Most már tényleg érdemes belevágni a Cyberpunk 2077-be?

Az eredeti 1995-ös Páncélba zárt szellem című anime óta imádom a cyberpunk műfajt. A témában rengeteg film és könyv készült, videójáték azonban kevesebb, így mikor 2013-ban a CD Project RED stúdió elhozott nekünk egy iszonyatosan hangulatos kedvcsinálót az akkor még készülő Cyberpunk 2077-ről teljesen bezsongtam.

Botrányos kezdetek

A megjelenésre nyolc évet kellett várnunk, arról pedig, hogyan sült el a játék rajtja, bizonyára azok is hallottak, akik kevésbé jártasak a videójátékok világában. Röviden összefoglalva: a megjelenéskor kiderült, hogy a stúdió a reklámkampányban rengeteg hamis ígéretet tett, ráadásul a sok hibának „hála” egyes konzolokon teljesen játszhatatlan volt. Az enyém merevlemezét például teljesen tönkretette egy idő után, de legalább élvezhető volt, mivel az erősebb PlayStation 4 Pro-n futtattam. Szerencsére ez már csak egy rossz emlék, s közel négy év folyamatos játékfrissítés után megkaptuk azt az élményt, amire vártunk. 

Keanu Reeves a fejünkbe költözik

Ha van erőssége a Cyberpunk 2077-nek, az a történet és a hangulat. Egy alternatív jövőben járunk, ahol a kormány helyett sokkal inkább a megacégek uralják az új Egyesült Államokat. Ebben a világban teljesen mindennapos az utcai harc, a fegyverek ropogása és a társadalmi osztályok közötti óriási szakadék. A technológia azonban iszonyatosan fejlett: az ember és a gép között kezd elmosódni a határ, a legtöbb állampolgár rendelkezik legalább egy mesterséges kiegészítővel (cyberware), ami lehet akár egy fejbe ültetett chip, felturbózott művégtag, vagy egészen extrém testmódosítás.

A játékban egy zsoldos, V bőrébe bújunk (az, hogy ő férfi vagy nő, a játékos választása), aki egy igen veszélyes üzletbe keveredik bele. Titokzatos megbízója számára kellene ellopnia egy értékes chipet, amely a játék világának legbefolyásosabb vállalata, az Arasaka birtokában van. V és társai a pénz és hírnév reményében megpróbálják a lehetetlent, ám a küldetés kudarcba fullad, mikor szemtanúi lesznek annak, ahogy a vállalat vezérigazgatóját meggyilkolja a saját fia. Menekülés közben V a chipet a saját fejében próbálja kihozni, ám egyik társa váratlanul ellene fordul és megöli. Hősünk a szeméttelepen ébred fel, fejében egy nemkívánatos vendéggel: az ötven éve elhunyt rocksztárral, egyben terroristával, Johnny Silverhanddel (Keanu Reeves). V a chipnek köszönhetően van még életben, s mint kiderül, az ellopott ereklyén a néhai Johnny személyiségmintája van, aki immáron szimbiózisban él hősünkkel. Sajnos utóbbi nem túl jó hír, hiszen ha nem cselekszünk időben, V meghal, ráadásul újdonsült potyautasával sem kedvelik egymást. 

Szerepjáték? Talán.

A Cyberpunk 2077 bár hivatalosan RPG, véleményem szerint sokkal inkább akciójáték. Az alapja ugyan egy 1988-as papír alapú szerepjáték, amelyet Mike Pondsmith írt, a cikksorozatunkban korábban már bemutatott Baldur’s Gate 3-hoz képest nagyon kevés beleszólásunk van a főtörténetbe, leszámítva a végkifejletet. 

Főhősünk, V kinézete elég részletesen testre szabható, valamint háttértörténetét is megadhatjuk, ám utóbbi annyira jelentéktelen, hogy RPG-rajongóként fáj nézni. Számomra érthetetlen az is, hogy hiába a jól sikerült karakterkészítő, mivel a játék belsőnézetes, gyakorlatilag semmi haszna nincsen. Döntéseink közül is csak kevés számít igazán, ellenben azzal, hogyan oldunk meg egy-egy feladatot. A játék nem kényszerít rá, hogy mindenkit megöljünk, sőt a legtöbb küldetést egy kis ügyességgel vér nélkül is könnyedén elvégezhetjük. 

