Kiállás az ezeréves kereszténység mellett

2024.08.27. 16:09

Megújult a templom Pölöskén

Nagy szükség van a keresztény hit melletti kiállásra. Egy kis falu ezt üzeni, templomán keresztül is, fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, miután ötvenmillió forintos állami támogatással megújult a templom Pölöskén, ahol Isten háza – a helybéliek bátorságáról tanúságot téve – a kommunizmus idején épült fel.

Péter B. Árpád

Megújult a templom Pölöskén. Dr. Udvardy György szerint e munkálatok az életet szolgálják

Fotó: Halász Gábor

Soltész Miklós, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-templom rekonstrukcióját követő avatáson azt mondta: fel kell vállalni a kereszténység tanítását abban a világban, amelyben akár az óceán túloldalán, akár Nyugat-Európában azt látni, az értékválság olyan mértékű, hogy teljesen tönkreteszi az emberek létét is. A politikus szerint az, hogy megújult a templom Pölöskén, arra emlékeztet, „a létünket is teljesen tönkre akarják tenni, nekünk pedig meg kell legyen a válaszunk – kemény szavakkal és kemény tettekkel”.

megújult a templom
Megújult a templom Pölöskén, s ebben nagyon sokan segítettek. Ők együtt ünnepeltek a szentmisén
Fotó: Halász Gábor

Megújult a templom Pölöskén: kiállás az ezeréves kereszténység mellett

– Ez pedig nem más, mint kiállás az ezeréves kereszténység mellett, továbbra is megtartva és megvédve Szent István országát – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a magyar nemzetben lévő értékeket tovább kell adni, nem lehet hagyni, hogy elpusztuljanak. „Ez a kiállás pedig nemcsak az érsekekre, papokra, politikusokra vonatkozik, hanem mindenkire – a gyermekeinkért, fiataljainkért, a nemzet jövőjéért”.

Soltész Miklós kiemelte, a pölöskeiek azért is megérdemlik a templomfelújításhoz kapott a támogatást, mert a kommunizmus alatt volt bátorságuk kiállni, hogy Isten dicsőségére és a közösség érdekében templomot emeljenek.

Soltész Miklós: A magyar nemzetben lévő értékeket tovább kell adni, nem lehet hagyni, hogy elpusztuljanak
Fotó: Halász Gábor

Az életet szolgálják-e?

A pölöskei templomtető és külső homlokzat megáldásakor dr. Udvardy György veszprémi érsek kiemelte, nagy kérdés, hogy a megújított épületek az életet szolgálják-e. Itt, és még számtalan helyen igaz: „nem falakat építünk, rekonstruálunk, hanem ezek eszközként szolgálnak arra, hogy közösségeink új életre támadjanak”.

– Ha nem ezt tennénk, akkor célt tévesztenénk – szögezte le, majd arra kérte az Úr áldását: „mindazt, amit ajándékul adott, jól tudjuk használni, magunk lelke üdve javára és az utánunk jövő generációkra gondolva”.

Sokan segítettek

A munkálatokat – mint Tódor Szabolcs plébános elárulta – nagyon sokan segítették, még a Pölöskén élő prof. Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter is, aki saját kezével és gépeivel vett részt a felújításban.

Két évtizeden át épült

A templom építése 1949. augusztus 22-én kezdődött, miután a török időktől nem állt Isten háza a faluban. Fedezet hiányában azonban a munkálatok több mint húsz éven át húzódtak, s végül 1960. május 22-én szentelte fel dr. Klempa Sándor apostoli kormányzó Szűz Mária szeplőtelen szíve tiszteletére.

A 2020-as korszerűsítés eredményei

  • ablakokat cseréltek
  • korszerűsítették az elektromos és a fűtési rendszert
  • új hangrendszert építettek ki

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában