"Egy pici tetkó ugyanolyan fontos nekem, mint egy telihátas freskó" – Interjú Tóth Gábor tetoválóművésszel

– Mióta foglalkozol tetoválásokkal, és hogyan vált belőled tetováló?

– 2018 nyarától tetoválok, de komolyabb szintre 2022 környékén jutottam el, amikor már nem győztem a korábbi munkám mellett csinálni. Addig inkább "gyakorlásként" éltem meg a dolgot. 

A kezdetek kezdetén egyáltalán nem érdekelt a tetoválás világa, inkább grafikusként képzeltem el az életem, mivel nagyon szerettem rajzolni, és designokat, lemezborítókat tervezni. A középiskolai éveimet a Zalaegerszegi SzC Csány László Szakgimnáziuma (most már Technikum) informatikai szakán töltöttem, de végül hamar kiderült, hogy nem ez az én utam, ennek ellenére itt tettem le az érettségit.  Azonban, hogy mi is érdekelne igazán a rajzoláson kívül, nem tisztázódott bennem mindaddig, míg egyszer édesapám fel nem vetette, hogy tetoválhatnék.  Ez persze nem ment olyan egyszerűen, hiszen pénzt kellett keresnem ahhoz, hogy egyáltalán elindulhassak, ami egy sima érettségivel nem éppen volt biztató. Nem is volt kérdés, bármiből lesz bevételem, az első fizuból biztosan tetoválószettet fogok venni. Végül egy gyárban kaptam munkát nagybátyám ajánlására raktárosként, szerencsére egy műszakban, így viszonylag könnyebben tudtam délutánonként tetoválni, be tudtam osztani az időmet. Az elején könnyebben ment, de később volt, hogy reggel hatra mentem dolgozni, majd este 10-kor tettem le a tetoválógépet. Ezt nyilván nem lehetett sokáig bírni, főleg, hogy egyes vendégeket már csak hónapokkal későbbre tudtam fogadni, így egyértelmű volt majdnem öt év után, hogy ideje felmondani, és feltenni magamat a térképre. Így értünk el a jelenhez, 2023. január elseje óta vagyok hivatalosan tetováló, amire nagyon büszke vagyok, hiszen végigjártam azt a bizonyos “ranglétrát” , hogy itt tarthassak. 

– Hogyan készül el egy tetoválás?

– A folyamat mindig az adott mintától függ, de az előkészület általában ugyanaz. Gondosan lefertőtlenítünk minden eszközt, illetve a munkaterületet, amit aztán lefóliázunk. A vendég bőrét leborotváljuk, majd lefertőtlenítjük, és bekenjük transzfergéllel, ami átveszi az indigo papír tintáját. Ezután mehet fel rá a stencil, vagyis maga a minta. Innentől veszi kezdetét az érdemi munka. Egyszerűbb minta esetén általában egyfajta tűvel, illetve géppel dolgozunk, de egy komolyabb tetoválás során jóval többfélét is használunk. A tetoválófesték a bőrünk középső, vagyis az irha rétegébe jut be a tű(k) segítségével.

– Rengeteg tetoválónak kialakult a saját stílusa, vagy épp egy meglévő irányzatot követnek, mint páldául a Newschool, amiben leginkább rajzfilmes, túlzó elemek felbukkannak fel. Te milyen stílust képviselsz?

– Sajnos nekem még nem forrt ki teljesen a saját stílusom, mert nagyon más a vendégeim igénye, mint a saját elképzeléseim. Én leginkább a sketch-es, firkaszerű vonalat szeretem, de a vendégeim nagy része inkább az egyszerű minimalista, lineart mintákat kéri tőlem. 
Mostanában ismerkedem a realisztikus irányzattal, illetve tervben van az absztrakt vonal is, amit szeretnék idővel a fő stílusomnak betudni a sketch mellé.

– Kik azok a művészek, akik inspirálnak?

– Sokan vannak. Magyar vonalon Boris, Ignácz Bence, Borbás Róbert (Grindesign), Fekete Dorina (Black Minimal), Dala Dalma, Baráth Anna, Pápai Alexandra (Velvetwolf) és hazai pályáról Istvánffy Flóra.  Külföldi művészeket estig tudnék sorolni, de a top 3 számomra Eliot Kohek, Daniel Silva és Magdalena Hipner.

– Mennyire fájdalmas egy tetoválás?  

– Ez teljesen egyénfüggő, mindenkinek más a fájdalomküszöbe. Van aki egy pöttyöt is nehezen él meg, de van, aki mocorgás nélkül végigül egy 8 órás sessiont. Tapasztalataim során mindenkinek más és más pontok fájdalmasak, volt akinek a tricepszén fájt legjobban, pedig általában az az egyik “legkellemesebb” terület, ha szabad így mondanom. Nagy átlagban az ujjak, a kézfej, a lábfej, a gerinc, a borda és a mellkas az a hely, ami fájdalmasabb tud lenni.

– Ez a művészeti forma egy életre nyomot hagy az embereken, te hogy birkózol meg ezzel a felelősséggel?

– Eleinte ijesztő volt, hatalmas nyomás volt rajtam, még a kezem is remegett. Sajnos az ember néha hibázik, akármennyire is rossz ezt kimondani, de szerencsére az évek alatt nem sokszor volt negatív visszajelzés a munkámra. Ma már sokkal jobban átgondolom mit, és hogyan csinálok, de ebben a szakmában mindig van hova fejlődni, ezért nem fér bele, hogy bármikor is félvállról vegyem az egészet. Minden nap igyekszem a legjobbat kihozni magamból. Egy pici tetkó ugyanolyan fontos nekem, mint egy telihátas freskó, hiszen a vendég boldogsága az első számomra.

– Mik azok a tulajdonságok, amik elengedhetetlenek ehhez a szakmához?

– Türelem, kitartás, rajzkészség, és ami a legfontosabb, a szakma iránti alázat.

– Bizonyos kultúrákban és időszakokban a tetoválásokat az elítéltek, bűnözők vagy lázadók jelképeként tartották számon. Manapság mennyire elfogadott dolog a tetoválás?

– Szerencsére ma már egyre inkább elfogadóbbak az emberek, egyre kevesebb munkahelyen veszik ezt figyelembe, sőt már a fiatalokon is van az iskolában, amikért a tanárok sem szólnak. Kivételek mindig lesznek, az idősebb korosztályban jobban megmaradt azért ez a fajta gondolkodásmód, de sokszor hallottam már a “tetszett a mamának is” mondatot a vendégeimtől, hála az égnek – mosolygott.

– Rengeteg tetováló van manapság, mit gondolsz, mi a titok, hogy ennek ellenére megálld a helyed?

– Ha elárulnám, már nem lenne titok... De viccet félretéve, lényeges, hogy törekedj az egyediségre, a minőségre, és légy nyitott a vendégeid felé. Néha többet számít maga az ember, mint amit képvisel.

– Végezetül, mik a jövőbeli terveid a szakmában?

– Elsősorban szeretnék új stílusirányzatokat kipróbálni, sokat fejlődni, mint ahogy korábban is említettem. Ezenfelül szeretnék többet vendégként tetoválni más stúdiókban az országban, illetve hosszú távú tervem, hogy nyissak máshol is egy szalont majd, ahol foglalkoztatnék feltörekvő, tehetséges művészeket, ha egyszer nekem is sikerül eljutnom a példaképeim szintjére.