Mementó a strandon Keresztes József emlékére

2024.07.05. 16:30

Padot avattak a szezonnyitón Gyenesdiás aktív polgárának tiszteletére

Hivatalosan is megnyitották a szezont a gyenesdiási Lidóstrandon, ahol a résztvevők megkoszorúzták Oppel Imrének, a fürdőhely egyik alapítójának szobrát, majd padot avattak az idén elhunyt Keresztes József odaadó, a közösséget szolgáló tevékenységére emlékezve.

Péter B. Árpád

Tisztelgés Oppel Imre, az egyik alapító emléke előtt, a kép jobb oldalán Krasznai Tamásné, Halász Gabriella és Góth Imre Árpád

Fotó: Péter B. Árpád

A szezonnyitón elhangzott, augusztus 20-ig szombat délutánonként sport- és gyermekprogramok szolgálják a Lidóra látogatókat, s minden nyári hónapban lesz egy főnap, amikor zenés és szórakoztató attrakciók teszik még vonzóbbá s kellemesebbé az itt-tartózkodást. A kínálatban szerepel például folklórműsor, kézműves-foglalkozás, vízi aerobic, számos sportverseny, s eljön Porkoláb Tamás humorista is, adott ízelítőt portálunknak Valentin Szilveszter, a Gyenesdiási Lidóstrandért Egyesület elnöke.

Megkoszorúzták az egyik strandalapító, Oppel Imre szobrát, képünkön Góth Imre Árpád, Krasznai Tamásné és Halász Gabriella koszorúz
Fotó: Péter B. Árpád

Halász Gabriella, a település turisztikai egyesületének elnökhelyettese arról is szólt, ugyan minden szezon újdonság, ugyanakkor tisztelik a hagyományokat és azokat az embereket, akik sokat tettek Gyenesdiásért. Azt mondta, a szolgáltatók s az itt élők lázasan készültek a szezonra, abban bízva: értékeiket őrizve eredményes hónapok előtt állnak.

Góth Imre Árpád alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a nyár mindenki számára a terveinek megfelelően alakul. Úgy folytatta: büszkeség és boldogság, hogy e napon Keresztes József emléke előtt tisztelegve padot avathatnak a strandon, amelynek gondnokaként is dolgozott. „Szívesebben látnánk itt a szezonnyitón közöttünk, de ha már a Jóisten így gondolta, akkor próbáljuk az emlékét megőrizni, munkáját továbbvinni”, tette hozzá.

Az emlékpadnál Krasznai Tamásné idézte fel Keresztes József munkásságát, mellette az özvegy, Keresztes Józsefné s családtagjai
Fotó: Péter B. Árpád

A táblával ellátott, közvetlenül a Balaton-parton álló ülőalkalmatosság mellett Krasznai Tamásné önkormányzati képviselő felelevenítette, Keresztes József ízig-vérig a közösséget szolgáló, tenni akaró ember volt, aki sütötte a halat a keszegfesztiválon, készítette a gulyást a Rügyfakadáson és a burgonyanapra is mindig kitalált valami különlegességet. „Már életében Gyenesdiás ikonikus alakjává vált”, emlékeztetett.

– Küldetése volt a közösség összekovácsolása s a rendezvények színvonalának emelése, aminek érdekében főzőcsapatot verbuvált, s társaival minden nagyobb települési program aktív részese volt – fogalmazott Krasznai Tamásné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában