Magyar Falu Program

2020.10.12. 10:52

Múzeum lett a nagybakónaki plébániából

A Magyar Falu Program keretében 20 millió forintból újult meg a római katolikus templom melletti egyházi tulajdonban lévő, de használaton kívüli plébánia. Az 1741-ben épült házban mostantól a helyi értékeket bemutató múzeum működik.

Benedek Bálint

Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A felújított épület ünnepélyes átadóját szombaton tartották, ahol Kiefer Károly a nagyrécsei egyházközség világi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: a plébánia felújítása egy kihagyhatatlan lehetőség volt, mellyel élni kellett. Azonban az egyházközségnek nincsenek tervei az épülettel, ezért a jövőben átadták használatra a nagybakónaki önkormányzatnak használatra, hogy legyen jó gazdái és használja a közösség.

Az egykori plébánia mostantól múzeumként funkcionál. Az avatás után a résztvevők megnézték a kiállítást, balról: Cseresnyés Péter, Horváth Dénesné önkéntes segítő, Kiefer Károly és Kovács Tamás polgármester Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A pályázat projektfelelőse, Horváth György hozzátette: Somogyi Imre atyával, plébánossal két éve beszéltek először arról, hogy talán a Magyar Falu Program keretében felújíthatnák a leromlott állapotú, kivételes múltú plébániát. Az elmúlt időszakban sok nehézséggel küzdöttek meg, de az elkészült épületet, a benne létrejött múzeum anyagát látva, megérte a fáradtságot. A kormány célja a vidék fejlesztése, s az elvándorlás megakadályozása. Az itt élők összefogásból jelesre vizsgáztak, ugyanis az egyház és a nagybakónakiak kiálltak az értékeik védelme mellett.

 

- A plébánia a korabeli iratok szerint 1741-ben épült, azóta átesett néhány korszerűsítésen, legutóbb az 1970-es években – folytatta Horváth György. – Szükségessé vált a külső falak szigetelése, az elöregedett ablakok cseréje, a csatorna felújítása, tovább a palatető tisztítása és törött lapok cseréje. Az ódon belső terek hangulata megmaradt, az 1700-as években készített padozatot például megőriztük. A kivitelezést az önkormányzat támogatásával 20 millió forintból az egyházközséggel és a Kaposvári Püspökséggel együtt bonyolítottuk le.

Fotó: Szakony Attila

Cseresnyés Péter államtitkár köszöntő beszédében kiemelte: igencsak fontos, hogy a kisebb települések lélekmegtartó ereje megmaradjon és erősítsék azt. Bármilyen más forrásból érkező támogatási összegek, amik a falvakba érkeznek, mind ezt az elképzelést szolgálják. A kormány elgondolása pedig eredményes volt, hiszen a korábban jellemző elnéptelenedésnek vége szakadt, egyre több család választja a vidéki életet.

- A mostani beruházás a visszaemlékezésre ad lehetőséget a településen élőknek, hogy miként teltek egykor a hétköznapok – folytatta.

– A kiállítótér létrehozása pedig azt mutatja, hogy az itt élők szeretik a közösségüket, hiszen törődnek eleik tradícióival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában