Járvány
2020.08.23. 22:17
Megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán kormányfő
Megfertőződött koronavírussal Julija Timosenko volt ukrán kormányfő – közölte vasárnap Marina Szoroka, a Timosenko vezette Haza párt szóvivője.
A tájékoztatás szerint az 59 éves politikus koronavírus tesztje pozitív lett, állapota súlyos, 39 Celsius fokos lázzal küzd.
„Sajnos, ez az igazság”
– írta Facebook bejegyzésében Szoroka.
Értesülések szerint Timosenko családtagjai is megfertőződtek a vírussal. Szoroka erről azonban nem tett említést. Timosenko 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget.
A 42 millió lakosú Ukrajnában mintegy 105 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, és több mint 2270 a kór halálos áldozatainak száma.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre