Mindig van választás - dr. Csernus Imre előadása Lentiben

A doki a televízióból, aki megmondja a frankót, aki beszól, cinikusan, néhol már-már bunkón, vulgáris és kíméletlen. Nehéz közömbösen elmenni a pszichiáter személye mellett, a legtöbben nem is tudnak, hiszen valamiféle véleményt, gondolatot szinte mindenki megfogalmaz vele kapcsolatban. Vannak, akiknek bejön ez a stílus, és vannak, akik megsértődnek. Valljuk be, fájdalmas a beismerés, hogy valami nincs rendben, és a magunkba fojtott problémákra a pszichiáter jó érzékkel mutat rá.

- Jó ideje már, hogy az előadásaimon elmondom és előrebocsátom, hogy akinek ami nem inge, azt ne vegye magára - fogalmazta meg. - De azt is elmondom, hogyan lehet észrevenni azokat, akik magukra veszik és megsértődnek, felháborodnak, elégedetlenek, kikérik maguknak.

Miért veszik magukra? Mi az, amitől beindult a saját mozi, a belső film, amelynek hozadéka az, hogy én valamit elszúrok, miközben görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy nekem igazam van? A belső munka halálunkig tart, nem áll meg. Amikor azt hisszük, hogy a legjobban vagyunk, akkor is feltehetjük a kérdést, hogy mi az, hogy legjobb? Ez is csak viszonyítás kérdése.

A pszichiáter rámutatott: mindig van hova fejlődni, ám a fejlődés fájdalommal jár, a munka éppen az, hogy megfogalmazzuk problémáinkat, beszéljünk az érzéseinkről, megmérettessünk, kihívásoknak feleljünk meg.

Magyarországon általános a felelősség fel nem vállalása, mondta Csernus Imre

- A belső görcsöket az emberek maguknak okozzák - folytatta. - Akkor vagyunk jól, ha szabadon dönthetünk, de erre rá kell jönni és tudatosítani. A rágörcsölés mindig a megfeleléskényszer és az önbizalomhiány miatt van.

Lehet, hogy az ember elégedetlen egy csomó mindennel önmaga életében, lehet, hogy kevés, amit csinál, szeretne nagyobb megmérettetést, de közben zsákutcában érzi magát. Ilyenkor a következő lépés, hogy mit tesznek azért, hogy ezen változtassanak. Fel kell ismerni, kinek köszönhetem, hogy rosszul érzem magam. Magamnak? Vagyis magam ellen dolgozom?

Ezzel el is érkeztünk a kétórás előadás témájához. Az önbizalomhiány és a félelmek kéz a kézben járnak.

- A mai kor embere elképesztően fél az új dolgoktól, a megmérettetésektől. Ilyen például az is, hogy szavahihető vagyok önmagam szemében. Vagyis amit kijelentek, annak megfelelően, következesen cselekszem. Kijelentem, hogy rosszul érzem magam a bőrömben, és megint, újra és újra. Elkezdek siránkozni, de nem cselekszem.

Közben tapasztalom, hogy fogy az idő. Élek? Nem. Vegetálok? Igen. Szavahihető vagyok? Nem. Ördögi kör, amit az ember magának idéz elő. Magyarországon általános a felelősség fel nem vállalása. Legtöbben gyorsan és türelmetlenül szeretnének jobb életet, anélkül, hogy megdolgoznának érte következesen nap mint nap. Ez így nem megy. Aki keveset fektet bele, az keveset kap vissza. A közösségi oldalakon élt lájkvadász életek is mind az önbizalomhiányról és a megfeleléskényszerről árulkodnak, és ennek soha nem lesz vége.

Mit kezdjünk a félelmeinkkel?

- Mi is a félelem? A félelem a legtöbb esetben az, hogy nem megyek oda a bokorhoz, mert sárkány van benne. Dobálom kővel, hátha elrepül, majd mikor megnézem, látom, hogy nem hogy sárkány, de még csak egy kismacska sincs ott. A másik kedvenc példám erre az, mikor keresem a fekete macskát a sötét szobában, miközben tudom, hogy nincs ott. A félelemmel valójában megindoklom önmagamnak azt, hogy miért nem lépek. Ha elfogadtam azt, hogy emberből vagyok, abban a pillanatban tudomásul veszem, hogy a születés után elkerülhetetlen a halál. Ha ünnepeljük a születésnapokat, azt is ünnepelhetjük, hogy közelebb kerülünk a halálhoz.

