Zalaegerszeg

2015.05.10. 08:44

Önkéntesen a tiszta Kéktúra-útvonalért - Ismét meghirdették a TeSZEDD programot

Zalaegerszeg – A Magyar Természetjáró Szövetség a tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezi a TeSZEDD a Kéken elnevezésű programját.

Harmath Virág

A május 16-án tartandó országos program célja a természet megóvása és az is, hogy vonzóbb környezet fogadja a túrázókat, még több ember válassza a természetjárást.

– Ezt szolgálják az Országos Kékkör nyomvonalán végzett egyéb fejlesztéseink is. A Magyar Természetjáró Szövetség európai uniós forrásból közel tízezer irányító és információs táblát helyez ki az erdőkbe, pihenőket, forrásokat, kilátókat, turistaházakat újít fel, a jelzéseket újrafesti, s mobiltelefonos applikációt is fejlesztett a természetjáróknak – nyilatkozta Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

A rendezvény neve egyébként egy szójáték, ami a szemétszedésre és az aktív önkéntes cselekvésre kívánja felhívni a figyelmet. A „Kéken" azt jelenti, hogy az Országos Kékkör nyomvonalán – természetjáró körökben sokan csak „kék"-nek hívják az ismert túraútvonalat.

A megtisztításra váró terület országos szinten több mint 2500 kilométernyi útvonalat tesz ki, míg Zala megyében meghaladja a 230 kilométert. Az akció során elsősorban a háztartási hulladék összegyűjtésére van lehetőség. Országosan 7-8000, Zala megyében 300-350 résztvevőre számítanak a szervezők.Várnak mindenkit, akinek fontos, hogy erdeink, turistaútjaink megtisztuljanak a hulladéktól.

– Területi koordinátoraink végzik az önkéntesek toborzását. Elsődleges feladatuk az iskolák felkeresése, mivel a diákok szemléletformálását kiemelkedően fontosnak tartjuk. Reméljük, ha egy fiatal részt vesz egy ilyen akcióban, később jobban odafigyel környezete tisztaságára – mondta Győri Tamás József, hozzátéve: tapasztalataik szerint a természetjárók nem szemetelnek, sok alkalmi kirándulóval ellentétben. Rontja a helyzetet, hogy a településekről is sokan hordják ki illegálisan a hulladékot az erdőkbe.

A szemétszedési akció Zalai útvonalai: Szentgyörgyvölgy – Kerkakutas (9,9 km), Kerkakutas – Felsőcsöde (10,4 km), Felsőcsöde – Zalalövő – Nagyfernekág (9,4 km), Nagyfernekág – Kustánszeg (13,6 km), Kustánszeg – Barabásszeg (9,1 km), Barabásszeg – Zalatárnok (10,8 km), Zalatárnok – Szentpéterfölde (11,4 km), Szentpéterfölde – Lasztonya (10,7 km), Lasztonya – Bázakerettye (8,9 km), Bázakerettye – Valkonya (12,9 km), Valkonya – Obornak (8,4 km), Obornak – Palin (13, 9 km), Palin – Tukora-tető (8,2 km), Tukora-tető – Zalaújlak (12 km), Zalaújlak – Galambok (9,5 km), Galambok – Somogysimonyi (7,5 km), Sümegi bazaltbánya – Tátika hegy (9 km), Tátika hegy – Zalaszántó (8 km), Zalaszántó – Rezi (6 km), Rezi – Hévíz (10,5 km), Hévíz – Keszthely (4 km), Keszthely – Gyenesdiás (7 km), Felsőgyenes – Várad tető (9 km), valamint Várad tető – Csákánytető (4,5 km).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!