Állatkínzás vétsége miatt emeltek vádat

2 órája

Késsel támadt a szomszéd kutyájára

Késsel támadt a szomszéd kutyájára, a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.

Korosa Titanilla

Képünk illusztráció.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Mary Swift

Dr. Jánky Judit, Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy az 56 éves Zala vármegyei kistelepülésen élő férfi 2024. április 5-én dél körül otthonába érve azt tapasztalta, hogy édesanyja és a szomszéd nő hangosan vitatkoznak egymással, miközben a szomszéd házkapujához pórázon kikötözött, malinois fajtájú kan kutyája a hangos veszekedés miatt ingerülten ugatott.

A férfi maga is ingerülten vitatkozni kezdett a szomszéd nővel, aki ekkor leakasztotta a kutya pórázát az addigi rögzítési helyéről, majd a szomszédok ingatlanához közeli kerítésrészhez kötözte, azzal a szándékkal, hogy minél távolabb tartsa haragosait.

Ekkor a vádlott egy kést vett elő a zsebéből és szétnyitotta azt, majd az eb és a mellette álló gazdája felé lépett, miközben feléjük legyintett a késsel. Megállt az állat előtt, hirtelen mindkét kezét felemelte a teste mellett, mintegy hergelve a kutyát és közelebb lépett hozzá. Ekkor az eb ráugrott a hozzá már testközelben lévő vádlottra és megmarta a bal felkarját, miközben a férfi egy ízben beleszúrt a kezében lévő 11 cm pengehosszúságú késsel az állat mellkasába.

Ezt követően a helyszínre futott a vádlott kutyája, valamint a szomszéd nő másik kutyája is, a három eb pedig egymásnak esett. A vádlott erre a késsel még egy ízben mellkason szúrta az állatot, majd a szomszéd mindkét kutyájába egy ízben belerúgott.

A bántalmazást a kutya túlélte, viszont a vádlott késszúrása a tüdő szövetét is elérhette volna, mely a légmell kialakulásának lehetősége miatt az állat pusztulásának, vagy maradandó egészségkárosodás kialakulását is okozhatta volna.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában