Színes kulturális élet a Balatonnál egykoron

A korszakban, ha közvetlenül nem is született oly sok irodalmi mű a tóról, nagy íróink mégis tanúságot tettek a Balaton és e vidék tiszteletéről, szeretetéről, ismeretéről. A nyugat lírikusai közül Kosztolányi Dezsőhöz kötődik egy érdekes, de kevésbé ismert költemény. Az 1924-es Bús férfi panaszai című kötetben jelent meg a Milyen sötét-sötét a Balaton című műve, amely a történelmi tragédiákat – őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Trianon – és a lírai én személyes kudarcait vetítette ki a tóra.

Trianon után hamar feléledt a tavi kulturális élet: 1921-ben a helikoni ünnepségek századik évfordulóját tartották meg Keszthelyen. 1932 szeptemberében szervezték meg először az IGE-t (Írók Gazdasági Egyesülete), amely Balatoni Íróhetet tartott és tagjai több tavi településre is ellátogattak. Sajnos balatoni költemények nem igazán születtek ezeken az összejöveteleken, közismert viszont, hogy József Attila utolsó boldog nyarát Balatonszárszón töltötte. Itt keletkezett 1936-ban a Hullámok lágy tánca és a Balatonszárszó című költeménye.

A két háború közti időszakban a Balaton tudományos népszerűsítését, vizsgálatát szolgálva új folyóiratok születtek. A már működő Balaton című lap mellett 1933-tól indult el a Balatoni Kurír és 1942-ben a Balatoni Szemle. Az első két lap napi hírekkel, a Balatont érintő érdekességekkel, írásokkal foglalkozott, a Balatoni Szemle tudományos szaklap volt. Cholnoky Jenő világhírű földrajztudós főszerkesztésében látott napvilágot, mint a Balatoni Tudományos Bizottság hivatalos folyóirata.

A balatoni tudományos, kulturális élet egyik fontos helyszíne lett a két háború közti időszakban az 1930-as években megnyíló keszthelyi Balatoni Múzeum. A múzeum terve már a millennium évében megszületett, amikor létrejött a Balatoni Múzeum-Egyesület (1898-ban), de az épület csak 1928-ra készülhetett el, Györgyi Dénes tervei alapján. A belső terek kialakítása még az 1930-as években is zajlott, a gyűjtemények 1935-re kerültek helyükre. 1935. augusztus 25-én nyitotta meg kapuit. Értékes gyűjteményanyag gyűlt össze a múzeumban, legfőképpen természettudományi és régészeti leletekből, Darnay Kálmán sümegi muzeológus gyűjteménye alapján.

A Balatoni Múzeum mellett kisebb, muzeális jellegű emlékhelyeket is nyitottak a korszakban. Szintén 1935-től várta az érdeklődőket a badacsonyi Kisfaludy Sándor házban egy, a költő életművét bemutató emlékszoba. A vidék népművészetének propagálására 1936. szeptemberében tették le Tihanyban a népművészeti ház alapkövét, amely 1937-től már megnyithatott. A ház a környék népművészeti alkotásait mutatta be: szenes kályhát Tihanyból, feszületet Balatonkilitiről, rokkát Balatonfüredről állítottak ki, de több tárgyi emlék származott Buzsákról is.

A hivatalos kultúrpolitika a Balaton ihlette művészeti alkotások készítését is felkarolta és támogatta. 1938-tól hirdették meg az ún. balatoni ösztöndíjat, elsősorban a festők számára. Az ösztöndíj lehetőségével a későbbiekben – a szolnoki, a nagybányai mintájára – egy balatoni művésztelepet szerettek volna életre hívni, bár ez végül nem valósult meg. Az ösztöndíj számos hazai alkotónak lehetőséget adott Balaton-ihlette művek megfestésére, de az ösztöndíjasok között ott találjuk a Balaton egyik legnagyobb Egry Józsefet is.

A két háború közti időszakban a turisztikai fejlesztések mellett tehát tudatosan nagy hangsúlyt fektettek a vidék kulturális, művészeti életének felvirágoztatására, amely követendő példa lehet napjainkban is. Hiszen a Balaton vidéke nem csak egy földrajzi tájegység, természeti képződmény, hanem kulturális és történeti hagyományok hordozója is.

Dr. Kovács Emőke