Hamarabb érett be a szőlő

2024.08.31. 15:30

Szüret, három héttel korábban a szokásosnál

Az időjárási körülményeknek köszönhetően 2024-ben hetekkel hamarabb érett be a szőlő, mint a korábbi években. Ennek köszönhetően a szüret is szokatlanul hamar vette kezdetét.

Gyuricza Ferenc

Simon Zoltán ültetvényén csütörtök délután is volt szüret, akkor a chardonnay szőlőt szedték le. A képen a hegyközség elnöke mellett balról Borovics József látható

Fotó: Gyuricza Ferenc

A zalai borvidéken a legtöbb szőlész már augusztus 20. körül elkezdte szedni a korai érésű fajtákat. Közéjük tartozik a Csörnyeföldön gazdálkodó Simon Zoltán, a dél-zalai hegyközség elnöke is, akitől több alkalommal kaptunk információkat az év során a szőlő fejlődéséről. Ezúttal a szüret kapcsán osztotta meg tapasztalatait velünk. 

szüret
Galambos István a szüret előtt átvizsgálja edényeit
Fotó: Gyuricza Ferenc

Mint mondja, az év során mindvégig azt jósolta, hogy a szokottnál egy hónappal korábbra várható a szőlő érésének időszaka, s ez az előrejelzése be is jött. Emlékeztetett rá: az ország egyes részein már július végén lehetett szedni a korai érésű fajtákból, a dél-zalai borvidéken pedig az augusztus 20-át megelőző hétvégén indult meg a szüret. 

Ami már a pincékbe került

– Az olyan korai érésű fajták, mint a vidékünkön is jellemző szürkebarát, chardonnay, irsai olivér vagy cserszegi fűszeres már bekerültek a pincékbe – részletezi. – Ezeket a szőlőfajtákat jellemzően 18-20 cukorfokokkal szedhettük, ami ideális, hiszen a mai fogyasztási trendek azt mutatják, hogy a vásárlók inkább a könnyedebb, illatosabb borokat keresik, szemben a nagyobb alkoholtartalmúakkal. A 18-20 mustfok azt jelzi, hogy az idei évjárat borai ennek megfelelő alkoholszinttel rendelkeznek majd.

Simon Zoltán rögtön hozzáteszi, dombhátanként természetesen eltérőek lehetnek a szőlő érésének mutatói, ám úgy véli, hogy az említett fajták szüretét Zalában jellemzően mindenhol befejezték. A következő nagyobb turnus a rizlingeké lesz. A rajnai rizling érettségi foka az ő ültetvényén még nem megfelelő, az még két hétig kint tartja a tőkén, az olaszrizlinget azonban ezekben a napokban el kell kezdeni szüretelni. Munka persze a közbeeső időszakban is akad, a királylánykát csütörtök délelőtt szedték, majd ugyanaznap délután a chardonnay szüretét is elvégezte családtagjai, ismerősei, barátai segítségével. 

A kék szőlők szürete

– A kék szőlők szürete is hamarabb jött el – folytatta a szőlész-borász. – A rozé alapot ezen a héten le kell már szedni, de véleményem szerint szeptember 20-ig azoknak a kék szőlőknek is be kell kerülniük a pincékbe, amelyekből vörös bort szeretnének a termelők készíteni. Az viszont komoly meglepetést okozott számomra ebben az évben, hogy teljesen felborult a különböző szőlőfajták érési ciklusa. Vannak olyanok, amiket korábban le kellett szüretelnünk a szokásosnál, s akadnak olyanok is, amiket már régen le kellett volna szedni, de még mindig nem értek be. A különböző szőlőfajták szedési sorrendjének megszokott rendje tehát felborult, s egyelőre nem tudjuk az okát ennek a jelenségnek.

Simon Zoltán a termés mennyiségére vonatkozó kérdésünkre válaszolva azt is elmondta: miután július eleje óta gyakorlatilag folyamatos kánikula volt jellemző, ezért a bogyók létartalma elmarad az ideálistól. Mindez azt jelenti, hogy kevesebb lesz a bor, mennyiségileg gyengébb évjáratnak nézünk elébe. Ugyan az elmúlt héten lezúdult eső némileg javított a helyzeten, de ez értelemszerűen csak azon szőlőkre igaz, amelyek még a tőkén voltak. 

