2023.11.04. 18:30
A káposztasavanyítás fortélyait mutatták be
Munkában az alibánfai Nemzedékek Összefogása Egyesület tagjai
Fotó: A szerző
Többféle módon is szolgálja az egészséget a savanyított káposzta. Sokféle vitamint tartalmaz, jótékony az emésztésre, emiatt hangulatjavító hatású, különösen, ha kalákában készül a finomság. Erre láthattak példát azok, akik szombaton délelőtt ellátogattak Zalaegerszegen az Apáczai művelődési központba, ahol a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesületének tagjai Majdnem elfeledett értékeink címmel meghirdetett foglalkozásukon a káposztasavanyítás legfontosabb fogásait mutatták be.
Az egervári székhelyű civil szervezet elnöke, Tóth Ágnes érdeklődésünkre arról beszélt, hogy szakmai programjaik mellett a hagyományőrzésnek is szentelnek foglalkozásokat. Mint mondta, ez lehetővé teszi a generációk találkozását, ilyenkor szóba kerülnek a régi szokások, fortélyok. A tudás átadása mellett ezzel tisztelegnek elődeik egyszerű, sokszor lemondással járó élete előtt, tette hozzá. Így merült fel még 2017-ben, hogy őszi elfoglaltságok közül a káposzta savanyításába fogjanak bele, felélesztve a hagyományt. Ez olyan jól sikerült, hogy a szomszédos településekre is hívták őket bemutatót tartani, és követőkre is találtak, amit jelez, hogy az egerszegi foglalkozáson képviseltette magát az alibánfai Nemzedékek Összefogása Egyesület is. Míg tagjaik előkészületek a savanyításra, szóba kerültek más finomságok is, például a krumplis nudli, amiből még versenyt is rendeztek. Lehet, hogy ez lesz a következő bemutató témája?