2013.02.03. 15:25
Az öngyógyítás forradalma
Leukémiás fia öngyógyításának folyamatát, a saját maga által felfedezett, úgynevezett ütögetéses terápiát és az ezekről szóló könyvét mutatta be péntek este Gutorfölde kultúrházában a zalaegerszegi Göncz József.
A községben megszervezett népfőiskolai előadássorozat nyitó rendezvényén az Öngyógyítás forradalma című kötet szerzője elmondta: felfedezése szerint a csont, a bőr és az izom kiemelt szerepet játszanak a betegségek kialakulásában, valamint azok gyógyításában. A szervezet energiarendszerét ugyanis csontok segítségével lehet mozgósítani, míg a bőr és az izom területén olyan kórokozó telepek találhatóak, amelyek súlyos, gyakran gyógyíthatatlannak hitt betegségek - köztük a rák - előidézői is lehetnek. Göncz József azt is elmondta, felfedezésével nem csupán saját gyermekét tudta meggyógyítani, egyre több olyan visszajelzést kap, mely szerint mások is eredményt értek el.
Göncz József a tavaly kiadott könyvével