2024.06.13. 08:10
Hajtépés, dulakodás az óvodában
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Audio und werbung
Dulakodásba torkollott egy kisgyermek elvitele miatti vita az óvodában, az ügyben hamarosan a bíróság dönthet. Az idevezető történet eseményei 2023. november 6-án zajlottak, egy 27 éves zalaegerszegi nő dél tájt élettársával ment el a férfi gyermekéért a megyeszékhely belvárosi óvodájába. Az intézmény vezetője tájékoztatta az apát arról, hogy a gyermek délutáni csendespihenőn van, továbbá arról, miszerint a különélő édesanya nem járult hozzá a gyermek elviteléhez. Mivel a pár továbbra is fennhangon követelte a gyermek kiadását, az óvoda vezetője telefonon értesítette az anyát, aki perceken belül odasietett, és magával hozta másik kiskorú gyermekét is.
A szülők és az élettárs között ekkor szóváltás alakult ki, melynek során a 27 éves nő megragadta és húzni kezdte az anya haját, ami aztán a két nő közötti dulakodásba torkollott. A tettlegesség nem csupán az óvoda épületében zajlott, hanem a teraszon és udvaron is, ahová az utcáról is be lehetett látni.
A történtek miatt büntetőeljárás indult, ebben nemrég készült el a vádirat. Ennek megfogalmazása szerint a támadást kezdeményező 27 éves nő kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy az óvodában tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a magáról megfeledkezett fiatal nővel szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat, közölte az eljárásról tájékoztatva dr. Jánky Judit megyei főügyészségi sajtószóvivő.