Szaxofon, dob, hegedű és zongora egy színpadon

2 órája

Koncertet adott a MeArMa Trió (galéria, videó)

A nagykanizsai Medgyaszay Házban pénteken a Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület szervezésében a MeArMa Trió koncertjét hallgathatta meg a közönség. A koncert sok érdekességet tartogatott a közönségnek.

Benedek Bálint

A koncert előtt Balogh Tünde köszöntötte a közönséget a Medgyaszay Házban

Fotó: Szakony Attila

A koncerten a trióban a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI három zenetanára, Fekete Melinda Zsófia (szaxofon, dob), Jakobovics Árpád (hegedű) és Simo Márta (zongora) játszottak. A műsor előtt Balogh Tünde, a szervező egyesület alelnöke elmondta: a komolyzenei hangversenyek mellett céljuk, hogy a művésztanár kollégák szintén bemutatkozzanak aktuális kamarazenekari formációjukkal. Ezután az együttes egyik tagja, Fekete Melinda Zsófia kiemelte: repertoárjukban sokféle zenei stílus megtalálható, többek között klasszikus, film-, balkáni és kortárs zene. Az est mintegy megkoronázásaként Fekete Melinda Zsófia új hangszeren is bemutatkozott. Méghozzá elektromos dobfelszerelésén eljátszotta a Coldplay együttes Viva la vida című dalát.

koncert
A koncert egyik pillanata, balról: Simo Márta (zongora), Jakobovics Árpád (hegedű) és Fekete Melinda Zsófia (szaxofon, dob)
Fotó: Szakony  Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában