Önkéntesként a földi Paradicsomban

Hercsik Viktória kalandvágya nem újkeletű hóbort, a lány tíz évvel ezelőtt egyszer már tett egy nagyobb kiruccanást, akkor a fekete kontinens több országát - Dél-Afrikát, Namíbiát, Botswanát, Tanzániát, Kenyát és Zambiát - járta végig. Viktória, aki éveken át óceánjáró luxushajókon dolgozott, több alkalommal is megfordult a karibi térségben, ám hosszab időt nem sikerült eltöltenie a szárazföldön.

- A Costa Rica-i utazásom különösen kezdődött, álmomban láttam magam az esőerdőben - árulta el Viktória, aki az ébredést követően az internet segítségével szisztematikusan térképezte fel az országot. - Sok érdekességet tudtam meg Costa Ricáról - melynek neve gazdag partot jelent -, így például azt, hogy a trópusi éghajlatú országban rengeteget esik az eső, és hogy az ország harmada ma is erdős terület. Ám, ami engem a leginkább vonzott, az a mérhetetlenül gazdag növény- és állatvilág. Egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy egy olyan kicsi országban, amely a Földnek csupán 0.01 százalékát teszi ki, miként élhet a bolygó összes élőlényének 4 százaléka, körülbelül fél millió fajta állat.

Fotó: Hercsik Viktória

Viktória nem is teketóriázott sokat, jelentkezett egy angol cég által indított úgynevezett önkéntes-programra, melynek keretében az ország déli részén található Corcovado Nemzeti Park területén végeztek különféle állatmegfigyeléseket.

- Indulás előtt összesen hét fajta védőoltást kaptam, többek közt veszettség, hepatitisz, sárgaláz, tífusz ellen is - mesélte Viktória. - Az interneten azt is olvastam, hogy jobb felkészülni a hatalmas vérszívó szúnyogokra, így még indulás előtt olyan ruhákat rendeltem magamnak, melyek speciális szúnyogriasztóval voltak átitatva, de bevallom: a közép-amerikai dzsungelben nem sokat ért a spéci öltözék. Az utazást úgy szerveztem, hogy a két hetes önkéntes program előtt és után is maradjon még néhány napom, így mikor megérkeztem az országba, először kirándultam egy keveset. Voltam például egy egész napos túrán a San Jose melletti esőerdőben, ahol lélegzetelállító látvány fogadott. Csak kapkodtam a fejem az óriási pálmafák, páfrányok, egyéb trópusi növények láttán, olyan gazdag és buja volt a növényzet, hogy az leírhatatlan. És akkor nem is szóltam az állatvilágról, a fákon ide-oda ugrálnak a különféle kis majmok, rengeteg egzotikus madár és lepke repked az erdőben. Láttam lajhárokat is, az egyik éppen mászott le a fáról a kicsinyével. Mint megtudtam a helyiektől: ritka az ilyen pillanat, a lajhárok ugyanis a nap legnagyobb részét a fán töltik, leveleket esznek és pihennek. A túra során  egy őrült ötlettől vezérelve  befizettem egy drótkötélpályára, ahol körülbelül 60-70 méteres magasságban lógva suhantunk az esőerdő fölött. Másnap úsztam az óceánban, ami szintén örök élmény marad, no meg az is, hogy Costa Rica tengerpartján fekete a homok.

Fotó: Hercsik Viktória

Viktória a néhány napos kikapcsolódást követően célba vette a Corcovado Nemzeti Parkot, hogy csatlakozzon az önkéntes programhoz. Mint mesélte: a helyi tömegközlekedés némileg eltér az európaitól, a buszok nem a kijelölt megállókban állnak meg, hanem ott, ahol fel akarnak szállni az emberek.

- A nemzeti parkban kialakított táborunk elég puritán volt, sátrakban laktunk, a vécé pottyantós, a zuhanyzóba - melynek keretét csak egy fekete szemeteszsákkal tekerték körbe - a vizet a közeli patakból, csövön keresztül vezették. A táborban áram sem volt, így a mikor leszállt az éj, mi is vaksötétben botorkáltunk. Persze nem volt ajánlatos odakint sétálgatni, a közelben pumák, jaguárok leselkedtek ránk. Sajnos, a kisebb állatoktól a sátrak sem védtek meg minket, pókok, bogarak, szúnyogok gyakorta megfordultak a fekhelyünk körül.