A fegyverek és a cyberware testreszabhatósága azonban kiválóra sikerült. V-t kedvünk szerint formálhatjuk beültetésekkel attól függően, milyen a játékstílusunk: a csendes hekkeren át a gyilkológépig – ám érdemes vigyázni, hiszen a túl sok „króm” könnyen őrültté teheti. A játékban a kedvenceim az úgynevezett braindance chipek, ahol egy adott ember szemén keresztül élhetjük át a történteket – ezekből a részekből még többet is el tudtunk volna viselni, bár így sem kell panaszkodnunk. 

A ruhatár amellett, hogy nagyon színes, sok extra képességgel is felruház. V az olyan apróságoktól, mint az ételek, italok, ideiglenes bónuszt kap, de még az alvás és a fürdés is ad egy kis löketet főszereplőnknek. 

V nemcsak kinézetben és képességekben variálható: a mellékküldetésekből szerzett pénzből új lakásokat is vásárolhatunk a történetnek helyet adó Night City városában, de gyönyörű autókkal, motorokkal is gyarapíthatjuk garázsunkat. A vezetés a játék megjelenésekor nem működött valami fényesen, ám mára teljesen kipofozták a készítők, így amellett, hogy egyszerűen élvezet ezeket a járgányokat irányítani, a rádióban megszólaló dalok is csak fokozzák a játék hangulatát. A rockon át az elektronikus zenéig mindegyik nagyszerű és fülbemászó.

Az Cyberpunk 2077 követte az utóbbi években megjelent szerepjátékok trendjeit, így itt is bonyolódhatunk szerelmi kapcsolatba néhány mellékkarakterrel. Sajnos ez a része a játéknak elég gyengére sikeredett: a légyottokon, néhány üzenetváltáson és pár extra interakción túl egyik sem érződik túl komolynak.

A varázs a mellékküldetésekben rejlik

Bár maga az alaptörténet is igen érdekes, számtalan komoly témákkal foglalkozó mellékküldetést kapunk, amelyeket vétek kihagyni. Judy Alvarez és Evelyn szála már-már horrorba hajlik, ahogy leereszkedünk Night City mocskába és felfedezzük mennyire elfajzott vágyai lehetnek egy-egy embernek, de hasonló hangulatot áraszt a rendőr River Ward küldetése is, ahol egy különösen beteg elme nyomába kell erednünk. Sokkoló pillanatokat okoz a megtért sorozatgyilkos története, akit a média brutális módon használ ki, vagy a Peralez házaspár esete, ahol egyértelművé válik: a politikusok is csupán bábok a játék világában. 

Szerencsére a humor is igen nagy szerepet kap: szert tehetünk egy beszélő pisztolyra, ami halálra idegesít beszólásaival, vagy szemtanúi lehetünk egy elrontott kiberbeültetésnek, ahol egy szerencsétlen flótás nemi szerve szó szerint felrobbanhat, ha nem cselekszünk időben. A szupersztár, egyben Johnny korábbi legjobb barátjának, Kerrynek küldetése szintén frissítően hat a sok harc között: itt egy kicsit bepillanthatunk a gazdagok életébe, de akár egy koncertet is lenyomhatunk. Az öreg, kiégett rocksztár aranyköpései pedig csak még mókásabbá teszik a játék ezen részét.

Búcsú a rossz emlékektől

A Cyberpunk 2077 a négy évig tartó folyamatos javításnak hála, most már teljes egészében élvezhető: kevés az idegesítő hiba, sokkal jobban optimalizált, ráadásul a fejlesztők sok, korábban beígért funkciót pótoltak. Night City elképesztően részletgazdag, a neonfényben áztatott utcák és a szuper karakterek garantáltan magával rántják a játékost, a tavaly megjelent Phantom Liberty kiegészítő pedig feltette a koronát a CDPR remekművére. Most már csak várnunk kell a folytatásra, ugyanis már hivatalosan is készül.