Utazzunk a világ körül egy nagykanizsai lánnyal

Na most, kevés olyan riportot készítettem eddig, ahol, először is a világatlaszt kellett felütnöm, hogy várjál már, most hol is járunk? Ugyanis a nagykanizsai születésű Balogh Nikoletta Juditnak tini kora óta van egy hobbija. Minél több helyet kipipálni a földgömbön: „akkor itt is jártam".

És hogy hol, merre is járt élete során ez a világutazó zalai lány? Skóciában él, tehát, hogy a britek szigete innentől-odáig megvolt, az alap – legalábbis nála –, mint ahogy Bécstől Monacóig bejárta Európát is. Na de, én rajta kívül nem ismerek másvalakit, aki már látta a világ 7 csodája közül az egyiket Mexikóban, ejtőzött Izlandon a kék lagúnában, sétált a Karib-tenger homokjában, szakadék fölött egyensúlyozott a Grand Canyonban, járt a maszájok között Kenyában, sütkérezhetett az Indiai-óceán egyik álomszigetének tengerpartján, a Madagaszkár „melletti" Mauritiuson, aztán rulettezhetett Las Vegasban és megmászhatta a Föld talán legvarázslatosabb helyének, Hawaiinak égbe szökő vulkánjait.

Majd elfelejtettem, élő tanúja annak, hogy szerte a világban a magyarokról, az emberek többségének Puskás jut az eszébe. De erről majd később...

Balogh Judit szenvedélyének nem valami lottónyereményből, vagy milliárdos férj kegyéből, hanem a keresményéből hódol, amit azért rakosgat félre nagy gonddal, hogy évről-évre bepakolhasson a bőröndbe, és elindulhasson a négy égtáj valamelyikének irányába. Rengeteget dolgozik, amit abból is leszűrhettem, hogy amikor péntek este a riport miatt szerettem volna egyeztetni vele, gondolva, hogy most már biztos ráér, kiderült, hogy nem, mert csak 10 óra után fejezi be a munkát, de a szombat sem jó, mert egész nap bent lesz, talán majd a vasárnap – mindez történt 2017 augusztusának végén, Skóciában...

Hogy honnan is ismerjük egymást? Osztálytársak voltunk a nagy múltú, nagykanizsai Zrínyi Miklós általános iskolában, nekem úgy maradt meg abból az időből, mint egy szerény, jólelkű, csendes és visszahúzódó, amúgy nagyon csinos lány. Aztán a következő években viszont láttam néhány szépségversenyen, majd egyszerre eltűnt Zala megyéből.

Legközelebb akkor találkoztunk, mikor 2013-ban itthon járt, és támogatta a kanizsai állatmenhely akkor zajló, nagyszabású fejlesztését. Mikor a legnagyobb közösségi oldalon megláttam, hogy rá szállt vagy 10 színes papagáj, feltört belőlem az oknyomozó riporter, és meg akartam tudni: mégis mit keres egy kanizsai lány Hawaiin?

– Odáig talán megszokottnak nevezhetem az életemet, hogy megtaláltam az életem párját, és elkezdtük tervezgetni a jövőt a férjemmel. Aztán, nagyjából egy évtizeddel ezelőtt az élet kényszerített rá minket a változtatásra: úgy döntöttünk, Skóciába költözünk, ott fogunk boldogulni, és új életet kezdeni – meséli Judit, akitől nem különösebben akartam forszírozni a változtatás okait, de annyi bizonyos, hogy egy évtizede kezdődött a nagy gazdasági világválság, illetve ekkora zúdult rá Magyarországra a gyurcsányi „elszúrtuk" eredménye...

– Kezdetben nagyon nehéz volt, nem szépítem a dolgot. Más kultúra, egy másik nép az ismeretlen és néha furcsa szokásaival, és homlokegyenest eltérő időjárás, klíma. Az új közegbe való beilleszkedésünket a skót emberek kedvessége és empátiája segítette, és mindenért kárpótolt minket Skócia varázslatos szépsége.

A kirándulás, utazás már gyerekkorom óta egy hobbit, vagyis inkább a hobbit jelentette, már tinédzser koromtól fogva igyekeztem felfedezni Európát. Így talán mondanom sem kell, hogy az első évek azzal teltek, hogy ha időnk engedte, bebarangoltuk egész Skóciát: az utazásban jó partnerre találtam férjemben, és az élmény talán enyhítette a honvágyat, és megszerettette velünk második hazánkat, de az biztos, hogy megkönnyítette a beilleszkedést.

Vagyis, ha jól értem, keményen dolgoztatok a mindennapok során, majd az volt a felüdülés és kikapcsolódás, hogy bejártátok a Brit-szigetet?

– Igen, az utazás a férjemmel közös szenvedélyünké vált – szögezi le Judit. – Tulajdonképpen 2010 környékén már azt tűztük ki célul, hogy eljuthassunk a Föld olyan távoli és csodaszép pontjaira, ahová csak a nagyon gazdag embereknek van lehetősége ellátogatni. A kitartó munka 2011-ben tette lehetővé, hogy elutazzunk az afrikai kontinens Indiai-óceáni partvidékére, Kenyába.

Mivel sosem kedveltem a sablonos, megszokott dolgokat, így az interneten keresgélve próbáltam helyi vezetőt találni, aki nem csak a szafarin lesz majd kísérőm, hanem elvisz a maszáj törzsek területére is, hogy igazából láthassam: ilyen a valódi Afrika. Nem  volt egyszerű olyan emberrel kapcsoltba kerülni, aki nem a turistáknak szánt „kirakat arculatot" mutatta be.

Felnyitható tetejű jeeppel vágtunk neki a fekete kontinens vadonjának, úttalan–utakon jártunk, így közelről is megfigyelhettük a vadon élő elefántokat, oroszlánokat, zebrákat. A két napos szafari fergetegesre sikerült a vadállatok közelsége miatt, a legnagyobb meglepetést mégis a kenyai idegenvezetőm okozta, aki a hatalmas, Tsavo Nemzeti Park közepén egyszer csak megszólalt magyarul: „dobjunk egy sárgát". Hosszan lehetne még taglalni Kenya szépségeit vagy a napfelkeltét a Kilimandzsáró lábánál, de inkább megemlítem még Kenya partvidékét, hiszen ekkor jártam először az Indiai-óceán partján.

Mit is lehetne a kellemesen meleg és türkizkék óceánról mesélni? Csodálatos élmény volt benne úszkálni, persze nem hagyhattam ki az óceáni élővilág felfedezését sem.

Tehát Kenyával kezdődött a világjárás. Evés közben jött meg az étvágy?

– Ezt szokták mondani, és ez, legalábbis nálam, tökéletesen igaz volt az utazásokra (is). Éltük tovább az életünket, de már alig vártam, hogy elkezdhessem keresgélni a jövő évi úti célt. Afrika megvolt, így az amerikai földrészre böktünk az atlaszon: mi lenne, ha megnéznénk a Yucatán-félszigetet?

Nemsokára már egy Mexikó felé szálló repülőgépen ültünk, az Atlanti-óceán felett – mondja a Kanizsáról elszármazott lány, akinek az utazás lett a szenvedélye. – A Mexikói-öböl partjára érve, utunk a Yucatán „Riviéra Maya" partvidékére vezetett. Itt található a világ második leghosszabb korallgátja, türkizkék a tengervíz, hófehér homok és pálmafák minden mennyiségben: mint a filmeken... Sok szörnyű felvételt lehet látni a mexikói drogkartellek háborújáról, de a turistaparadicsomnak számító Yucatánon nyoma sem volt az erőszaknak.

A közbiztonság itt sokkal jobb, mint Mexikó más részén, hiszen az államnak, és persze a sok befolyásos üzletembernek is érdeke óvni az arany tojást tojó tyúk, vagyis a turizmus idilli körülményeit. Istenien éreztük magunkat, eljutottam az ősi maja romvárosba, Chichén Itza-ba, amely 500 körül  épült, és a világ hét csodájának egyike. Itt vált valóra az az álmom is, hogy egyszer delfinekkel úszhassak együtt.

Tényleg rabul ejthetett a hely, ha a következő évben visszatértél...

– Mexikó tele van jobbnál-jobb programokkal, amihez több időre volt szükségem, ezért mentem vissza a következő évben Cancúnba, amely a Yucatán-félsziget csúcsán helyezkedik el. Nem csalódtam: itt található a „Hotel Zóna", amely egy, a Karib-tenger északnyugati csücskébe körülbelül 5 kilométerre benyúló íves partszakasz, amely ívnek a hossza megvan, vagy 20 kilométer – magyarázza Judit. – Ezen a vékonyka földdarabon olyan végigmenni, mintha a tengerben sétálnál.

Részt vettem egy motorcsónakos  túrán  is, a Nichupte-laguna mangrove erdejében, majd sznorkeleztem a sekély korall szirtek között a tengerben. A sznorkelezés nem más, mint a maszk, az uszony és a búvárpipa együttes használata, vagyis búvárkodás ez is, csak éppen palack nélkül, és túlnyomórészt a felszínen.

A merülésnek ez a formája nagyon sok élvezetet nyújt különösebb komplikációk, vagy veszélyek nélkül, és azért is volt érdekes, mert megnézhettem egy víz alatti, szobor múzeumot. Persze egy nő életében fontos helye van a bevásárlásnak is, és hol máshol lenne ez nagy élvezet, mint Cancúnban, amely városban rengeteg nagy bevásárlóközpont található, egyik kedvencem lett a La Isla vásárlófalu, ami igazi velencei hangulatot idézett kanálisokkal, akváriumokkal.

Következő célpont?

– Irány kelet, 2015 januárjában az Indiai-óceán smaragd zöld szigetére, Mauritiusra esett a választásom. Ismét egy igazi, földi paradicsomba érkeztem: fehér homokos strandok és pálmaligetek váltogatják egymást, ameddig a szem ellát, amely mögött vulkanikus hegyek húzódnak – ecseteli Balogh Judit.

– Mivel nagyon szeretem a virágokat, növényeket, legelőször ellátogattunk a híres Pamplemousse botanikus kertbe, ahol rengeteg egzotikus, trópusi növény, vízililiom látható. Másnap a cél a Chamarel-vízesés volt, amely gyakran tűnik fel a mozifilmekben is, csakúgy, mint a „Hét színű föld".

A híres „Hét színű föld" a vulkáni működésnek és az eső és szél munkájának köszönhetően alakult ki. Egy fém-oxidokkal színezett, rózsaszín, vörös, barna és sárga színekben pompázó, kőkemény hegyszerűséget képzeljünk el. Mivel imádom az állatokat, a következő nap egy állatparkban telt el, ahol a legizgalmasabb élményként oroszlánokkal sétálhattam a Jardin de Casela-ban.

Sikerült  eljutnom a Szarvasok-szigetére is, ami egy egész napos program volt hajóval, és a sziget partvidéke a világ 10 legszebb strandja közé tartozik. Itt a korallgyűrűnek köszönhetően türkiz színe van a tengernek.

Az Indiai-óceánhoz képest a következő évben a szomszédba mentetek...

– 2016 januárjában egy különleges és egyedi világot akartam megismerni: a tűz es jég országát, Izlandot. Régóta a bakancslistámon szerepelt már a látvány, amit csak az Északi- vagy Déli-sarkhoz közeli helyszínen tudtam volna szemrevételezni: a „sarki fényt". Elsősorban ez miatt a jelenség miatt pakoltunk be a bőröndbe meleg ruhákat, és repültünk el a Grönland és Skócia között fekvő szigetre – éli át egy kicsit újra az utazás élményét mesélés közben Judit.

– Az Atlanti-óceánban fekvő földdarab hatalmas geotermikus mezőkkel rendelkezik, és 140 vulkán van rajta. Mivel téli időpontot választottunk az utazásra, már az is külön élmény volt, hogy reggel 10-kor kelt fel a Nap, akkor sem a teljes korongjával, de 4 óra múlva már le is nyugodott.

Egy terep-, azaz inkább hójáró autó kibérlése után első utunk a Blue Laggon fürdőkomplexumba vezetett, ami egy szabadtéri termálfürdő, egész évben 39 fokos tengervízzel. Érdekessége, hogy a víz tejfehér színű és a benne lévő algák miatt látszik kéknek. Órákig ejtőztünk a szinte forró vízben, amelynek számos gyógyhatása van. Másnap Reykjavíkba vettük az irányt, ahol egy egész hetet töltöttünk el, és innen indultunk a különböző programjainkra.

Résztvettünk az „arany körútnak" nevezett kiránduláson, ami Izland látnivalóit fűzi csokorba, és mondhatjuk, szinte kötelező fakultatív elfoglaltság, ha a szigeten jár az ember. Miután magunk mögött hagytuk Reykjavíkot, az első megállónk a Pingvellir Nemzeti Park, a szigetország egyetlen világörökségi helyszíne volt, majd utunk a Gullfoss-vízeséshez vezetett, ami a hideg téli időjárás miatt teljesen be volt fagyva.

Ezután Izland második legnagyobb gleccsere következett, a Langjökull, ahol a különleges terephez kialakított jeepünkkel fedeztük fel a világ egyik legérintetlenebb szegletét: itt próbáltam ki a motoros hószánon való száguldozás élményét is. Izland nemcsak a gleccserek, hanem a gejzírek földje is, számos, a jégből feltörő, forró vízsugárban gyönyörködhettünk. Egy nap alatt annyi élmény ért, hogy szinte feldolgozni sem tudtam, és még csak akkor következett a várva várt este.

Sikerült elcsípni a sarki fényt?

– Egy idegenvezető volt a segítségemre, aki beavatott egy sarki fény előrejelző program rejtelmeibe. Ennek ismeretében indultunk a sarki fény vadászatra, amelynek első lépéseként elhagytuk Reykjavíkot, majd a város fényeit is. Már a sötétségben haladtunk, mikor az ég egyszerre kitisztult, és megjelent egy fehér csík, amely engem a csillagászati ismeretterjesztő filmekben látható Tejútra emlékeztetett, majd lassan megváltoztatta a színét és a formáját is, ezután pedig szétterült az egész északi égbolton.

Órákon keresztül bámultunk az ég felé és élveztük ezt a csodás, mesebeli jelenséget, ahogy zölden és lilán táncolva változtatta az alakját az erőségétől függően. Éveket vártam erre a pillanatra, amiben ráadásul még négy napon keresztül gyönyörködhettem. Hogy mi várt még ránk Izlandon? A Sarki fény központ, egy bálnamúzeum, majd egy „bálnales" az Atlanti-óceánon.

Ha jól tudom, abban az évben még ruletteztél egyet Las Vegasban is...

– Mivel még sosem jártam az észak-amerikai kontinensen, így az USA-ba, Las Vegasba vezetett a következő utunk, hogy onnan indulva járjuk be egész Kaliforniát. Vegasról mindenkinek a kaszinók világa jut az eszébe, de ennél sokkal többről van szó: Las Vegas a világ legnagyobb szórakoztató központja. Mindenütt fény és csillogás, egy soha le nem nyugvó város nyüzsgése veszi körül az embert. A legnagyobb és legpompásabb show műsorok helyszíne, például élőben, „testközelből" ámulhattam David Copperfield bűvészmutatványain.

Három napot töltöttünk a sivatag közepén épült városban, majd a tűzvörös szikláiról híres Tűz  Völgye Nemzeti  Parkba indultunk. Ezután következett a Halál Völgye, az Egyesült Államok legforróbb és legszárazabb sivatagja. A nemzeti parkban alaposan megizzadtunk, pedig a nézelődésen kívül nem csináltunk semmit: nem csoda, ugyanis a hőmérséklet stabilan az 50 Celsius fok körül ingadozott.

Innen a Csendes-óceán irányába haladva lassan kizöldült, azaz kisárgult a táj: hatalmas narancsültetvények követték egymást. A narancs ligetekben meg lehetett állni, és vásárolni a gyümölcsből.

Arrafelé vannak az óriás mamutfenyők is, ugye?

– Bizony, a Sequoia Nemzeti Parkban vannak a világ legnagyobb mamutfenyői. A legnagyobb a „General Sherman" aminek a súlya olyan 1910 tonnát nyomhat a becslések szerint, ami 25 darab utasszállító repülőgép súlyát is meghaladja. Mindenhol hatalmas, soksávos autópályák vannak, az egyiken kocsikáztunk be az „Angyalok Városába", Los Angelesbe, este már Malibu tengerpartján sétáltunk – emlékszik vissza Judit.

