Sport

2013.09.10. 18:40

Gróti gólvágók viadala

Zala megye - A labdarúgó megyei bajnokság első edzőváltására négy fordulót kellett várni, igaz, Nagykanizsán nem a klasszikus módon zajlott le mindez, hiszen Visnovics László maga mondott le.

Kerkai Attila

Miután a Nagykanizsa LE a tavasszal még NB III-as NTE 1866 utódjaként indult a megyei I. osztályban sokan az élcsoportba várták, azonban azt is látni kellett, hogy a csapat gyakorlatilag szétszéledt. Az új klub vezetői igyekeztek ütőképes csapatot kialakítani, azonban a mezőnyt ismerők már a rajt előtt úgy vélekedtek, hogy az NLE állománya jelenleg nem tud beleszólni a legjobbak dolgába, amit az eddig megszerzett egy pont is alátámasztani látszik. Visnovics László edző a Kiskanizsa elleni újabb hazai vereség után döntött úgy, hogy lemond.

Négy forduló után eddig két csapat mondhatja el magáról, hogy még pontot sem vesztett: a bajnok Zalaszentgrót és a Szepetnek. A grótiak igazi gólfesztivált rendeztek a Z. Becsali-Tungsram 9-0-as legyőzésekor és Rózsa László edző most arra sem panaszkodhatott, hogy „bealudták" volna az első fél-időt. Láncz János már a 3. percben betalált, aztán a szünetig négyszer volt még eredményes a Zalaszentgrót. Komoróczi Bálint három gólt lőtt és jelenleg vezeti az osztály góllövőlistáját is 8 találattal. Ami csak azért érdekes, mert olyan gólvágót előz meg, mint csapattársát, a gólkirály Tóth Dánielt, aki eddig ötször volt eredményes. Ha pedig a Zalaszentgrót – ahogy tavaly is tette – hasonló mértékben termeli majd a gólokat, még az is megeshet, hogy érdekes versenyfutás alakul ki a két játékos között.

A másik százszázalékos csapat a Szepetnek. Az a csapat, amely eddig még nem szerepelt hazai környezetben, hiszen pályájukat szélesítik. Iványi Lajos együttese vasárnap a Pókaszepetk otthonában nyert 2-1-re.

– Ilyen kezdésre azért nem számítottunk mi sem, főleg úgy, hogy jó, ha az október ötödikei Hévíz elleni találkozóra hazatérhetünk – mondta el a szakvezető. – Igazoltunk mi is a nyáron, de az csak menet közben dől el, hogy az új fiúk hogyan illeszkednek be. Talán ebben járunk előrébb, hiszen az újak és a régi csapattagok is hamar jó közösséget alakítottak ki. Örülünk az eddigi szereplésnek, de tudjuk, hogy a folytatásban kemény ellenfelek következnek, ám bízunk a sikeres szereplésben.

A zöld szerelésben játszó Tótszentmárton nyerte a Letenye elleni újabb szomszédvári rangadót. Fotó: Szakony Attila

Tótszentmártonban igazi rangadót játszottak, hiszen a Letenye vendégeskedett a sokszor félelmetesnek is nevezett szentmártoni katlanban, ahol a múltban valóban forró hangulatú találkozókat rendeztek. Az, hogy szépszámú nézőt vonzott a két szomszédvár összecsapása, ezen nem lehetett csodálkozni, hiszen Letenyéről is sokan keltek útra. A Tótszentmárton 5-2-re nyert, összességében jobb is volt, de ha 0-1-nél a vendégek kicsit taktikusabbak, lehet, hogy még szorosabban alakul ez a találkozó...

A forduló meglepetése viszont a Teskándé, amely csak úgy maradt az I. osztályban, hogy az Egervár visszalépett. A teskándiaknak viszont már 6 pontjuk van és a vasárnapi újabb győzelmük (2-0) a Zalalövő ellen azért is értékes, mert egy elvileg jobb erőkből álló együttest vertek meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!