Újhegyi szőlőmustra

2024.09.02. 10:30

Szüreti felkészítés helyett tapasztalatcsere

Négy helyszínt, két magánbirtokot, a civil szervezet tulajdonában lévő pincét, valamint az egyre több látogatót vonzó kilátótorony és boronapince környékét érintette szombaton Pusztaszentlászlón az Újhegyi Borbarátok Egyesülete által szervezett szőlőmustra. A résztvevőkre szakmai konzultációk, birtokszemlék és borkóstolók vártak.

Gyuricza Ferenc

Kaj István a Bakról érkezett Tóth Károlyt kínálja 2024-es évjáratú irsai olivér borával. Mögöttük a szőlőmustra résztvevői

Fotó: Gyuricza Ferenc

A pusztaszentlászlói egyesület annak idején azzal a kettős szándékkal szervezte meg a szőlőmustrát, hogy egyrészt saját tagságát, valamint partneregyesületek tagjait felkészítse a szüretre, emellett azt is fontosnak tartották, hogy a falusi életmódhoz szorosan köthető háztáji szőlőművelés még meglévő gyakorlóit összefogják. A cél azóta sem változott, ám a civil szervezet elnöke, Kaj István szerint az idei szőlőmustrát az évjárat jellemzői miatt részben módosítaniuk kellett. 

– A szüretre való felkészítést ez évben meghaladta az idő, hiszen a fehér szőlőket nagy százalékban már leszüretelték a gazdák a környékünkön, és a hosszabb tenyészidejű kék szőlők esetében is azt mutatják a folyamatos savmérések, hogy hamarosan szedni kell őket. A mai találkozó ezért inkább konzultációs jelleget kapott, a tapasztalatainkat osztottuk meg egymással – mondja, majd azt még hozzáteszi: a korai szüretnek ugyanakkor olyan előnye is van, hogy az Ezres Pince jóvoltából a találkozó résztvevői már megkóstolhatták az első zalai 2024-es évjáratú bort. Ezt az elnök saját maga készítette irsai olivér szőlőből. 

A találkozón a korábbi évekhez képest valamivel kevesebben vettek részt, egyrészt abból adódóan, hogy sok zalai szőlősgazda ezen a hétvégén is a birtokán dolgozott, de azt is kényszerűen állapították meg a jelenlévők, hogy egyre többen hagynak fel a szőlőműveléssel, ami adódik a generációváltásból, de olyan tényezők is hozzájárulnak ehhez, mint az egyre aszályosabbá váló időjárás vagy az amerikai szőlőkabóca okozta fertőzés terjedése. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!