– Kihagyhatatlan volt a hollywoodi Universal filmstúdió, aztán persze a fotózkodás a Hollywood-felirattal, és a csillagok szemrevételezése a hírességek sétányán. Egy egész hetet eltöltöttünk a környéken, persze igazából egy hónap sem lett volna elég. Mikor visszamentünk Vegasba, rávettem a férjemet, hogy nézzük még meg a Grand Canyont is: a Colorado-folyó vájta ki 17 millió év alatt.

Az egész kanyon az indiánok területe, tulajdonképpen egy rezervátum, amit kizárólag az ő vezetésükkel lehet megnézni. A legnagyobb látványossága az „Üveghíd", ami egy üvegből készült kilátó, amely benyúlik egy hatalmas szakadék fölé. Jobb, ha ide csak az megy el, akinek nincs tériszonya: vicces  volt látni, ahogy az emberek kapaszkodva, némelyek szinte csúszva-mászva, remegve mertek csak végigmenni rajta, és a tériszonyt csak fokozta az üveg recsegő-ropogó, amúgy természetes hangja.

Mielőtt elhagytuk volna Amerikát, befejezésnek elmentünk egy Celine Dion koncertet, illetve a Cirque du Soleil egyik show műsorát is megnéztük.

És idén következett az igazi nagyvad a Csendes-óceán közepén...

– Én is úgy érzem, hogy 2017 tavaszán érkezett el eddigi életem legnagyobb utazása: repülőre szálltunk, és jó néhány órával később landoltunk a polinéz szigetvilághoz tartozó Hawaiin, azon belül is Oahu szigetén.

Ebben az egy szigetben megvan minden, amire egy utazó vágyhat. Első utunk a történelmi híresség Pearl Harborba vezetett, ahol megismerkedhettünk az 1941 decemberében lezajlott japán orvtámadás részleteivel. Végignéztünk egy filmet, meglátogattuk a különböző helyszíneket, például kivittek minket hajóval az Arizona csatahajó roncsaihoz. A hajó 76 éve rozsdásodik a tenger fenekén, és bármilyen hihetetlen, mind a mai napig szivárog belőle az üzemanyag. Föléje egy egész látogatóközpontot építettek az amerikaiak, hiszen Hawaii az USA 50. tagállama. Megnéztük a fél évszázadon át szolgáló USS Missourit, és egy valódi tengeralattjárót is – részletezte nosztalgiával a hangjában a Kanizsáról elszármazott lány.

– Szállásunk Honoluluba volt, a majd 3 kilométeres Waikiki Beach-en, ami festői látvány a kristálytiszta tengerrel és a fehér homokjával, de legalább ilyen szépek Hawaii hegyei is, azthiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ötpercenként fényképeztünk. Amit még megnéztünk, az a Hanauma-öbölben lévő Tengeralatti Nemzeti Park, a „See Life"-ben pedig a delfin showk után Calával, az oroszlánfókával úszhattam együtt.

És ami még nagyon jó volt, az a Polinéz Kulturális Központ, ahol egy egész napos program keretében ismertettek meg minket az őslakosok Fidzsi, Szamoa, Tahiti, Új-Zéland és Hawaii kultúrájával. A központ egy 42 hektáros területen található, ahol megtanítottak például kókuszpálmára mászni, hawaii módon tüzet rakni és táncolni, ami egy európainak nagyon szórakoztató. A sziget északi részére is elmentünk egy jeeppel, ahol mindig fúj a szél, mert ott lovagolják meg a 15-20 méteres hullámokat a világhíres szörfösök, visszafelé pedig teknősökkel napozhattunk együtt.

A zárszó pedig legyen a magyar foci. Hogy ez most, hogy jön ide? Judit a riport végén elmesélte, hogy bármerre is járt a világban, mikor megkérdezték tőle, hogy honnan jött, milyen nemzetiségű, és elárulta, hogy magyar, az emberek válasza 99 százalékban az volt: „áááá, Puskás"...