Az ételmérgezés megelőzhető a dietetikusok tippjeivel

2024.07.28. 08:30

Vigyázzunk, nyáron könnyebben romlanak az ételek!

Élelmiszerbiztonsági szempontból a nyár mindig kritikus időszak, főleg, ha olyan extrém hőhullám köszönt ránk, mint most. Ilyenkor sokkal könnyebben romlanak az élelmiszerek, mert a nagy külső hőmérséklet kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának. A legnagyobb kockázatot a magas víz- és fehérjetartalmú ételek jelentik: a tojás, a tej- és tejtermékek, a halak és a nyers tőkehúsok – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Zaol.hu

A szalmonella rizikója miatt nyers tojást ilyenkor nem célszerű olyan ételhez adni, amit aztán nem sütünk, vagy főzünk meg.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Malikov Aleksandr

Vásárlás

Már a vásárlásnál figyeljünk oda, hogy mit, milyen sorrendben veszünk le a boltok polcairól. A hűtést igénylő áruk és főként a fagyasztottak mindig utoljára kerüljenek a kosarunkba, hogy minél kevesebb időt maradjanak hűtés nélkül. Érdemes fagyasztótáskával útnak indulni, vagy ilyet vásárolni a közértben, hogy ne melegedjenek át a vásárolt termékek, amíg hazaérünk.

Otthon a hűtést, fagyasztást igénylő élelmiszereket azonnal tegyük a hűtőbe. Fontos, hogy a hűtőt se terheljük túl, mert ha a légkeringtetés nem működik megfelelően, akkor a fridzsiderben is könnyen megromolhatnak az ételek. Az egyszer már kiolvadt mirelit árut semmiképpen ne fagyasszuk le újra, hanem használjuk fel!

Higiénia

Talán sokan nem is gondolják, de az ételfertőzések többségénél a kórokozó a kézről kerül az élelmiszerekre, ezért elengedhetetlenül fontos a kézmosás és az is, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket is megmossuk felhasználás előtt. Még az olyan sérülékenyeket is, mint a málna vagy a szeder, és persze a salátákat is, a spenótot, a sóskát és a limonádéba kerülő mentát, a tésztára kerülő bazsalikomot. Figyeljünk oda arra, hogy a konyhai eszközeinken se maradjon ételmaradék, azok mindig kifogástalanul tiszták legyenek, beleértve a grillezéshez, piknikhez használatosakat is.

Hőkezelés és hűtés

A hőkezelés elősegíti az élelmiszerbiztonságot, mert magas belső hő hatására elpusztulnak a kórokozók. Ezért az ételeket mindig jól süssük át, forraljuk fel és a hűtőben tárolt maradékot is mindig alaposan melegítsük meg, mielőtt ismét ennénk belőle. Az el nem fogyasztott ételeket pedig a lehető leghamarabb tegyük hűtőbe, ilyen nagy melegben ne várjuk meg azt sem, amíg maguktól kihűlnek. Tegyük inkább hideg vízfürdőbe, főleg a kifőtt tészták, a főtt rizs vagy például a tejszínes gyümölcslevesek kerüljenek mielőbb hűtőbe, mert ezek különösen könnyen romlanak a nagy melegben.

A kerti sütögetés maradékai se maradjanak elöl, tegyük azokat is fridzsiderbe. Kánikulában fokozott kockázatot jelentenek a szabadtéri programokon elfogyasztott ételek, a pikniken, strandoláskor, nyári esküvőn nagyon figyeljünk oda, hogy mit viszünk magunkkal, illetve mennyi ideig van elöl, amiből veszünk. A legalapvetőbb szabály mindig az, hogy a hidegen fogyasztott ételeket – különösképpen azokat, amelyek lágy sajtot, tejszínt, tojást, halat vagy húsfélét tartalmaznak – mindig hűtve szállítsuk és tálaljuk. Ma már ehhez be lehet szerezni olyan tálaló- és tároló edényeket, amelyekbe jégakkut lehet tenni, illetve jó szolgálatot tesz a hűtőtáska is.

Young,Woman,With,Spoiled,Sausage,Near,Open,Refrigerator,In,Kitchen
Ha az élelmiszer kinézete, szaga, állaga, íze eltér a megszokottól, gondolkodás nélkül váljunk meg tőle! 
Fotó: New Africa / Forrás:  Illusztráció/Shutterstock

A nyers tojás a mumus

A szalmonella rizikója miatt nyers tojást ilyenkor nem célszerű olyan ételhez adni, amit aztán nem sütünk, vagy főzünk meg. Nem tanácsos ezért például a klasszikus recept alapján nyers tojással készült tiramisut, házi majonézt és fagylaltot tálalni. Utóbbit egyébként is lehetőleg csak ismert cukrászdában vegyünk. A vaníliafagyi különösen kockázatos a szalmonellafertőzés szempontjából.

Higgyünk az érzékszerveinknek!

Bárhogyan is tároltuk helyesen az ennivalót és hiába tart még a szavatossági idő, ha az élelmiszer kinézete, szaga, állaga, íze eltér a megszokottól, gondolkodás nélkül váljunk meg tőle! Ez nem élelmiszerpazarlás, hanem egy esetleges gyomorrontást vagy súlyosabb ételmérgezést kerülhetünk így el. Ügyeljünk a házi kedvencekre is, romlott ételt nekik se adjunk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!