Belföld

2010.10.13. 16:42

Orbán: további válságadókat fogunk bevezetni

További válságadókat kíván bevezetni a kormány, amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be a költségvetésbe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán egy budapesti rendezvényen.

MTI

Az MSZP szerint egyértelmű, hogy megszorítások lesznek

Az MSZP szerint Orbán Viktor bejelentését ősszegezve az egyértelműen megállapítható, hogy "megszorítások lesznek, legfeljebb áttételesen, bár van itt direkt változat is" - reagált a miniszterelnök szavaira Katona Tamás, a szocialisták elnökségének tagja.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a miniszterelnök szerdai beszédében három ágazatot érintő, költségvetési bevételt javító intézkedést jelentett be, mely új adók kivetését jelenti. Az energiaszektortól 70 milliárdot, a kereskedelmi szektortól 30 milliárdot és a telekommunikációs szektortól 65 milliárdot akar beszedni.
A politikus szerint ez egyértelműen azt jelenti majd, hogy ezek a cégek a veszteségeiket valamilyen formában átterhelik a fogyasztókra, "azaz megint a nép fizet, csak nem egyértelműen, hanem majd apránként".
   
Katona Tamás úgy fogalmaz, hogy emellett van egy sokkal direktebb megszorítás, a kormány a magán-nyugdíjpénztári átutalásokat befagyasztja 2011. december 31-ig. Meglátása szerint ezzel a miniszterelnök "2 millió magyar állampolgár nyugdíjának kifizetését sodorja veszélybe, vagyis belenyúlt az emberek pénztárcájába".
A politikus szerint "a hazugságoknak vége, Orbán Viktor végre közölte a lényeget: hazudtak!"
A politikus szerint ugyanis a Fidesz-KDNP hazudott, mert elhallgatták a terveiket, mert megszorítások nélküli kormányzást ígértek és mert a könnyű élet reményével kecsegtették a magyar nemzetet, ahol majd a gazdagok fizetik meg a költségvetési gondokat. Úgy fogalmazott: mára kiderült, "a hibás és felelőtlen kormányzás" okozta károkat a hétköznapi emberekkel fizetteti meg a Fidesz-KDNP kormány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!