Sikeres rendezvény

2024.07.08. 16:30

Hatvan kilogramm fölött fogtak a novai horgászversenyen

Az elmúlt héten 72 órás bojlis horgászversenyt rendeztek Nován a Szalay Horgásztavon.

Korosa Titanilla

Vajmi Lóránt és Ujj Gábor is nagyobb halakra ment. Hátrányként említették, hogy nem ismerték a tó halállományát, végül nem értek el dobogós helyet

Fotó: Korosa Titanilla

A 42 hektáros, magánkezelésű tónál csütörtökön kezdődött versenyen aznap délben hat csapat kezdte meg a horgászatot, s egészen vasárnap délig volt lehetőségük gyarapítani a fogásokat.

A nagyobb halak kifogására készült Borsos Róbert és Bán Lajos a novai versenyen, a tavat radarral is feltérképezték, végül eredményük nem került be a legjobb három közé
Fotó: Korosa Titanilla

A szervezők részéről Szalay Jázmin elmondta, hogy évente csak néhány alkalommal rendeznek horgászatot a tavon. Egy tavalyi jól sikerült, egynapos megmérettetést követően határoztak úgy, hogy meghirdetnek egy többnapos, komolyabb horgászatot is, hiszen vannak versenyzők, akik igénylik az ilyen típusú kihívásokat. Emellett négy napot tóparton elkölteni egyben pihentető is, van olyan, akinél ez is szempont.

A kiírás szerint kétfős csapatok nevezhettek, csapatonként négy bottal és botonként egy darab egyágú horoggal volt engedélyezett a behúzós vagy etetőhajós horgászat. A versenyen az összfogást díjazták, az első három helyezett pénzjutalomban részesült.

A tóban a ponty és amur rekordfogás is 15 kilogramm fölött van, de található még itt kárász, koi kárász, koi ponty, süllő és harcsa. A csapatok különböző taktikával vágtak neki a horgászatnak, a többség a nagyobb halakra pályázott.

Végül az első helyezett csapat 63,57 kilogrammos eredményt ért el, a második helyezett 34,15 kg-ot fogott, a harmadik legjobb fogás 10,75 kg volt. A verseny során a legnagyobb kifogott hal 13 kilogrammos volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában