„Vérengző és gyilkos akaratból…”

A haza bölcse apai nagybátyjának, Deák Józsefnek és párjának a családi fészkéből kilenc egészséges gyermek – hat fiú és három lány – repült ki. Mátkája és kérője akadt is valamennyinek. Katalin, a legidősebb hajadon nemes egyházasdaróci Dese Károly Vas vármegyei földbirtokos és táblabíró hitvese lett, míg apja szemefényét, Szidónia kisasszonyt nemes Kozáry László szolgabíró kísérte oltár elé. Deséék kezdetben Náraiban, majd Győrben, míg Kozáryék az anyósával és felesége fiatalabb nővérének családjával közösen, Zalaegerszegen éltek. Lakóházuk a mai Kossuth és Kisfaludy utcák sarkán, a jelenlegi Polgármesteri Hivatal helyén állt. A Dese és Kozáry házaspárok Deák Katalin zsémbes természete és az atyai örökség felosztásából eredő huzavona miatt haragos viszonyban álltak egymással. Ehhez az asszony lelkes támogatóra lelt férjében, akivel eleinte vállvetve követték el a különféle szidalmazásokat és garázdaságokat. Egy alkalommal a családi viszály odáig fajult, hogy az alapvetően nyugodt természetű Kozáry elvesztette a fejét és összeverekedett az őt provokáló sógorával. A botrányos eset iratait a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának 19. századi archívuma őrzi.  

1838 július végén Dese Károly panaszlevelet nyújtott be a vármegyéhez, amelyben fájdalmas és véres megveretésének tiszti vizsgálatát, valamint sógorai, Kozáry László és Deák Lajos bűnpörbe vételét és megfenyítését indítványozta. Beadványában a sértett az alábbiak szerint rekonstruálta a személyét ért támadás részleteit: „1838. esztendő június 5-én zalaegerszegi vásár alkalmával regvel, midőn napamhoz [anyósomhoz] nemzetes István Katalin asszonysághoz néhai Deák József úr özvegyéhez menvén az utolsó grádicson [lépcsőfokon] felléptem volna nemzetes Kozáry László gyámi szolgabíró úr és sógorom ki már reám lesett és várakozott, nem tudhatni minő szándékból, de eltökélt vérengző és gyilkos akaratból kivont karddal Istenemet, Krisztusomat mívelve [szidva] azon szóval, most leváglak, úgymond nékem vágott s nyakamnak irányozva több vágások közben […] a kard élével két felől nyakamat és füleimet öszve vagdalta […] s magamat is megöl, ha érintett napam ki nem ugorván a lármára sógoromat le nem csillapítja.” Ugyanekkor Kozáryné legfiatalabb bátyját, Deák Lajost (aki az incides után férje védelmére kelt) azzal gyanúsította, hogy ellene „fegyverkedni meg nem szünvén botot készített”, és a következő goromba szavak kíséretében életveszélyesen megfenyegette: „Várj baszom a huncut teremtésedet, holnap Tárnokba megyek evvel verlek agyon!” 

A súlyos testi sértéssel és emberölési kísérlettel vádaskodó Dese elszántan igyekezett Kozáry Lászlót a közgyűlés előtt lejáratni, becsületét és jó hírét bemocskolni. Ha ilyen gyilkos merényletek fényes nappal előfordulhatnak ott, ahol az igazság és a törvény székel egy olyan ember által ki maga is a nemes vármegye tisztviselőinek sorában a gyámi szolgabíró feladatkörét látja el, mit lehet a közbiztonság fenntartásáról remélni? – méltatlankodott felháborodottan a panaszos férfi. 

A további iratok tanulmányozása során azonban kiderül, hogy Dese Károly – feltehetően bosszúból – sokat ferdített a valóságon. Mivel a sérüléseiről orvosi látleletet vetetett, az őt megvizsgáló Kancsal Ferenc vármegyei sebész szakvéleménye szerint a karjain elszenvedett kisebb tenyérnyi, „vérrel aláterjedő [véraláfutásos] ütésnek világos bélyegén” kívül súlyosabb, kardvágásból eredő, fül- és nyaksebeknek nyoma sem volt a testén. Ráadásul Kancsal doktor azt is megjegyezte, hogy a páciens zúzódásai fájdalmasak ugyan, ám egyáltalán nem veszedelmesek. 

Az ügy kivizsgálására első körben folyó év október 2-án került sor Tárnokon, ahol Kozáry tanúinak vallomásait Bertalanffy Ferenc vármegyei esküdt jegyzőkönyvezte. A szemtanúk – Somogyi Mihály, Tóth Katalin, Deák Józsefné Nani nevű szolgálója (ki a vezetéknevét megmondani nem tudta) és Gerencsér József, valamennyien helyi lakosok, továbbá Hegyi Ruzsinka, nemes Fitos Pál lickai özvegye egybehangzóan vallották, hogy ők az ominózus nap reggelén bizonyos gazdasági vaseszközök beszerzése céljából lettek Egerszegre berendelve. A vásárba indulás előtt Deákné házának ámbitusán várakoztak és beszélgettek, amikor váratlanul feltűnt Dese Károly, és anyósát keresve beviharzott az épületbe. Mivel az asszonyt nem találta a szobájában, kifelé jövet az őt megszólító Kozáry László kérdésére „teljes indulattal azt felelte, ilyen emberrel, mint az úr semmi számvetésem sincs!” Erre a fiatal szolgabíró is felcsattant: „Nekem pedig van!” – és emelt hangon számonkérte sógorát, miért pocskondiázta őt a családja előtt és milyen okból akarta a feleségével együtt az ő nejét, Deák Szidóniát „a legnagyobb gorombaságokkal folyvásti szidalmazások közben megverni?” Válaszul Dese Károly az ujjával fügét mutatva (az egyik legnagyobb sértésnek számított ez akkoriban) sógora orra alá dörgölte az öklét, miközben elhordta mindenféle hitvány, huncut gazembernek. „A Nemes Vármegye huncut embert nem tart!” – kiáltott fel Kozáry, majd heves szóváltás után hirtelen összekapaszkodtak és birkózni kezdtek egymással. Mivel a jelenlevő cselédek nem mertek beleavatkozni a küzdelembe, a zajos csetepaténak az öreg Deákné vetett véget, aki a patáliára kiszaladt a házból és szétválasztotta a magukról megfeledkezett vejeit. 

A vizsgálat során a verekedés kezdeményezőjét nem sikerült megnevezni, mert a tanúk többsége diplomatikusan kijelentette, hogy „bámulás közben minden környülállásra [körülményre] figyelni nem tudtak”. Mindössze Bálint vagy Gerencsér József tárnoki árendás látta, hogy „Kozáry úr egyik kezében a kard hüvelyét, másikban a kivont mezítelen kardot tartván, a kardlappal Dese urat a hátán keresztül megdobta”. A küzdelem során Kozáry, sőt állítólag maga Deákné asszonyság is megsérült, amikor veje kezéből kicsavarta a fegyvert. Saját vallomásában Kozáry László kijelentette, hogy a történtekért kizárólag Dese Károly és ármánykodó házastársa a felelős, mert ők „embertársuk iránt tisztelettel viseltetni […] egyik legszentebb kötelességükről megfeledkezve minden jóérzésű és jólelkű polgártársuk becsülete rágalmazásában találják csak […] gyönyörűségnél édesebb és előttük minden jólétnél kedvesebb fő boldogságukat”.

A panaszos fél tanúinak meghallgatását 1838. október 4-re tűzte ki Simon Mihály főszolgabíró Zalaegerszegen. Kósa László tárnoki jobbágyán és Bognár László takácslegényén kívül azonban több személy nem jelent meg a tárgyaláson, ráadásul a nyilatkozataik sem vittek közelebb az igazsághoz.  Kiderült, hogy egyikük Kozáry gazdájától, Somogyi Mihálytól hallott az esetről, míg a másik azt állította, hogy ő csak a hangoskodásra tért be a Tekintetes Deák Józsefné asszonyság egerszegi házához, de mivel lármás helyen nem szívesen tartózkodik, gyorsan el is távozott. A főszolgabíró végül azzal zárta le az aktát, hogy az előállított tanúk hiányos vallomástétele alapján az ügyet közfenyegetésre méltónak nem találta, így bővebb nyomozást és vizsgálatot sem teljesíthetett.