2010.11.13. 14:23
Szabadon engedték a mianmari ellenzék vezéralakját
Kiengedték több mint hét éve tartó házi őrizetéből szombaton a mianmari ellenzék vezéralakját, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit - jelentette több hírügynökség meg nem nevezett mianmari illetékesekre hivatkozva.
Szú Kji a házból kilépve beszédet intézett az őt ujjongva ünneplő, egyre növekvő tömeghez. "Nyugodtnak kell maradnunk, és beszélnünk kell. Az embereknek egyetértésben kell dolgozniuk, mert csak akkor érhetjük el céljainkat" - mondta egyebek között, mielőtt visszatért volna házába pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért vezetőivel.
A világ egyik leghíresebb politikai foglyának szabadon engedése szűk egy héttel a november 7-i mianmari parlamenti választások után történt, amelyeken elsöprő győzelmet aratott a katonai juntát támogató párt. A 20 év óta először megrendezett választásokat a nyugati országok szerint meghamisították, és valódi céljuk a tekintélyuralom állandósítása volt.