Magyar festőnők különös sorsa távoli vidékeken

1930-ban érkeztek meg hosszú hajóutat követően Sántinikétánba, azaz a béke hajlékába. Magyarországot, Balatonfüredet és Farkas Böskét – ahogy korában szólították – az akkoriban már ismerő Rabindranath Tagore író befogadta a magyar művésznőket. Az anya folytatta a festészetet, de lánya is festőművésszé vált. A Sass Brunner család nyaralója egykoron a Balaton mellett, Gyenesdiáson állt. Sass Brunner Erzsébet az 1920-as években a nagy tó mellett kísérletezte ki egyedi tájképfestői stílusát. Kevésbé ismert, de átütő balatoni tájképeket festett. Egry Józsefnek, a fények és színek festőjének nagy tisztelője volt, személyesen is találkoztak. A festőnő az 1920-as évek művészi és spirituális útkeresése során 1928. nyarát a tihanyi Akasztódomb tövében, egy sátorban töltötte. A balatoni tartózkodások során ideiglenesen, de megtalálta mindazt, amit később India jelentett számára: „nékem szabadság, nap és hegy kell, hol száguldhat a gondolat, a széllel versenyezve és nincs időmérés mégsem. Szeretem a csendet, a magányt, szeretem az egyszerűséget, az észrevehetetlenséget, és nem szeretem mindazt, amit kultúrának neveznek...” – írta. Sass Brunner Erzsébet egyedi, balatoni olajfestményei nyomán készült el 1928-ban az a kiadvány – Művészi levelező-lap album –, amely a Balaton-part nevezetes helyeit mutatta be. Művészete ugyan Indiában teljesedett ki, de a balatoni témaválasztás még távozását követően is felbukkant képein. 1934-es Esti Balaton Gyenesdiás felől című festménye az egyik legszebb balatoni tájkép a magyar festészetben.

Otthonukká végül India vált, elbűvölte őket rendkívüli kulturális gazdagsága, bejárták az egész országot. Sass Brunner Erzsébet így emlékezett vissza erre az időszakra: „Beutaztuk Indiát egyik végétől a másikig, Bengáltól Gujeratig, a Himalájától Rameswaramig, kutatva az anyagot, a lelket és az inspirációt. Nagy örömömre sok festeni való dolgot találtam. Egy új világ tárult ki a szemem előtt, mikor Benaresbe értünk, és láttam brahman nőket a Gangesz szent vizében fürdeni. Különböző festménysorozatok készültek utunkon Benarban, a színes

Rajputaszban, Punjubban, Kashmírban, Hyderabadban, Madrasban és más helyeken. Soha nem fogom elfelejteni a hindu nők sarkain csilingelő csengettyűket, ahogy sétáltak vissza a forrástól, sem azokat a millió fekete gyémánt szemeket, amik Indiában bámultak rám.” Örökre eljegyezték magukat Indiával, művészi kalandvágyuk azonban nem hagyott alább. 1935-ben Kínát érintve Japánba utaztak. Már Indiában számos kiállításuk nyílt, de Tokióban is tárlatot rendeztek műveikből. Itt jelent meg az a Mystic India című kötet, amely méltatta munkásságukat, előszavát nem más, mint Mahatma Gandhi és Rabindranáth Tagore jegyezte. A nagykanizsai festőnők világhírűvé váltak, 1938-ban a Hawaii szigeteken keresztül jutottak el az USA-ba, bejárták a nagyvárosokat: San Francisco, Los Angeles, New York, Chicago következett. 1938 októberében már Angliában nyílt kiállításuk, itt rövid időre magyar családjukkal is találkoztak, majd visszatértek szeretett világukba, Indiába. A II. világháború idején – ellenséges ország állampolgáraként – angol fogolytáborba kerültek, Nepálba. Legtermékenyebb éveiket az ezt követő időszakban egy himalájai, nyugodt hajlékban, Nainitálban töltötték.

Sass Brunner Erzsébet 1950-ben hunyt el, lánya ezt követően gyűjteményes kiállítást rendezett tiszteletére. Brunner Erzsébet nem hagyott fel az utazó életmóddal, 1955-ben két éves zarándokútra indult, meglátogatva a híres thaiföldi, nepáli, ceyloni kegyhelyeket. Elkötelezett segítője lett a tibeti menekülteknek, majd 1959-ben – első európaiként – megfestette a Dalai Láma portréját is. De minden elnyomást, diktatúrát elítélt, így az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett is kiállt. Ezért a magyar kultúrpolitika hosszú ideig nem is akart tudomást venni a Brunnerek indiai sikertörténetéről. Brunner Erzsébet 2001-ben hunyt el Delhiben.

Magyarországon a két festőnő életművét az 1970-es évek végén kezdték felfedezni, az 1980-as évektől számos kiállításuk nyílt meg szülőhazájukban is. Az anya inkább tájképeket, csendéleteket alkotott. Lányánál több portrét, életképet láthatunk. Mindkettejük művészetét az indiai vallásosság és a buddhizmus szelleme hatotta át. Számos képet hagytak az utókorra, melyből sokat a nagykanizsai Thury György Múzeum, néhányat pedig a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum őriz. A többi alkotás indiai művészeti múzeumok és – elsősorban a magyarországi vonatkozásúak – magángyűjtők tulajdonában található meg. A férjről és édesapáról, aki szintén kiváló festtőművész volt is illik néhány szót ejteni: Sass Brunner Ferenc (1882-1963) miután családja külföldre távozott Sümegen élt és alkotott. Művei szintén a nagykanizsai múzeumban láthatók.

A világhírű festőnők alkotásait számos helyen ismerik, kedvelik és méltatják, balatoni alkotásaik egyedülállóak, de érdekesek és értékesek az általuk készített fotók is, amelyek szintén a nagykanizsai Brunner-hagyaték részei. Érdemes időt szánni e különleges életutak és alkotói hagyatékok felkerésére, megtekintésére!

Dr. Kovács Emőke