Fotók: Hercsik Viktória

Viktória az önkéntes programról elmesélte: naponta két túrát tettek az esőerdőbe, egyet kora reggel, egyet pedig kora délután, ilyenkor volt ugyanis elviselhető a meleg és a páratartalom.

- A feladat mindig más volt, egyszer a tengerparton térképeztük fel a teknősök nyomait, azok ugyanis február, március környékén másznak ki az óceánból, hogy lerakják a tojásaikat - mesélte Viktória. - Máskor lepkékre vadásztunk az esőerdőben. Óriási hálókat, lepkecsapdákat feszítettünk ki különböző magasságokban, majd lejegyeztük, hogy melyik lepkefaj milyen magasságban található. A majmokat is próbáltuk megfigyelni, de ez nehéz volt, mert a kis csibészek folyamatosan mozgásban voltak. Persze az egész dzsungel élt, s lélegzett, az aljnövényzetben megbúvó kígyók, békák, bogarak, pókok, hangyák éppúgy, mint a fákon himbálódzó majmok, az ide-oda repkedő papagájok és tukánok. Utóbbi nagyon érdekes és szép madár, a hosszú és nagy, színes csőre miatt. A gyümölcsök és bogarak mellett állítólag a kisebb gerinceseket és más madarak tojásait is elfogyasztja.

Viktória úgy tapasztalta, hogy Costa Rica leginkább a földi paradicsomhoz hasonlít. Talán nem véletlen, hogy rengeteg az ökoturista. Mint mesélte: 50-60 éves német és amerikai házaspárok járják az országot hátizsákkal, de sok fiatalt is látni, hónuk alatt szörfdeszkával.

- Costa Ricán egyébként mindenki mosolyog, hangosan üdvözlik egymást az emberek és szinte mindenkitől azt hallod, hogy Pura vida!, azaz Édes élet, tiszta élet! - árulta el Viktória, aki megjegyezte: bár az élet ott sem könnyű, mégis a világ legboldogabb országaként tartják számon a kis közép-amerikai államot. - Elhatároztam, hogy mindenképpen visszatérek Costa Ricára, de legközelebb már a családomat is magammal viszem.

Fotó: Hercsik Viktória

Tíz millió önkéntes országa

Pásztor András

Hercsik Viktóriát  saját bevallása szerint  az angol nyelv szeretete és a kalandvágy repítette Londonig. Munkát vállalt, letelepedett, családot alapított, szóval új otthonra lelt. Talán nem véletlen, hogy a hazatérés gondolata nem foglalkoztatja. Jól érzi magát, van jövőképe.

Viktória szerint Angliában nagyon népszerűek az önkéntes programok, vannak cégek, melyek kifejezetten erre specializálódtak, így szinte a világ bármely pontjára el lehet jutni. A fiatalok főleg az egyetem elvégzése után indulnak útnak, amolyan Gap year keretében, hogy világot lássanak, tapasztalatokat gyűjtsenek, mielőtt rendes munkát vállalnak. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, sokan utaznak Afrikába, hogy ott iskolákban, árvaházakban tanítsanak, mások a természeti értékek megóvását helyezik előtérbe, megint mások nemzetközi kutatásokban vesznek részt. Viktória azt mondja: az önkéntes munka remek dolog, hiszen össze lehet kötni a kellemest a hasznossal. Merthogy ezek a kirándulások nem ingyenesek, Viktória is szép pénzt tett le azért, hogy elutazhasson segíteni. Tervei között szerepel, hogy visszatér Afrikába elárvult vadakat, netán Borneóba, bébi orángutánokat gondozni.

Hát igen. Itt egy újabb bizonyítéka annak, hogy az európai unión belül is jelentős eltérések vannak országok és országok között. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nekünk magyaroknak semmi okunk szégyenkezni, hiszen mi magunk a tíz millió önkéntes országa vagyunk. Idehaza ugyanis egyre többen érzik azt, hogy a munkáért járó bér csupán jelképes.