A focistákat is elismerték

2024.08.27. 13:30

Falunapot tartottak hétvégén Bödén

Falunapot tartottak szombaton Bödén, ahol a vidámság mellett a sportolásé volt a főszerep. A rendezvényen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő.

Mozsár Eszter

A bödei falunapon Vigh László, Ujj Ferenc és a bajnok bödei focicsapat. Fotó: Béres Márton

A politikus megköszönte a nyugdíjba vonuló Ujj Ferenc polgármester eddigi munkáját, aki 14 évig tevékenykedett lelkiismeretesen a településért. A falunap kiemelt programjaként futballmérkőzést játszott Böde és Bak csapata. A helyi focicsapat a 2023/24-es idény Vármegyei II. osztály bajnoka lett, ahogy azt megelőzően is, így a sportolóknak elismeréseket nyújtottak át.

A falunapot főzőverseny színesítette. A kulturális műsorban fellépett a Royal Dance Stúdió, a Bibrics Táncegyüttes, a Kelta Álom Ír Sztepp Tánccsoport, a Rozsdásszegek tánccsoport, a Nassren Hastánc Stúdió Tündérliliom csoportja, a Bucimacik, valamint a Hip-hop lányok. Az est sztárvendégeként Rony szórakoztatta a közönséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában