Horváth Tamara személyiségének használt a judo

– Sportos családból jövök, hiszen édesanyámat, Horváthné Hegyi Erzsébetet sokan ismerhetik Nagykanizsán, hiszen a palini városrész Inkey-iskolájában testnevelő tanár – mondta Tamara. – Kezdetben a fitnesz sport tetszett meg, de a mozgás az életem része volt mindig is. Talán hiperaktív gyerek is voltam, így az energiáimat le kellett kötni. Általános iskolában nagyon élveztem ezt a mozgásformát, viszont a hölgy, aki tartotta befejezte, s nem akartam máshová elmenni. Akkoriban a palini suliban Mester József és Detty tartottak judo edzést, s akkor édesanyám javaslatára megnéztem a tréningjüket. Aztán az NTE-pálya melletti csarnokba a klubedzésre is elmentem 2006-ban. A judo onnantól kezdve az életem része lett, a sportág szellemisége megfogott.

Hozzátette: hétfőn, szerdán és pénteken edzésekre járt, majd a hétvégéket a tatamin töltötte. Az iskola mellett ez egyfajta keretet adott, vagyis rendszerbe foglalta az életét.

– Az új sport megismerése kezdetben nem ment könnyen, akadtak nehézségek is, de alapvetően nagyon élveztem a sportágat – folytatta. – Abban az időben sokan mozogtunk az NTE 1866 judo szakosztályánál. Olyan jó összetartó társaság rázódott össze a Mester-családdal együtt, hogy örömmel töltött el köztük lenni. Megismerhettem a Mihovics Szabinát is, de több lány is csatlakozott, akikkel jó kapcsolatok alakultak ki. Biztattuk, bátorítottuk egymást, ez sokat jelentett fiatalként mindegyikünknek. Sok régiós versenyen szerepeltünk, ilyenkor az egész Dunántúlt bejártuk, abban az időben gyakran felállhattam a dobogóra. Országos versenyen is szerepeltem, de annyira kimagasló eredményeim nem lettek. Nagypapám szokta mondani, hogy biztosan sajnálom az ellenfeleket. Persze nem így volt, ám inkább a sportág másik irányba kacsingattam már akkor is. Megtetszett a bíró működése, a judo technikai része.

Tamara viszonylag későn, 13 évesen kezdte, abban a mezőnyben, ahol ő versenyezett a többségük akkor már 5 éve a tatamin állt.

– Diák A korcsoportban 40-44 kilogrammban szerepeltem, de a rutinos versenytársak ellen olykor nehéz volt a csata – mesélt tovább. – Nagy küzdő hírében álltam, soha egy pillanatra sem adtam fel. Talán egy olyan országos bajnokságra emlékszem ebből az időszakból, amikor bronzérmet szereztem.

Horváth Tamara kiemelte: a nagykanizsai versenyeken egyre többször beállt bíráskodni, jól érezte magát ebben a szerepben. Ezt a fajta lelkesedését, érzékét Mester Józsefné Detty is felismerte és biztatta, hogy induljon el ezen az úton. Kezdetben nehezen hitt magában, a döntéseinek súlya némileg nyomta a vállát, de végül a szövetség szervezésében egy III. osztályú vizsgát tett le, amivel a környék régiós viadalain bíráskodott.

– Ahhoz, hogy magasabb szintre jusson több energiára lett volna szükségem, amit nem vállaltam – fűzte hozzá. – Ettől függetlenül a mai napig számíthat rám a Mester-család bármelyik háziversenyén, ugyanis a kitűnő kapcsolat megmaradt köztünk. Számomra a legnagyobb sportélmény, hogy ebben a közegben, az NTE 1866 judo szakosztályában lehettem. A második családom lettek az évek alatt, máig számíthatnak rám. A személyiségfejlődésemhez jó iskola volt, sokat tanultam a sporton keresztül és fejlődtem. A határozottságom, a talpraesettségem sokat fejlődött, emberileg is formálódik, tiszteletet tanultam.

Tamara a rendőrségen dolgozik és mellette futással tartja formában magát.

Horváth Tamara a stafétát a nagykanizsai Papp Józsefné Valéria többszörös magyar, Bányász és MOL bajnok lövésznek adta át.