Filmkritika

2 órája

Amennyire véres a Mosolyogj 2., annyira logikátlan

A Mosolyogj, 2022 egyik legnagyobb meglepetése, egyben horrorslágere lett. A kritika és a közönség is szerette, remekül ment a kasszáknál, így egyértelmű, hogy érkeznie kellett a folytatásnak. A fő kérdés az volt, hogy a szimpla, de frappáns koncepcióban van-e annyi, hogy a második felvonás ne hasson izzadtságszagúnak.

Péter Zsombor

Naomi Scott a Mosolyogj 2. című horrorfilmben

Forrás: Jelenet a filmből.

Skye Riley (Naomi Scott) világhírű popsztár. Egy évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, melyben párja életét vesztette, és kis híján ő is meghalt. Most a nagy visszatérésre készül, ám szemtanúja lesz egy öngyilkosságnak. Az élete ismét egyre inkább szétcsúszni látszik, úgy érzi, mintha teljesen elvesztené az eszét.

Egy horror  akkor tud igazán működni, ha hétköznapi dolgokat tesznek benne félelmetessé. Legyen szó átlagos használati tárgyakról (tévé, telefon), környezetről (erdő, panelház) vagy akár az alvásról, álmokról. Parker Finn a mosolygásban találta meg a borzongás forrását, mert bizony az öröm leglátványosabb külső jele tud fenyegető és nyugtalanító lenni. Erre húzott rá egy átokfilmet, amikkel bár tele a padlás, ám kevés plázahorror tudta annyira ügyesen használni a műfaji sajátosságokat, mint a Mosolyogj első része. 

A folytatás csak minimálisan utal a korábban történtekre, önállóan is megáll a lábán. A sztárvilágot bemutató felütés kreatív, ad egy új élt a konfliktusnak, elvégre nem a kisember küzd a démonjaival, hanem egy híresség, akiért milliók rajonganak. Skye nem kimondottan szimpatikus figura, mégis lehet érte, vagy inkább vele izgulni, már csak a ránehezedő nyomás miatt. Finn igyekezett emelni a téten, miközben a bevált receptúrát sem hagyta el. Megmaradtak a kreatív operatőri húzások, a nyomasztó zene és a horrorfaktor sem lett lejjebb csavarva. A Mosolyogj 2 meglepően véres, esze ágában sincs finomkodni, és a feszültségkeltéssel is jól bánik. Nem minden esetben működnek az ijesztőnek szánt elemek, az azonban tény, hogy néhányszor képes kiugrasztani az embert a nadrágjából. 

Az író, rendező minden erejével azon volt, hogy fokozza az őrületet, és a főhős által átélt kálvária a nézőre is átragadjon. Ez kétségtelenül összejön, noha olykor hajlamos komikussá válni egy-egy komolynak szánt jelenet. A mentális pokoljárás fő célja az lenne, hogy elmossa a határvonalat a képzelet és a valóság közt, így zavarva össze Skye-t, valamint a közönséget. Ez ötlet szintjén kiváló, folyamatos paranoiahangulatban tarthatja az embert, ám gyakorlatban nem éri el a kívánt hatást. Finn a saját maga által kreált szabályokat a kelleténél lazábban kezeli, rosszul használja az arányokat, mintha egyszerre kívánna megfelelni a kommerszre, illetve a pszichológiai horrorra vágyóknak. Az utolsó harmadra totális lázálommá válik a film, sokkolni akar, s nem is áll messze tőle, de a zárás fordulata olyan elánnal vág kukába mindennemű logikát, ami visszamenőleg millió kérdést szül, egyáltalán nem jó értelemben. Érthető a befejezés által belengetett alkotói szándék, csak éppen így a cselekmény legalább fele értelmét veszti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!