A Lancia már a húszas évektől gyártotta a szűk V-motorokat - Pöccre indult a porlepte Fulvia

A Volkswagen modelleknél ismertté vált VR6-os motor ötvözi a soros és a V-elrendezésű motorok előnyét. A hat henger ellenére nem nő a beépítési hossz, és a V-motornál jelentősen keskenyebb, amit a 15°-os hengerszögnek köszönhető. A főtengely tehát V-motoros, azaz egy forgattyúcsapra két hajtókar fűzött, s ezek két irányban állnak. A két hengersor csak annyira nyílik szét, hogy a dugattyúk alsó holtpontban ne érjenek össze.

Nos, a hatvanas évek elejétől gyártott Lancia Fulvia GT modell orrába 13 fokos szögű, négyhengeres V-motor került, amint azt egy zalai veterán autós találkozón is megszemlélhettük a Budapestről érkezett Rózsa Zsoltnak köszönhetően.

Modern, hengeres sebességmérő, mutatós műszerek és sok apró kapcsoló között kellett a sofőrnek eligazodnia. Fotó: Arany Gábor

Az évtizedek óta a Fiat konszern részeként létező Lancia utolsó önálló fejlesztése volt a Fulvia, jelképe annak kornak, amikor a Lancia név egyet jelentett a kivételes műszaki kvalitással, amit megalapozott a múltjuk. Az erőforrásoknál ugyanis a Lancia húszas évektől alkalmazta a kompakt építésű, szűk V-elrendezést. A négy henger két sorának közös hengerfejében soronként egy vezérműtengely működtette a szelepeket, mégpedig az egyik a kipufogó a másik a szívó szelepeket irányította. A helytakarékosság érdekében a hossztengellyel párhuzamos egységet 45 fokban balra döntve építették be. A vízszivattyút közvetlenül a motorról hajtották, a szíj csak a ventilátort és a dinamót forgatta. A Fulvia Berlina 1963-ban mutatkozott be, először 1091 köbcentis motorral,  négyfokozatú váltóval. Mire a Fulvia 1969-ben megkapta a második generációs frissítéseit, a váltót már csak a padlón lehetett kapcsolni, s a szerkezet 1970-től szériában ötfokozatú lett és így maradt az 1972-ben bekövetkezett búcsúig.

Írásunk négykerekű főszereplője David Merlini, az olasz származású szabadulóművész segítségével került hazánkba. Rózsa Zsolt ugyanis régi barátságukra tekintettel tőle kért segítséget a Lancia Fulvia fellelésére, miután öt évvel ezelőtt egy veteránautós találkozón megfertőzte az oldtimer érzés.

– A svájci határ mellé autóztunk el érte – idézte fel Rózsa Zsolt. – Raktárban állt, fekete por lepte, mert évek óta meg sem mozdították, az órája 35 ezer kilométert mutatott. Pöccre indult, azonnal feljártunk a trélerre vele és elhoztuk. Csak lemostam, eredeti állapotú, semmit nem kellett javítani rajta, azóta már 16 ezret belehajtottam gond nélkül. A veteránvizsgán elsőre átment – büszkélkedett az 1968-ban gyártott autóval. Néhány a paraméterekből: az ebben a változatban már 1216 köbcentis benzinmotor 6000-es fordulaton 90 lóerőt ad le, és a négyfokozatú váltó az első kerekekhez továbbítja a nyomatékot. Száz kilométerenként 7 liter üzemanyag folyik át a dupla, ikertorkú Solex karburátoron, a kényelmet laprugókra bízták, elő keresztben beépítve lengőkarokkal, hátul a hátsóhidat Panhard rúddal kombinálták. A műszerfalon a sebességet a Citroënből ismerős forgó hengeres óra mutatta, míg a többi értéket hagyományos mutatós műszerek jelezték.

Soros jellegű, de V-motor

A Volkswagen modelleknél ismertté vált VR6-os motor ötvözi a soros és a V-elrendezésű motorok előnyét. A hat henger ellenére nem nő a beépítési hossz, és a V-motornál jelentősen keskenyebb, amit a 15°-os hengerszögnek köszönhető. A főtengely tehát V-motoros, azaz egy forgattyúcsapra két hajtókar fűzött, s ezek két irányban állnak. A két hengersor csak annyira nyílik szét, hogy a dugattyúk alsó holtpontban ne érjenek össze.