Programajánló

2024.08.23. 08:30

Ezek a programok várnak ránk hétvégén Zala vármegyében

Zaol.hu

Vasárnap pótolják a rendkívüli hőség miatt egy héttel ezelőtt elhalasztott Muravidéki Vágtát Lendván

Fotó: MW/Archívum

Bujtor István Filmfesztivál

Négy napon át rendezik Keszthelyen a Bujtor István Filmfesztivált, amelynek versenyprogramjában új magyar alkotásokat lehet megnézni csütörtöktől vasárnapig, esténként pedig Ötvös Csöpi-filmek peregnek a Balaton Színházban. A vetítésekre eljön Gundel Takács Gábor, Piroch Gábor, Kern András és Frenreisz Károly is, velük L. Dézsi Zoltán újságíró beszélget. Minden nap felvonulnak a Balaton fővárosában és a környező településeken a veteránautós konvojok és bárki megkóstolhatja Ötvös Csöpi és Piedone kedvenc ételeit és italait a kijelölt gasztropontokon.

Bogaras balatoni nyárbúcsúztató

Csütörtök és szombat között tartják a VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztatót Gyenesdiáson. A hagyományoknak megfelelően, a zenés programok mellett autós túrák, felvonulások színesítik a térség hétvégi programkínálatát.

Templomáldás, két helyszínen

Szombaton 16 órakor megáldja a külsőleg felújított zalabéri Szentháromság-templomot dr. Udvardy György veszprémi érsek, majd vasárnap, ugyancsak 16 órakor a pölöskei templom megújult tetőszerkezetét és külső homlokzatát ünnepli a közösség a főpásztor vezetésével. A szentmisén a Zala Brass fúvósegyüttes és a búcsúszentlászlói kegytemplom kórusa működik közre.

Keszthelyi Kilométerek

Idén is megrendezik a Keszthelyi Kilométerek futóversenyt, amelynek központi helyszíne a Festetics-kastély parkja. Szombaton déltől vasárnap estig számos táv és kategória várja a legifjabbakat és a profikat is.

Gitárkoncert

Folytatódik a Nyugat-balatoni kápolnakoncertek sorozat. Vasárnap 20 órától a vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolnában Érzések és hangulatok címmel Bernáth Ferenc gitárművész lép fel.

Hőhullám

Augusztus 23-án, pénteken 20 óra 30 perckor az Egervári Várkastélyban a Liliom produkció Hőhullám című vígjátékát láthatja a közönség Détár Enikő, Fekete Linda, Ladinek Judit, Gyebnár Csekka, Szőke Zoltán főszereplésével. A Tallós Rita rendezte darabot szombaton is előadják 20 óra 30 perkor.

Lecsónap

Augusztus 24-én, szombaton 14 órától Zalaegerszegen Landorhegyi Lecsónapra várják az érdeklődőket a Landorhegyi-iskola hátsó udvarán. 15 órától színpadi programokkal szórakoztatják a látogatókat, fellép a Bajnóca és Bibrics Gyermektáncegyüttes, a Motion Dance TSE, a Vadóca Gyermektáncegyüttes, 17 óra 45 perckor pedig az Andalgó együttes ad koncertet. Az ingyenes rendezvény jótékonysági főzősével a Landorhegyi Gyermekotthont támogatják.

Malom-tavi piknik

Augusztus 24-én, szombaton Zalaegerszegen 14 órától rendezik meg a Malom-tavi Pikniket, ahol közös bográcsozással, kutyás bemutatóval, pónilovaglással, kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a kaszaházi Malom-tó mellett.

Családi nap

Augusztus 24-én, szombaton délután családi napot szerveznek Zalaegerszeg pózvai városrészében, melynek a közösségi ház ad helyet.

A torinói lepelről

Augusztus 24-én, szombaton 16 órakor Tamási József címzetes apát tart előadást a Mindszentyneumban a torinói lepellel kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről. Az ingyenes, Családkapocs Egyesület által szervezett programon az ereklye mérethű, hiteles másolatát is megtekinthetik.

Nyárbúcsúztató

Vasárnap Zalabaksán nyárbúcsúztató falunapot tartanak a sportpályán. 11.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise a templomban, a megnyitó 15.30-kor kezdődik, majd fellép a Csesztregi Pávakör, Éder Gabee, de lesz sörivóverseny is. A sportpályán 17 órakor Zalabaksa-Zalatárnok futballmérkőzés kezdődik, 19 órától nyáresti partiba várják az érdeklődőket. A kiegészítő programok közt lesz rendőrautó- és fegyverzeti bemutató, egészségsátor, légvár, kirakodóvásár.

