„Az állatok ürülékében csúszkáltunk, mindenhol kutya volt, a szekrényekben és a hűtőben is”

Állatkínzás Zalakoppányban. Balázs Eszter, a zalaszentgróti Szimat Állatvédő Egyesület elnöke így emlékezik vissza a borzalomra, amellyel már mi is több cikkben foglalkoztunk. Mint ismert: tizenhárom szervezet 81 kutyát mentett ki egy német nő által bérelt családi házból, rettenetes körülmények közül. 
Most Zalaszentgróton, az egyesület által működtetett menhelyen beszélgetünk, Oszkár kutya kenneljénél. Ő volt a 81., szó szerint. Őt hozták ki utolsóként az ingatlanból. Oszkár két felnőtt komondorral volt együtt s egyikük öt kölykével. A többi mentvény kistestű kutya volt, zömében puli jellegűek és különféle keverékek. 

Nem tudni, a nagytestű eb miként emlékszik vissza szenvedései színhelyére, ami biztos: testileg-lelkileg is borzalmas állapotban volt. Új, de remélhetőleg ideiglenes otthonában már jól érzi magát, békésen nézelődik, ám szemtől szembe egyelőre nem találkozhatunk vele, a jutifalit viszont a rácson át készséggel elfogadja tőlünk. Mint Eszter megjegyzi: a termetesebb férfiakat nem kedveli, gondozóit viszont már közel engedi magához, így őt is boldogan üdvözli, amikor belép hozzá a kennelbe. A nagy mackó hosszú utat járt be idáig. Kezdjük is a legelején!

Mindenkit megvezetett

– Három-négy éve tudtunk a sztoriról, ám hiába kértük a különféle hivatalok segítségét, nem sikerült bejutni az ingatlanba, civilként a tulajdonos ezt megtagadhatja tőlünk – idézi fel Balázs Eszter. – Ahhoz ugyanis nyomós indok szükséges, például az állatkínzás gyanúja, ami most már egyértelmű, de ezt sokáig csak sejtettük, ugyanis az udvaron „csupán” 10-12 kutyát láttunk, s amikor odamentük, a tulajdonos állította: ennyi az összes. Korábban többször felkerestük őt és felajánlottuk az egyesület segítségét, de nem fogadta el – sem az ivartalanítást, sem az oltást, sem az örökbe adást. Nem engedte be az állatorvost sem, ha baj volt, a kapuig hozta a beteg állatot. Mindenkit megvezetett. Az akció után sok zalakoppányi is rácsodálkozott, hogy ez az ő falujukban megtörténhetett… Mi magunk se gondoltuk, hogy 81 lesz a vége.

Nem szaporító, „csak” gyűjtötte a kutyákat

A nő egyébként nem szaporító, nem értékesítette a kutyákat, csak begyűjtötte őket, és nem adta oda senkinek, mert meggyőződése volt, hogy nála vannak a legjobb helyen. Jellemzően nem is a környékről „mentette” az állatokat, hanem sokszor az ország másik feléből, még Debrecenből is hozott kutyát. Ellátásukra azonban már nem volt pénze, az ivartalanításról nem is beszélve, így az állatok éheztek és egymás között szaporodtak. Elmondások szerint körülbelül tíz éve élt Zalakoppányban, magát sem tudta eltartani, a saját és a kutyák élelmét is mások vették meg. Arról sem volt fogalma, összesen hány kutyája van, amikor az állatvédők közölték vele a számot: 81, azt válaszolta: legfeljebb negyvenre gondolt… S mindössze 15-20 ebnek volt oltási könyve.

Az összes kutya alultáplált volt, férges, és bűzlött a szőrébe ragadt ürüléktől, hiszen kijárásuk nem volt, a tulajdonosuk nem takarított utánuk, így egyre csak gyűlt és gyűlt a lakásban a fekália. A nő ruhái a földre rakott dobozokban voltak. Több állat el is pusztult: 21 tetemet a hűtőben találtak meg az állatvédők. Azt mondta, azért tette oda, mert kemény volt a föld, és nem tudta eltemetni őket. 

Állatkínzás Zalakoppányban: a szurkolók segítségét kérték a helyiek

A környéken lakókat egyre jobban zavarta a szag és a folyamatos kutyaugatás, ők keresték meg a hasonló ügyekben rendkívül járatos fővárosi Szurkolók az Állatokért Alapítványt, a budapesti szervezet elsőként a Szimattal vette fel a kapcsolatot. Balázs Eszter ezt követően a karmacsi Elisabeth menedéktől és a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesülettől kért segítséget, illetve az Együtt egy életért, ártatlan állatokért egyesület is segített a helyszínen. Ám amikor az ötvenedik kutya kimentése után azt látták, hogy bentről csak nem akar elfogyni a sokadalom, további egyesületeket, alapítványokat, menhelyeket vontak be többek között Szombathelyről, Kecskemétről, Nagyatádról és Bajáról: összesen tizenhárom szervezet működött közre a mentésben, aztán a kutyák elhelyezésében. És természetesen bekapcsolódott az akcióba az állategészségügyi hatóság, amely szintén tudott a horrortanyáról, s szabott is már ki büntetést. Továbbá ott volt a helyi jegyző és a rendőrség, utóbbi nélkül be se tudtak volna menni az állatvédők. 