– Csörnyeföldön 22 millimétert mértünk – folytatja. – Ha újabb jelentősebb mennyiségű csapadékot kapunk, az akár már a termést is veszélyeztetheti. A bogyók ugyanis a jelenlegi méretükben kiteltek. Ha tovább levesednek, az már szét olyan belső feszítő erőt eredményezhet, amitől megreped a héj, s elindulhat egy rothadási folyamat. 

A szüret tapasztalatai

A szőlész-borász szakember még egy várható következményre hívja fel a figyelmet: amennyiben kevesebb lesz a 2024-es évjáratú bor, az fogyasztói árnövekedést eredményezhet. 

– Ezt egyelőre még nem állíthatjuk biztosan, de előfordulhat – magyarázza. – Az viszont már most látszik, hogy a szőlő felvásárlási ára nagyon érdekesen alakul. A borászatok rendkívül nyomott áron hajlandóak szőlőt vásárolni, a termelők ezért a magánfogyasztókon próbálják a kieső bevételeiket pótolni. Aki tehát saját magának szeretne szőlőt venni, az 20-25 százalékos áremelkedéssel kénytelen szembenézni. Ehhez az is hozzájárul, hogy a térségünkben megjelentek a szlovéniai felvásárlók, akik ugyan valamivel többet fizetnek, mint a hazai pincészetek, de még így is körülbelül a felét kínálják az ottani felvásárlási árnak. 

Zalalövő térségében

Zalalövő térségében nagyobb a piros szőlők termesztésének hagyománya, mint a vármegye egyéb területein. A helyi Borbarát Kör Egyesület elnöke, Galambos István birtokának egy részét zweigelt és blauburger teszi ki, ezeket már le kellett szedni. 

Galambos István, a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület elnöke
Fotó: Gyuricza Ferenc

– Elsősorban nem is azért, mert beérett, a rovarok támadták meg ültetvényt – magyarázza az elnök. – A július eleje óta tartó szárazság miatt a darazsak ugyanis nem találtak maguknak elég nedvességet, így rámentek a gyümölcsökre és a szőlőre. Ha a darázs megkezdi a bogyót, akkor utána már bármely’ más rovar is képes annak nedvtartalmát kiszívni. A zweigelt és a blauburger szüretének időpontja normál körülmények között szeptember közepe, második fele, de ez évben már augusztus második felében, vagyis idő előtt le kellett szednem. Ha egy hetet várok még vele, a töredéke lett volna csak a lémennyiségnek.

Galambos István megerősíti, amit Simon Zoltán mondott: Zalalövő környékén szintén az az általános tapasztalat, hogy a csapadékhiány miatt kisebbek a bogyók. Bár jól indult az év, hamarabb kezdett el hajtani a vessző, az évjáratnak azonban nem kedvezett az időjárás. 

– Körülbelül 20-25 centiméteres volt már a hajtás, amikor kaptunk egy tavaszi fagyot, az én birtokom alsó részén ez a szőlő hatvan százalékát érintett – folytatta. – Ugyan hozott új hajtásokat a növény, de az már nem ugyanaz a minőség. Ezekkel a későbbi hajtásokkal sokkal többet kell dolgozni, például le kell válogatni őket, mert vesszőt kell nevelni a jövő évi termés érdekében. A fejlődésben elmaradt, gyengébb hajtásokat ráadásul a gombabetegségek is könnyebben támadják meg, így az év folyamán a peronoszpórával is meg kellett küzdenünk. Jégkár viszont idén szerencsére nem volt. 

A Borbarát Kör Egyesület elnöke még egy érdekességet említ az ide évjárat kapcsán. Mint mondja: a Zalalövő környéki dombhátakon kisebb ültetvények találhatóak csak, s miután ezúttal kevesebb lesz a lémennyiség, így a gazdáknak nem lesz kifizetődő fajborokat készíteniük. A megelőző években ő is külön palackozott olaszrizlinget, ezerfürtűt és pátriát – ez utóbbival a város bora címet is elnyerte – ezúttal azonban vegyes bort fog belőlük készíteni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!