Falunap Nemesnépen

Vasárnap Nemesnépen rendeznek falunapot, 9.45-kor Nagy István polgármester köszöntőjével indul a program, majd 10 órakor kezdődik a mise, s azzal párhuzamosan indul a főzőverseny. A délutáni szórakoztató programban 14 órakor a szentgyörgyvölgyi színjátszók lépnek fel, 15 órakor lesz a főzőverseny eredményhirdetése, majd zenés program kezdődik. A nap folyamán lehetőség lesz kürtőskalácsot készíteni.

Koncert

Vasárnap Tornyiszentmiklóson a római katolikus templomban a 8.30 órai szentmisét követően a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ad koncertet.

Szalmafesztivál

Kerkaszentkirályon szombaton tartják a falunappal egybekötött szalmafesztivált, amihez idén éjszakai horgászverseny is társul. Ez utóbbi pénteken 19 órakor kezdődik. A falunap megnyitóját és a szalmaszobor-építő verseny értékelését 15 órakor tartják. Ezt színpadi programok követik, fellépnek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei, Jurina Bea és Szilinyi Arnold, továbbá a Nefelejcs dalkör, Tesók Attila, az Albatrosz táncegyüttes, a Kerka táncegyüttes, valamint a BrassX fúvószenekar is. Lesz óriásbuborék show, kirakodóvásár, játszóház, és egészségügyi szűrővizsgálatok sora is várja a jelenlévőket.

Testvértelepülési találkozó

Paton szombaton testvértelepülési találkozót tartanak, amelynek vendége az azonos nevű felvidéki falu küldöttsége lesz. A megnyitót 17 órakor tartják a faluháznál, ezt kulturális műsor követi.

A Szent Rókus templom búcsúja

Sormáson vasárnap tartják a Szent Rókus templom búcsúját, amely 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik. Ennek főcelebránsa Henczel Szabolcs atya, Beled új plébánosa lesz. 15 órakor szentségimádást tartanak, amit agapé követ, majd 18 órakor ünnepi vesperás zárja a napot.

Képzőművészeti kiállítás

Lendván, a Galéria és Múzeum pincéjében Korona retrospektív címmel pénteken 19 órakor Nedim Hadzi Ahmetovic szerb szobrász alkotásaiból nyílik kiállítás.

Operett

Domonkosfán, a muravidéki település tájházánál pénteken 19 órakor a Csárdáskirálynő című operettet tekinthetik meg az érdeklődők.

Klasszikus zenei koncert

Lendván, a várudvaron pénteken 19.30 órától Inga Ulokina hegedűművész, Olga Ulokina zongorista és Marina Igratskaja szoprán énekes adnak közös koncertet. A programban Masa Kolsek flamenco táncos működik közre.

Muravidéki Vágta

Lendván, a Thermal Resort szállodával szemközti területen vasárnap pótolják a rendkívüli hőség miatt egy héttel ezelőtt elhalasztott Muravidéki Vágtát, a Nemzeti Vágta szlovéniai előfutamát. Az egész napos, számos látványos bemutatót, kulturális kísérőprogramot tartalmazó lovas rendezvény megnyitója 11 órakor lesz. Ezt követik az előfutamok, míg a lovasverseny döntőjére várhatóan 18.30-kor kerül sor.

Koncertek, zenés partik

Keszthelyen, a Viviera Beach-en szombaton a Coronita csapat tagjai, azaz Purebeat, Chriss Jay, Steve Judge, Andrewboy, MiamiSoul, GoldSound, Manic N és Polevaya keverik a zenét. Vonyarcvashegyen, a Magyar Tengerben pénteken Metzker Viktória, Koósz Milán és Silverman, szombaton D.J. Roland áll a lemezjátszók mögé. Bakon, a Spar áruház parkolójában felállított partysátorban szombaton a Delta bulizenekar játszik. A 19 órakor kezdődő program vendégei Krisz Rudi, Bárány Attila és D.J. Dorian lesznek. Zalaszabarban, a Kányaváry Borbirtokon pénteken Paulina ad koncertet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!