Korrupció

2024.09.09. 09:07

Ellenzéki politikusokig érhetnek el a fővárosi kenőpénzes ügyek szálai

A Magyar Nemzet cikksorozatának újabb részéből kiderül, hogy Szaniszló Sándor baloldali polgármesterről és a XVIII. kerületi ingatlanügyekről is beszélnek azokon a felvételeken, amelyeket egy titokzatos feljelentő adott át a nyomozó hatóságnak.

MW

Kiss László, Óbuda polgármestere

Forrás: MW

Fotó: Havran Zoltán

Folytatódik a Magyar Nemzet fővárosi ellenzéki korrupciós botrányról szóló cikksorozata. 

A lap korábban arról számolt be, hogy a hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és több későbbi gyanúsítottra, köztük Kiss László óbudai polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Az informátor többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”. 

Mindezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután lapinformációk szerint beszélni kezdtek.

Nyár elején a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást és ártatlannak vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is. Úgy tudni, a gyanú szerint egyébként sem P. Gábor volt az, aki a vesztegetési pénzeket átadta a politikusoknak.

A Magyar Nemzet által megismert iratokhoz csatolt beszélgetések egyikében a fővárosi korrupciós bűnügy gyanúsítottjaival hozzák összefüggésbe Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármestert:

„Gondold el, én odamentem, és ugye az volt, hogy az óbudai újsággal mi történik így meg úgy, és átjöttek a Robiék b...zd meg, és meg akartak kerülni, és nemcsak nálad, hanem másutt is. Mi az, hogy telkek? És mondtam a Robinak, te figyelj, mondd, hogy mit szeretnél, és akkor leülünk és kitaláljuk. Mondták, hogy jó, jó, jó. Elmentek az izéhez, elmentek a Kiss Lacihoz, Kiss Laci elment a Szaniszlóhoz, hogy megkérje, hogy segítsen az F.-nek meg a Robinak (ők mindketten az óbudai korrupciós ügy érintettjei – a szerk.). Szaniszló szólt a K.-nak K. meg az M.-nek, M. meg mondta, hogy velem kell egyeztetni. És akkor mondtam nekik, hogy fiúk, miért volt ez a kör? Mondtam, hogy szóljatok. És egy évig ment a játék” – hangzott el az egyik, a feljelentő által rögzített beszélgetésben.

A nyomozati iratok között fellelhető egy olyan felvétel is, amikor a feljelentő és egy másik, a baloldali kerületek ügyeiben járatos férfi ismét Pestszentlőrincet hozzák szóba a hatóság feljegyzése szerint:

„A felvétel 02:45 perc hosszúságú, a felvétel indulásakor már mindkét személy az autójában ül. A beszédtéma a XVIII. kerület Lőrinc piac melletti rész, »szanálási terület« beépítése, illetve az Üllői út 323. szám alatti társasház építése volt. Más téma nem hangzik el a beszélgetés során” – olvasható a hatósági feljegyzésben.

A cikk folytatása a részletekkel ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában