Sport

2013.03.08. 17:53

NB III: egyazon célért küzd a három zalai csapat

Zala megye - A labdarúgó NB III Bakony-csoportjának tavaszi nyitányán a zalai csapatok közül egyedül az NTE 1866-Horváth Méh szerepel hazai pályán, a Tarr Sprint Andráshida és a Hévíz egyaránt idegenbe utazik.

Zalai Hírlap

A Tarr Sprint Andráshida szombaton (14.30) a Sárvár vendége lesz, és Dobos Sándor edző nem számít könnyű mérkőzésre.

- A felkészülésünk rendben zajlott, de persze majd a bajnoki pontok száma mutatja meg, hogy ténylegesen miként sikerült - kezdte a szakvezető. - A keretünk nagyjából együtt maradt, de alapvetően ez volt a célunk és az őszi szereplésünk sem indokolta, hogy változtassunk. Jelenleg olyan pozíciót foglalunk el, amelyre a mezőny valamennyi tagja vágyik, és mi is azt szeretnénk, hogy megtartsuk NB III-as tagságunkat. Sok jó csapat pályázik kevés helyre, így kiélezett sorozatra számítok, ezért a szerencsefaktornak is szerepe lehet. Ám nem erre, hanem a felkészültségre alapozunk. Mindjárt a nyitányon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a hetedik Sárvár vendégei leszünk. Pont ott szakad a mezőny, ahol a vasiak állnak, ezért nagyon fontos találkozó előtt állunk. Nehéz lesz, de jó eredményt akarunk elérni.

Érkezett: Kovács György (FC Napred), Polareczki Roland (Szlovénia). Távozott: Domján Bálint (Z. Tungsram).

Babati (NTE, feketében) és Domján (Andráshida) párharca a két csapat őszi mérkőzéséről. Akkor vendégként utóbbi nyert 2-1-re

Az NTE 1866 Horváth Méh szombaton (14.30) a tabellán mögötte álló Móri SE-t látja vendégül. A kanizsai kispadon új edző ül Visnovics László személyében.

- Jó érzésekkel tölt el, hogy ennél a csapatnál edzősködhetek, hiszen annak idején itt nevelkedtem és nagy fájdalmam, hogy a klubnak a harmadosztályú tagság meghosszabbításáért kell küzdenie - fogalmazott a szakvezető. - Maximálisan bízom abban, hogy játékosaim megtesznek mindent a tavasz folyamán és messzemenő következtetéseket a felkészülési találkozók eredményéből ne vonjunk le. Az látható, hogy az új fiúk közül Mavolo Paolo rögtön bevethető, ugyan-akkor Anger Tamásnak és Mód Lászlónak még fel kell venni az osztály ritmusát. A nyitányon Nagy Tamás eltiltás miatt még nem játszhat, László Rolandnak a térde továbbra is rakoncátlankodik. Azonban bízunk abban, hogy jó rajtot veszünk és győzelemmel örvendeztethetjük meg a remélhetőleg szép számban kilátogató szurkolóinkat.

Érkeztek: Anger Tamás (Szepetnek), Boros Zoltán (visszatért), Mavolo Paolo (ZTE), Mód László (Semjénháza), Szőke Ádám (Ausztria). Távoztak: Baranyai Zoltán (Ausztria), Bozsoki Imre (Biatorbágy), Freischmid Roland (Nagyatád), László Lajos (visszavonult).

A Hévíz SK szintén szombaton (14.30) vizitál a sereghajtó Komárom VSE otthonában. A hévíziek is maradnának az osztályban.

- Azzal, hogy megépült a műfüves pályánk, olyan lehetőséghez jutottunk, ami nélkül nem tudom, hogyan készültünk volna a télen - fogalmazott Lázár Szilveszter edző. - Elégedett vagyok a fiúk munkájával, s ha elhiszik, hogy kivívhatjuk az osztályozós helyezést, akkor akár bravúrcsapat is lehetünk. Ha nem, akkor maradunk egy a többi közül. Ha nem hinnénk az előrelépésben, nem is csinálnánk. Sajnos Balogh Bence az utolsó mérkőzésen megsérült, gipszben van a lába és Salamon László kézsérülése is gondot okoz. Rácz Lászlóra sem számíthatunk még a tavasszal, ám azt gondolom, hogy most kevesebben vagyunk ugyan, de erősebb a kispadunk. A Komárom ellen győzni szeretnénk, hiszen mindig ez a cél, ám nem tudni, miként alakult át az együttesük az őszhöz képest.

Érkeztek: Krajczár Ádám, Salamon László, Vörös Ákos (mindhárom ZTE FC), Keszei Péter (Ausztria). Távoztak: Borsos Csaba (Zalalövő), Vései Martin (Lajoskomárom), Cuafit Zsolt, Szabó Attila (Gyenesdiás), Keszthelyi Péter (-), Karika Ákos (-).

Innen folytatják:


1.  Balatonfüred  13  10  1  2  35- 6  31
2.  M.magyaróvár  13  8  2  3  23- 11  26
3.  Andráshida  13  8  1  4  21- 12  25
4.  Körmend  13  7  3  3  30- 21  24
5.  Újbuda  13  7  2  4  27- 19  23
6.  Dorog  13  6  5  2  24- 14  23
7.  Sárvár  13  5  3  5  16- 17  18
8.  Csorna  13  5  2  6  19- 20  17
9.  Répcelak  13  5  2  6  16- 18  17
10.  Hévíz  13  5  1  7  19- 24  16
11.  NTE 1866  13  4  -  9  15- 21  12
12.  Pápa  13  3  2  8  12- 21  11
13.  Mór  13  2  5  6  11- 24  11
14.  Komárom  13  1  1  11  5- 45  4

 

Kevés helyre sok csapat vágyik

Korábban már szó volt róla, de nem árt újra feleleveníteni: az NB III-as csoportok első helyezettjei  osztályozót játszanak  az NB II-be jutásért, a másodikak bent maradnak, míg a 35. helyezettek (valamint a hat csoport két legjobb 6. helyezettje) szintén osztályozót vívnak az NB III-as tagság megtartásáért.  A hátrébb végzett csapatok visszaesnek a megyei I. osztályba, így érthető, hogy miért is hangzik el sokszor: kiélezett  tavasz következik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!