Nem csak az embertől féltek, egymástól is

– Először próbáltuk meg­győzni a hölgyet, hogy legyen együttműködő, segíteni jöttünk, de egy idő után rá kellett jönnünk, hogy ez nem fog menni. Végignézte, ahogy egyesével hordozóba rakjuk a kutyákat, majd mikor egy pillanatra szem elől tévesztettük, elkezdte kiengedni őket… – meséli Eszter. – Én eddig ilyet csak tévében láttam, mindig mindenkinek gratuláltunk, aki egy hasonló akciót végigcsinált, sosem gondoltam, hogy ez velünk is megtörténhet. Borzasztó volt látni a rettegő kutyákat, ők a tulajdonosukon kívül más emberrel sosem találkoztak. De nemcsak tőlünk féltek, hanem egymástól is, hiszen helyiségenként el voltak szeparálva, nekünk viszont a mentéskor össze kellett terelnünk őket. Nagy részük sosem járt a lakáson kívül, sosem látott füvet, eget, napsütést…
Voltak felnőtt, kölyök és pár napos kiskutyák is, utóbbiakra anyjukkal együtt egy kicsi bokszban találtak rá az állatvédők. Ha néhány hónappal később mennek, akár 100 kutyát is találhattak volna – egy részüket lehet, a mélyhűtőben…

Egy nagyon idős, szívbeteg kutya a megmentését követően elpusztult, vélhetően az őt ért stressz miatt.  A többiek a visszajelzések alapján, ha betegek is, hál’ isten élnek. Kezelésük és szocializációjuk folyamatban van, a befogadó szervezetek folyamatosan posztolnak róluk a közösségi médiában.

Országos összefogás alakult

– Ha nem kapunk segítséget, még most is ott lennénk – jegyzi meg elgondolkodva Balázs Eszter. – A menhelyünkön évente fordul meg hatvan kutya, több mint nyolcvanat befogadni képtelenség. Így is körülbelül húsz kutyát kellett elhelyeznünk ideiglenesen, míg útnak nem indultak a befogadó szervezetekhez. Rettegtek, többen annyira, hogy nem mertek enni sem. Borzasztó napok voltak.
S bár mindenki örült, hogy kikerültek a horrortanyáról a kutyák, a munka dandárja csak eztán kezdődött, először a bolhátlanítással, féregtelenítéssel, majd a fürdetéssel, kozmetikázással, amely során az ürüléktől barna kutyák egyszer csak kifehéredtek. S folytatódott a bőrproblémák és egyéb betegségek kezelésével, az ebek szocializációjával, amely azóta is tart…

Szervezetek, amelyek kutyákat fogadtak be:

• Együtt egy életért, ártatlan állatokért egyesület – Bocfölde
• Bogáncs Állatvédő Egyesület – Zalaegerszeg
• Elizabeth menedék – Karmacs
• Aprajafalva Yorki fajtamentés - Budapest
• Fekete István Állatvédő Egyesület – Szombathely
• Jeromos Egyesület – Baja
• Mentsvár az Állatokért alapítvány – Lajosmizse
• Siófoki Állatvédő alapítvány
• Uszkár Fajtamentés  - Nagyatád
• NOÉ Állatotthon – Budapest
• Ebremény Kutyavédő Egyesület – Budapest
• Szimat Állatvédő Egyesület – Zalaszentgrót
• Szurkolók az állatokért  alapítvány - Budapest

Nem komondor, a dél-orosz juhászkutyára hajaz

Oszkárt a mentéskor csak nagy nehézségek árán tudták betuszkolni egy bokszba, onnan egyből a kennelbe engedték ki. Ő maradt a csapatból egyedül a Szimatnál.
– Először komondornak gondoltuk, de aztán mégsem az lesz belőle, mert nem rasztásodik a szőre és nem is olyan bolyhos, valaki szerint a dél-
orosz juhászkutyára hasonlít – tér át Eszter a nagy mackó történetére. – Beengedett minket takarítani, beadtuk a kajáját, és a kerítésen át osztogattuk neki a jutifalatot, de két-három hétig békén hagytuk. Aztán bementünk hozzá, próbáltuk simogatni. Kis lépésekben haladtunk, mindig csak annyit, amennyit ő hagyott. Most már eljutottunk odáig, hogy van nyakörve, be van oltva, és sétálunk, igaz, ötven méternél többet nem nagyon jön, nem szereti, ha a kennelből kimozdítjuk. Nincs is nagy mozgásigénye, ami eddigi életét nézve nem csoda. De reméljük, idővel rájön, hogy szabadon, a szabadban lenni jó. 

Remélik, időben érkeztek

Oszkár fiatal kutya, 2-3 éves lehet, a Szimatnál remélik, hogy még időben érkeztek, nem szenvedett maradandó lelki sérüléseket. Hamarosan ivartalanítják, s ha már altatják, kicsit meg is kozmetikázzák majd, azután pedig lassan gazdikereső lesz, mert „már megnyugodott, így gyorsan lehet vele haladni”. 
– Ha idegenek jönnek, védi a területet, megmutatja, milyen szép hangja van, úgyhogy nagy udvarba, egy határozott, de szerető gazdinak szánjuk. Egyébként nem domináns, egyszer lehet, még kanapékutya is válhat belőle – jegyzi meg Eszter mosolyogva. – Szeret a háza tetején feküdni, a pokrócot sem tépi szét, inkább megágyaz vele. Nem arcoskodik a többi kutyával, nem is nagyon foglalkozik velük, a benne levő félelem természetes, de ezt idővel le fogja küzdeni.
Így legyen!