Börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség

2024.08.21. 09:17

Önbíráskodás és sérülés egy üveg bor miatt

Mozsár Eszter

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Stock Studio 4477

A Lenti Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 58 éves tarnamérai férfivel szemben önbíráskodás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatta lapunkat a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. 

A közlemény szerint a vádlott 2024 februárjában a délelőtti órákban együtt italozott ismerősével a kerkateskándi italboltban, ahol 2 üveg bort is vásárolt saját magának, illetve fizette a társa fogyasztását is. A leittasodott sértett a vádlott egyik üveg borát a vádlott pillanatnyi távollétében a söröző teraszán magához vette és elindult hazafelé. A szintén ittas vádlott fenyegetően kiabált a sértett után, majd utána ment és a bor visszaszerzése érdekében megrúgta, valamint többször megütötte az először még álló, majd a földre került sértettet. A vádlott a bort a földön fekvő ittas sértettől visszavette, és a sértettet az úttestről lehúzva a füves területre fektette, majd távozott.

A bántalmazástól a sértettnek könnyű sérülései keletkeztek, de a bántalmazás alkalmas volt súlyos sérülés okozására is, annak elmaradása csak a véletlenen múlt.

A Lenti Járási Ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta, a büntetett előéletű férfivel szemben önbíráskodás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!