Az éremnek mindig két oldala van, ha mindkét részt elfogadom, akkor tudom, hogy félhetek, de az én döntésem, hogy félek-e. Van választás. A félelem megszüntetésének origója, hogy elfogadom, hogy emberként élek egy emberi életet. Amíg ezt nem fogadjuk el, addig jönnek a félelmek.

Közben pedig mindenki csak egyszerűen boldog életet szeretne, megoldásokat a marcangoló problémákra. Lehetőleg minél előbb és kevés energiabefektetéssel.

- Sokan régóta és folyamatosan azt hazudják önmaguknak, hogy jól vannak. Mutatják a külvilág felé, hogy stabilak. Ennek hozadékaként nem tudják azt az összefüggést, hogy mindenki csak annyi megbecsülést kaphat másoktól, amennyit magának ad. Ha hazudok magamnak, annak az a következménye, hogy az önbecsülésem és az önszeretetem csökken.

Ha ez csökken, akkor a szeretetéhség fokozódik. A fogyasztói társadalom ajánlata, hogy ha megszerzed ezt, megvásárolod azt, akkor trendi leszel és modern, vagyis jól leszel, egyéniség leszel. Óra, autó, lakás, ház, külföldi utazás virít éppen rajtad. De ettől még az ember nem szereti magát, ráadásul még mindig befolyásolható vagy és már be is vittek az erdőbe. Valójában ez azért történt, hogy valakinek a zsebében növeld a profitot, de nem lesz belőle belső elégedettség - szögezte le Csernus Imre.

- A pszichológusok már régen megfigyelték, hogy azok az emberek, akik nem kezelik megfelelően az érzelmi konfliktusaikat, fizikálisan és tünetileg oldják a feszültségeiket, azaz valaminek a megszerzésével, de ilyenkor a pozitív érzés csak rövid ideig tart. A mai kor embere rengeteg törvénnyel és belső összefüggéssel nincsen tisztában és vakon szeretne boldog lenni. Itt van erre a nemrég ünnepelt Valentin-nap, amit szépen átvettünk az angolszászoktól, de valójában mit is jelent?

Van egy kis fellobbanás, minden szép és jó, meglepetések, kedveskedések. Bennem ilyenkor felmerül, hogy ez azért van, mert sokan amúgy tele vannak bűntudattal a hazugságaik miatt és ezeket így kompenzálják? Mindez csak illúzió. Minden nap Valentin-nap kellene, hogy legyen, minden napba beletéve, amit érzünk egymás iránt, ki is mondva, meg is mutatva azt őszintén - hangsúlyozta a pszichiáter.

„Önök miért vannak itt?”

Több alkalommal vettem már részt dr. Csernus Imre előadásain. Ezeken a pszichiáter rendre beszélteti a hallgatóságot. A gyanútlanok úgy ülnek be, hogy hallanak egy jól megkomponált szöveget a szókimondó Csernus dokitól, aztán jön a feketeleves, hiszen az előadó nem éri be ennyivel, hanem kérdez is. Mikor elindul a közönség felé mikrofonnal a kezében, arcán már-már kegyetlen mosollyal, a nézőtér soraiban feszült mozgolódás támad és jön a felismerés: „Ide fog jönni és lehet, hogy én leszek az áldozat?!”

Senki sem érezheti magát biztonságban, jönnek a lélekfeltáró kérdések. Némelyik egészen betalál és tükröt tart a megszólított elé. Akadnak olyanok is, akik bátran beszélgetésbe elegyednek a pszichiáterrel, biztosak vagy legalábbis bíznak abban, hogy nem talál rajtuk fogást. Pedig időnként nem árt, ha tükröt tartanak elénk, hiszen önmagunk által már nem biztos, hogy képesek vagyunk fejlődni. A fanatikusabbak egyfajta kiemelt megmondó és megoldó, megoldást kínáló emberként tekintenek a szakemberre, pedig ő csak bizonyos összefüggések feltárását végzi.

Mint mondta: az előadás végighallgatásával semmi sem történik, viszont ha csak egy résztvevő egy gondolat felismerésével megy haza, akkor a foglalkozás már elérte célját. Változni, változtatni akkor lehet, ha megtapasztaljuk a poklok legmélyét. Nincs más út. Mindez nem üres frázis tőle. Elmondta magáról, hogy útját sok kudarc, csalódás, öröm és sikerélmény kövezte. Megjárta a poklot is, nem is egyszer. Néhány éve elköltözött Budapestről, a búvalbélelt, feszült fővárosi közeg helyett a Bükk lábánál találta meg azt a helyet, ahol jól érzi magát. Nem hisz a reménytelen esetekben, vallja, hogy mindig van kiút. A holnap egy újabb nap a bizonyításra...