2024.08.29. 13:43
Az anyatej literje 5600 forint lesz jövőre
A nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház nagykanizsai védőnői a Medgyaszay Házban rendezték meg "Zárjuk be a szakadékokat – szoptatástámogatás mindenkinek címmel a szoptatás világnapi rendezvényt. A rendezvényen elhangzott: még több anyatejre lenne szükség.
Az anyatejes táplálást népszerűsítő esemény egyik szervezője, valamint az előadók, balról: Kéthelyiné dr. Hans Katalin, Stimeczné dr. György Bernadette és Lőrincz Ildikó
Fotó: Szakony Attila
Az eseményen köszöntőjében Stimeczné dr. György Bernadette, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője elmondta: 1992 óta a világon mindenhol augusztus 1-jén tartják az anyatejes táplálás világnapját, mellyel egy időben kezdetét veszi az anyatejes táplálás világhete is. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, valamint arra, hogy az anyatejes táplálás több, mint a gyermek etetése.
5600 forint lesz az anyatej literje jövőre
– A program másik kiemelt célja ráirányítani a figyelmet az anyatejadás lehetőségére – folytatta. – Ezen a rendezvényen megköszönjük azoknak az édesanyáknak a munkáját, akik az elmúlt időszakban az anyatejgyűjtő állomáson anyatejet adtak le. Ebben az évben 13 csecsemő egészséges életkezdetét biztosították. A magyar kormánynál családügyi prioritás a szoptatás támogatása, ezért várhatóan a jövőben több pénz jut az állomások fejlesztésére, valamint a többlettejjel rendelkező édesanyák anyagi elismerésére. Jelenleg az anyatej ára 3500 forint literenként, mely adómentes jövedelmet jelent az anyatejet leadó édesanya számára. Ezt az összeget jövő év január 1-jétől 5600 forintra emelik meg. Remélhetőleg ez ösztönzi a többlettejjel rendelkező anyákat, hiszen különösen a Covid óta országosan évről évre csökken a leadott anyatej mennyisége. Ez nagyon nemes feladat is egyben, ezért a rendezvényen erre is külön felhívjuk a figyelmüket.
Hasznos információk a szülőknek
A rendezvényen több ismeretterjesztő előadást is hallhattak szakemberektől az érdeklődő szülők. Kéthelyiné dr. Hans Katalin gyermekorvos például a Szoptatástámogatás mindenkinek témakörében, míg Lőrincz Ildikó klinikai szakpszichológus a digitális eszközök hatásai a gyermekekre témakörében osztott meg értékes információkat.