A tömjénfüstöt szeretné eloszlatni – Bősze Ádám

– Több interjúban említi, hogy előszeretettel utazik vonattal, mert így ezt a haszontalan időt is el tudja tölteni értelmesen, például olvasással. Vonattal jön Zalába is?

– Igen, úgy tervezem, főleg, hogy semmi határidős dolgom nem lesz akkoriban, ami autóba kényszerítene. Utaztam már Zalába többször vonattal. Ha a Balaton déli partján megy a szerelvény, annak nagy előnye még, hogy gyakran térerő sincs, így a telefonom sem vonja el a figyelmemet. Más a helyzet a veszprémi vonalon, ráadásul ott lenyűgöző a táj, annak a hatása alól nehezen vonom ki magam. De ez is mennyivel értelmesebb időtöltés, mintha a telefonomat nyomkodnám...

– Zenei antikváriumot is üzemeltet a fővárosban. Mi a menő manapság a piacon?

– A legnagyobb értéket nemzetközi viszonylatban is a nagy művészekhez köthető eredeti dokumentumok képviselik. Kották, kéziratok, vagy akár egy temetési meghívó. Ezekből persze Magyarországon kevés van, bár nemrég birtokomba került egy kotta, amit Bartók Béla jegyzett le személyesen. Amúgy a letöltés, nyomtatás, fénymásolás korában a piac alapjaiban változott meg, használt kottát ma már senki nem keres, miközben az újat aranyáron adják.

– Amikor megbeszéltük ezt az időpontot, mondta, hogy napokkal van az új könyve leadási határideje előtt. Miután megakasztottam a munkában, erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy erről is kérdezzem. Miről ír?

– Szigorúan véve ez lesz a harmadik könyvem és a második, amely zenetörténettel foglalkozik. Muzikális bestiák a címe és mindenféle misztikus lényekről, manókról, sárkányokról, boszorkányokról, tündérekről szól, akik valaha előfordultak a zeneművekben. És épp az előbb készült el a szöveg, most két napom van, hogy egészében átolvassam, aztán indulok vele a kiadóhoz.

– A Nagy zenészek, nagy szerelmek után ez ismét szokatlan megközelítése a klasszikus muzsikának. Mit gondol, miért van ennek ilyen nagy divatja manapság?

– Nem újdonság az, hogy a klasszikus szerzőket emberi valójukban ábrázoljuk, valaha ez volt a természetes. A szobrokat az utókor állította, persze nem érdemtelenül, hiszen valóban zseniális alkotókról van szó, a kortársak azonban az embert is ismerték a művek mögött. Hogy mást ne mondjak, Haydn első három életrajza – melyeket az érintett olvasott és a megjelenésükhöz hozzájárult – anekdoták, olvasmányos történetek gyűjteménye, közben szakmáról, zenetudományról szó sem esik bennük. Az én törekvésem az, hogy eloszlassam azt a tömjénfüstöt, ami a klasszikus zenét körüllengi, és boldog vagyok egyébként, hogy ezt a közönség jól fogadja. Az első ötletem az volt, hogy nagy zeneszerzők haláláról írok majd könyvet, hattyúdalokkal, de a kiadó szerint erre kevesen lennének vevők, így váltottam anno a szerelmekre. De ki tudja, egyszer tán sor kerülhet még arra is.

– A Facebook-oldalán olvastam, hogy valaki a magyar zene molnárkájának nevezte önt, amiért csak a felszínen szaladgál és irtózik a mélységtől. Gyakran kap hasonló kritikát?

– Tizenöt éven át vezettem zenei műsorokat a Bartók rádióban, abban az időben mindennaposak voltak a hasonló véleménynyilvánítások. Ma a tevékenységem jelentős részét különféle előadások teszik ki, és élőben soha nem tapasztalok hasonlót. Persze ez összefügghet azzal is, hogy a rádióban sokkal több volt a hallgató, s köztük a nagy számok törvénye alapján olyanok is, akiknek az én megközelítésem „nem jött be”. Míg az előadásokra eleve azok vesznek jegyet, akiknek tetszik, amit csinálok. Remélem, minél többen.

– Milyen benyomásai maradtak a zalai fellépéséről? Milyen érzésekkel jön majd újra?

– Ahányszor Zalaegerszegen jártam, mindig felkaptam a fejemet, mert ebbe a városba nagyon jó megérkezni. És jók voltak a fellépések is: sokan jöttek el, az emberek érdeklődők voltak és vevők a mondandómra. Biztos vagyok benne, hogy idén is így lesz.