Hírek

2010.10.22. 10:22

Rendezik a 330 milliós tartozást! Sármellék és Zalavár fellélegezhet

A Sármellék és Zalavár tulajdonában lévő repülőteret üzemeltető SCD Group Zrt. az önkormányzatok helyett kifizeti a 330 millió forint összegű, bíróság által jogerősen megítélt kártérítést a Balaton Airport Kft-nek.

zaol.hu

A kártérítés átvállalásáról csütörtökön sajtóközleményt adott ki Elkán Péter, az SCD kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

Mint az már többször szerepelt a sajtóban: az adós ügy másfél évtizedre nyúlik vissza. A repülőteret 1991 és 1995 között működtető Balaton Airport Kft. 1996-ban indított peres  eljárást - annak idején még a repteret akkor tulajdonló állami vagyonkezelő szervezettel szemben -,  a ki nem fizetett fejlesztések ellenértékét követelve. Az önkormányzatok később a reptérrel együtt a felperesi követelést is „tulajdonba” kapták. A valorizációval és a kamatokkal együttesen 330 millió forint megfizetési kötelezettség   végül a Fővárosi Ítélőtábla idén szeptember 8-án hozott ítéletével jogerőre emelkedett.

A települések által kezdeményezett tárgyalások eredményeként SCD a tartozás kiegyenlítését átvállalja, majd azt a következő időszakban elszámolhatja a Fly Balaton reptérért, valamint a körülötte fekvő területért fizetendő díjakból.

A közlemény szerint a  társaság minden lehetőségre nyitott  a légikikötő  stabil működtetése érdekében, elkötelezett  a reptér és a balatoni turizmus fejlesztése mellett, amihez a régió fejlődésének is a biztosítéka. Az SCD érdekeltségébe tartozó Fly Balaton idén márciusban vette bérbe a repteret, mely áprilistól üzemel újra, az egész éves, folyamatos működés feltételeinek megteremtésén dolgoznak.

A két település olyan nagyságrendű adósságtól menekül meg, ami az éves együttes költségvetésüket közelíti.

- A segítséggel vagyonvesztés nélkül tudunk eleget tenni a bírósági ítéletnek, a segítség igen komoly befektetői elkötelezettséget is mutat, hosszú távra jelez működési biztonságot - kommentálta a megállapodást Berkenyés István, Zalavár polgármestere.

- Nagy teher került le rólunk, az eredmény mögött ott van a jó együttműködés, ami igen örvendetes és a jövőt tekintve is bíztató - mondta Horváth Tibor, Sármellék új polgármestere.

A tartozás átvállalásához a felperes Balaton Airport Kft. hozzájárult. Képviseletében Bluszt Ernő ügyvezető elmondta, a követelés kiegyenlítésével megteszi a teljességi nyilatkozatot.

Kapcsolódó cikkeink (kattintson az alábbi címekre):

2010. február 21.
Bonyolódik a sármelléki repülőtér ügye! Bíróságon kötnek ki a felek?

2010. február 27.
200 milliós követelés miatt kalapács alá kerülhet a reptér?

2010. június 10.
FlyBalaton: vissza a másodfokra! Folytatódik a hosszan húzódó per

2010. szeptember 10.
Pert vesztettek, 330 milliót kell fizetni

OLDALTÖRÉS: Kora délutáni beszámolónk

Az SCD Group Zrt. megállapodást kötött Sármellék és Zalavár önkormányzatával, valamint a balatoni repülőteret a kilencvenes évek elején, 1991 és 1995 között működtető Balaton Airport Kft.-vel arról, hogy rendezi a települések 330 millió forintos tartozását - értesítette szerkesztőségünket a részvénytársaság.

Az adóság egy tizennégy évvel ezelőtt indított, és idén szeptemberben lezárult perben hozott ítéletnek köszönhető. A települések által kezdeményezett megállapodás értelmében a sármelléki repülőteret üzemeltető SCD Group a tartozás összegét átvállalja, és a következő időszakban elszámolhatja azt a Sármellék és Zalavár önkormányzatának – a Fly Balaton reptérért, valamint a körülötte fekvő területért - fizetendő díjakból.

A Balaton Airport Kft. 1996-ban, tizennégy évvel ezelőtt indított eljárást, a repteret akkor tulajdonló állami vagyonkezelő szervezettel szemben, a neki ki nem fizetett fejlesztések ellenértékét követelve. Az önkormányzatok a reptérrel együtt megörökölték a követelést is, amely végül a Fővárosi Ítélőtábla 2010. szeptember 8.-án hozott ítéletével emelkedett jogerőre.
Az éves költségvetési főösszegüket közelítő tartozást a települések nem tudták volna kifizetni. Az önkormányzatok a csőd elhárítása érdekében tárgyalásokat kezdeményeztek az SCD Group Zrt.-vel a tartozás átvállalásáról. A megegyezés értelmében a tartozás az SCD Group érdekeltségébe tartozó FB Airport Kft-hez kerül, amely az összeget – a települések egyetértésével – a Sármellék és Zalavár önkormányzatának fizetendő bérleti díjakból írja le. A tartozás átvállalásához a felperes Balaton Airport Kft. is hozzájárult - tájékoztatott közleményben a részvénytársaság.

- Az SCD csoport már a reptér üzemeltetési jogainak megszerzésekor hangsúlyozta, hogy mindent meg kíván tenni a légikikötő stabil működési feltételeinek megteremtésre érdekében – emlékeztetett a megállapodások aláírása kapcsán Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a társaság elkötelezett a reptér és a balatoni turizmus fejlesztése mellett, amihez a biztos befektetői háttér mellett szükség van a régió településeinek stabilitására is.

Az FB Airport Kft. 2010 márciusában vette bérbe Sármellék és Zalavár önkormányzatától a Fly Balaton repteret, illetve a repülőtér körül fekvő, további 200 hektáros területet, miután az ingatlanokra kiírt pályázatokon ajánlatai rendre a legjobbnak bizonyultak. A sármelléki repülőtér 2010 áprilisától kezdve ismét fogadja az utasokat, és immáron az egész éves, folyamatos működés feltételeinek megteremtésén dolgozik.

Korábbi cikkek Sármellékről (kattintson az alábbi címekre):

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!