Zarándoklat Medjugorje földjén, a Szűzanya nyomában

„Ha tudnátok, mennyire szeretlek benneteket, örömötökben sírnátok.” Ez a Szűzanya egyik híressé vált üzenete, amelyet a hatalmas hegyek között, a keresztény és mohamedán világ találkozása mentén fekvő aprócska balkáni településen osztott meg a látnokokkal, akiknek ekképpen mutatkozott be: „Én vagyok a Béke és a Kiengesztelődés Királynője”. A Boldogságos Szűz mondanivalója középpontjában azóta is a béke, a hit, a megtérés, az ima, a böjt és a bűnbánat áll. S bár az egyház a mai napig nem ismerte el Medjugorjét a Mária-jelenések hivatalos helyeként, sőt, maga a területileg illetékes mostari püspök is azt hangoztatja: semmi természetfeletti nem történik ott, ennek ellenére évről évre hívők százezrei keresik fel a kisvárost, hogy megnyugvásra leljenek a kék keresztek tövében.

Zarándokok sorfala a Krizevac tetején levő hatalmas fogadalmi keresztnél Fotó: Varga Lívia

A közelmúltban Zalaegerszegről is útra kelt egy kis csoport, hogy nógrádi és fővárosi hívekkel közösen, Ocsovai Grácián ferences szerzetes, a megyeszékhelyi Jézus Szíve Templom plébánosának vezetésével végigmenjen a megbékélés útján. Volt, aki először, más sokadjára. Volt, aki kérni jött és felajánlani, más egy hosszú betegségből való felépülésért mondott köszönetet Máriának, aki a szenvedések közepette is reményt adott, s esélyt a fogadalom teljesítésére: egészségesen viszontlátni Medjugorjét, s leküzdve a sziklákat, a Jelenések hegyének tetején, a Szűzanya szobránál hálát adni a csodáért.

Grácián atya a makarskai szentmisén

Hosszú út vezetett idáig – nemcsak lelkileg, fizikailag is. Több mint 700 kilométer 12 óra alatt, a horvátországi Makarska érintésével, ahol Grácián atya egy hegyek határolta, Szent Gábriel által vigyázott gyönyörű park egyik szabadtéri oltáránál mutat be szentmisét. S nem telik haszontalanul a buszon töltött idő sem: a rózsafüzér-imádságok mellett az úti célunkat bemutató és szentek életéről szóló filmek szolgálják a lelki ráhangolódást, közben a sok helyről érkezett útitársak közösségé formálódnak – igazi szeretetvendégség kerekedik a hűtőtáskákból előkerülő finomságokból.

Medjugorjei panziónk tulajdonosa „természetesen” magyar, évtizedekkel ezelőtt került a településre. Hamar kiderül: grappájuk, amit nemes egyszerűséggel pálinkaként emlegetnek még az ott dolgozó helybeliek is, rendkívül finom, boruk nemkülönben – azzal miséznek Medjugorje Szent Jakabról elnevezett templomában is. Az impozáns épület előtt visz el utunk a Krizevacra tartva. A hegytetőre a hatalmas, lentről is jól kivehető fogadalmi kereszthez több mint kétórás, embert próbáló út vezet – a végeláthatatlan sziklarengetegen át, a lélek azonban egyre épül, ahogy a test fárad. Sokan ráadásul mezítláb teszik meg az 1933-ban épített keresztutat... A legutolsó stációnál megtaláljuk Slavko Barbarić atya emlékkövét. A ferences szerzetes, meséli Grácián testvér, élete utolsó éveiben minden nap megtette a keresztutat, s 2000 novemberében a Krizevac tetején halt meg. Emlékkövén fotókat, kegytárgyakat, üzeneteket helyeznek el a zarándokok, bízva abban, hogy az atya közbenjárásával eljutnak az égi címzettekhez. Mióta meghalt, Medjugorje Feltámadt Krisztus szobrának mindkét térdéből vízszerű folyadék szivárog, aszály idején is, aminek a zalai zarándokok szemtanúi voltak. A helyi lap értesülése szerint a folyadék a laboratóriumi vizsgálok során emberi könnynek bizonyult, ám hivatalos források ezt nem erősítették meg. Szemtanúk viszont több olyan esetről is beszámoltak, amikor az áttetsző folyadék vörös színűnek látszott a kendőn.

Ilyen előzmények, továbbá egy tihaljinai szentmise, a csodás Kravica vízesésnél tett látogatás, s a Szent Jakab templom mögötti téren, több ezer zarándok részvételével tartott szentségimádás után érkezünk meg a Podbrdo, azaz a Jelenések hegyének lábához, ahol két kék kereszt jelzi, hol pillantották meg a gyerekek 1981-ben Szűz Máriát. Az akkor még földutas, mediterrán kis falu, amit a 25 kilométerre fekvő Mostart súlyosan megsebző délszláv háború is elkerült, mostanra egészen kiépült, ám továbbra is megőrizte szerénységét. Központjában kegytárgyárusok kínálják portékáikat, ahol a nemes egyszerűség kiválóan megfér a giccsel. Kiszállva a buszból, mindenkit megérint a sajátos hangulat. Hirtelen mindannyiunk számára világossá válik, miért emlegetik Medjugorjét az imádság és kiengesztelődés helyeként. A kék keresztek tövében a világ minden tájáról összegyűlt zarándokok imádkoznak a több mint negyven fokos hőségben, s türelmesen várnak, hogy végre megérinthessék Mária szoborba foglalt mását. Itt már senki nem gondolkodik azon, tényleg megtörtént-e a jelenés, turista és zarándok egyaránt ezt érzi: ez itt a Béke Földje, ahova végre ő is megérkezett...

Meghallották a Szűzanya hívását. Olasz csoport imádkozik az egyik jelenés helyszínén

A hívek már döntöttek...

Az elbeszélések szerint 1981. június 24-én késő délután Ivanka Ivankovic és Mirjana Dragicevic sétálni indult a nagy hőségben. Amikor Ivanka felnézett a Podbrdo hegyre, egy fényben ragyogó, fiatal nőt pillantott meg, karjában egy kisgyermekkel. – Nézd, ott a Szűzanya! – kiáltott fel. A csodálatos nőalakot a következő napokban összesen nyolc medjugorjei gyermek látta, közülük néhányaknak a mai napig megjelenik, így minden hónapban több ezren utaznak a kisvárosba azért, hogy találkozzanak velük, s együtt imádkozzanak hozzá. „Béke, béke, béke! Békének kell uralkodnia Isten és az emberek között és az emberek körében”– mondta a Szent Szűz a látnokok elbeszélése szerint a harmadik jelenés alkalmával. A későbbi jugoszláviai szörnyűségek láttán sokakban felvetődött a kérdés, hogy Mária, aki minden jelenési helyen más néven mutatkozott be, miért éppen Medjugorjéban használta a Béke Királynője nevet, s miért szólított fel 1981-től szinte naponta a békéért való imádságra. Ez is egy érv a jelenések valódisága mellett. Minderről az elmúlt több mint három évtizedben pro és kontra sok vélemény látott napvilágot, egy friss hír szerint pedig hamarosan „a Vatikán is kész bejelentést tenni az állítólagos Mária-jelenésekkel kapcsolatban”. A hívek azonban már döntöttek, amire a legfőbb bizonyíték, hogy ez az egykor oly' kicsi és ismeretlen falu mára a világ gyóntatószékévé vált, ahol a zarándok érzi, hogy az Ég összeér a Földdel. Medjugorjében hívőnek lenni teljesen természetes és magától értetődő, ott valahogy mindenki kicsit jobb emberré válik. Bízzunk abban, hogy mindez hazatérve is így marad...