Halálos veszély

3 órája

Ha erdőbe merészkedik, jobb, ha tud erről (videó)

Legrosszabb esetben akár halált is okozhat egy mérgező gomba elfogyasztása. A legveszélyesebb mind közül a gyilkos galóca.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A természet ősszel bőségesen kínálja a gombákat, ám néhány dologra ajánlott odafigyelniük a laikusoknak – írja a Tények.hu.

Amanita,Phalloides,Commonly,Known,As,Death,Cap,-,Deadly,Poisonous
Gyilkos galóca (Amanita phalloides)
Forrás: Shutterstock

Boros Lajos gombaszakellenőr felhívta a figyelmet, hogy nem célszerű feltúrni az avart, ugyanis az erdőben úgyis láthatóvá válnak a szedhető példányok.

Gyilkos galóca: így ismerheti fel 

A szakember elmondta, a mérgező gombák közül a gyilkos galóca a legveszélyeseb, amelynek legfőbb ismertetője a bocskora, amely azonban a hegyvidéki területekkel ellentétben a homokos talajon nem látszik, így fokozottan óvatosnak kell lenniük a gombászóknak.

A hártyás gallérra és a fehér lemezekre is rámutatott, mint tipikus jegyekre, a kalap színéről ugyanakkor elárulta, rendkívül változatos lehet, vagyis a fehértől a sötétzöldig bármilyen előfordulhat.

Boros Lajos hangsúlyozta, a kevéssé gyakorlott gombászóknak nagyon fontos bevizsgáltatni a begyűjtött példányokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!