ezer, ilyen keresztségen átesett égitest kering. Én a főnököm és egy kollégám személyében minden nap találkozom névadókkal; sőt, itt köztünk is ül ilyen ember, Hegedüs Tibor, a bajai obszervatórium vezetője – kezdte a kötetet bemutató dr. Csizmadia Szilárd, a Vega elnöke, aki maga profi csillagász, egy berlini kutatóintézetben dolgozik, az Izsák-kötet írójáról pedig testvéri minőségben is sokat tud. – Egy kisbolygót mindig a felfedező nevezhet el, feleségtől a szeretőn át az obszervatórium macskájáig van példa mindenre a tudománytörténetben. A holdkráter azonban egészen más kávéház. Ebben az esetben a Nemzetközi Csillagászati Unió illetékes bizottsága dönt, és bizony rendkívüli alapossággal vizsgálják a jelöltet. A korszakos tudományos tevékenység alap, de a tökéletes etikai-erkölcsi feddhetetlenség is követelmény.

 

A Hold kráterei 16 magyar ember nevét őrzik az örökkévalóságnak, a sorban (egyelőre?) az utolsó volt Izsák Imre 1970-ben. Van krátere Eötvös Lorándnak, Hell Miksának, Kármán Tódornak, Neumann Jánosnak, Szilárd Leónak is. A bemutatón elhangzott: Izsák Imre mostantól egy vonatkozásban sok nagyszerű tudós előd és társ elé kerül – neki már monográfiája is van.

– Sokan és sokszor emlegetik, hogy ez az ország mennyi tudós emberfőt adott a világnak, de az életek és munkásságok tudományos igényű feldolgozásában nagy hiányosságaink vannak – mondta az elnök. – A csillagászat területén különösen nagyok az adósságok, az említhető életrajzok száma szinte nulla, büszke vagyok rá, hogy az egyesületünk közreműködhetett egy ilyen, hiányt pótló munka elkészültében.

A Vega támogatókat felkutatva, pályázva teremtette meg a vaskos, 580 oldalas, keménytáblás kötet megjelentetésének anyagi alapját, Csizmadia Szilárd szerint viszont a szervezet a legtöbbet azzal tette a mű megszületéséért, hogy elősegítette két ember találkozását: Csizmadia Ákos, illetve Izsák Imre öccse, a szintén Zalaegerszegen született és jelenleg Szombathelyen élő Izsák János a civil szervezet közvetítésével ismerte meg egymást.

– Születtek korábban is jó szándékú és becsülettel elkészített kiadványok Imréről, de kijelenthetem, hogy ez „a könyv” – fogalmazott Izsák János. – Csizmadia Ákosról a legnagyobb elismeréssel beszélhetek: rendkívül szívós és a legmesszebb menőkig igényes író, akit biztatok: el is hangzott, hogy mennyi a feltáratlan tudós életút, hát ne álljon meg ennél az egy könyvnél!

Csizmadia Ákos (akit zalai származásúként, amatőr csillagászként, illetve végzett könyvtárosként és történészként is vonzott a feladat) hét évig készítette a könyvet, ami természetesen nem magát a megírást jelenti. Feldolgozta a családi levelezés olyan részeit is, amelyhez korábban nem fért hozzá senki; külföldi könyvtárakból, tudományos archívumokból Izsák Imrével kapcsolatos anyagokat szerzett be; és teljes egészében áttekintette a tudós idehaza megjelent újságcikkeit. Egy hiányosságot azonban tudott említeni a kötetbemutatón: sajnos már csak egyetlen embert talált, aki személyesen ismerte Izsák Imrét és még interjúképes állapotban volt. Az idő kegyetlen...

Dr. Csizmadia Szilárd, Csizmadia Ákos és Izsák János
Fotó: a szerző

A bemutatón elhangzottak szerint a könyv értéke, hogy megmutatja az olvasónak: Izsák Imre nem elvont matematikus volt, hanem széles érdeklődési körű ember. Tudatosítja ezenkívül, hogy a Holdig ható tudományos hírnév nem véletlen, Izsák Imre eredményei ugyanis máig érvényesek. A műholdak mozgásának vizsgálata alapján például ő számította ki először pontosan a Föld alakját (mely nem tökéletes gömb, hanem – hétköznapiasan szólva – krumplira hasonlít). És ő dolgozta ki az exo- (Naprendszeren kívüli) bolygók kutatásának azt a módszerét is, amit ma a legjobb eredményességgel használnak. Tette ezt olyan korban, amikor a módszer alkalmazásához nem voltak még meg a technikai feltételek, és az öt általa produkált észlelés utóbb egyaránt tévesnek bizonyult. Ám az azóta kifejlesztett eszközök bebizonyították: Izsáknak elméletben nagyon is igaza volt.

Csizmadia Szilárd szerint a könyv nagyon fontos fejezetei az emigrációról szóló részek. Izsák Imre az 1956-os forradalom után hagyta el az országot, de a szó szoros értelmében nem menekült.

– A családot sem a forradalom előtt nem üldözték, sem utána nem kellett ilyesmivel számolniuk – fogalmazott az elnök. – Izsák azért ment külföldre, hogy kiteljesíthesse a tehetségét. Felmérte, hogy idehaza, még a szovjet űrprogramba bekapcsolódva sem lenne erre esélye. A beilleszkedés, az új élet felépítése az ő esetében is rengeteg nehézséggel járt. A történet mindenkinek ajánlható, aki hasonló lépés előtt áll, márpedig ma is sok honfitársunk kénytelen elhagyni a hazáját. És menni kell, mert akkor vagyunk jó keresztények és jó magyarok, ha kibontakoztatjuk azt a talentumot, amit a gondviseléstől kaptunk. És ajánlhatók ezek a fejezetek azoknak is, akik az '56-os magyar emigrációval szeretnének ismerkedni.

De az Izsák-monográfia megmutatja azt is, hogy ez a hatalmas világegyetem tulajdonképpen milyen kicsi: Izsák Imre annak idején Zalaegerszeg első négyemeletes házában született, a Berzsenyi utca 8-ban. Ugyanez a bejegyzett székhelye a Vega Csillagászati Egyesületnek is.

Varga Andor

2017. május 13., 09:00 szerző: Varga Andor

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...