férfi kézilabda

2018.01.06. 18:13

Döntetlent játszott a svédekkel a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Svédország vendégeként barátságos mérkőzésen, szombaton délután Jönköpingben.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mikael Fritzon

Ez volt az első meccse magyar szövetségi kapitányként Ljubomir Vranjesnek, aki játékosként 1997 és 2002 között három Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot nyert a svéd nemzeti csapattal, 2000-ben pedig olimpiai ezüstérmes volt.

A házigazdáknál nem lépett pályára a MOL-Pick Szeged csapatkapitánya, Jonas Källman, aki sérülés és családi okok miatt kihagyja a jövő pénteken kezdődő horvátországi Európa-bajnokságot is.

Bár fél perc elteltével Bodó Richárd nyitotta a gólok sorát, a magyarok ezt követően több mint öt percig nem találtak be. Védekezésben jól teljesítettek a vendégek, és a folytatásban – elsősorban az átlövőknek köszönhetően – a támadójátékuk is megfelelő volt, így tartani tudták a lépést a skandinávokkal (6-6).

Ezután a svédek két góllal elléptek, de a magyar csapat gyorsan egyenlített, ekkor Kristjan Andresson szövetségi kapitány időt kért. A folytatásban egyre inkább a gólszerzésre fektették a hangsúlyt a csapatok, és a vendégek ebben sem vallottak kudarcot, gyors ellenakcióból is többször eredményesek voltak (16-15).

A második félidő negyedik percében újra előnybe került a magyar válogatott (17-18), sőt rendkívül hatékony lövéseinek köszönhetően kisvártatva – a meccs során először – két, majd három góllal vezetett (19-22).

A 45. percben, 25-22-es magyar előnynél ismét időt kértek a svédek, és ezt követően hat percig nem kaptak gólt. A vendégcsapat a hajrára elfáradt, játéka pontatlanabbá vált, azonban így is több lehetősége volt a találkozó megnyerésére, ám a kihagyott ziccerek miatt döntetlen lett Vranjes bemutatkozó-meccsének végeredménye.

A két csapat hétfőn 19.15 órától Partilléban ismét megmérkőzik egymással.

A magyar válogatott a jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságon az olimpiai címvédő Dániával, valamint Spanyolországgal és Csehországgal szerepel azonos csoportban, amelyből az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Eredmény:

Svédország-Magyarország 29-29 (16-15)

a magyar gólszerzők: Balogh Zs., Bodó 5-5, Bartók 3, Juhász, Császár, Vilovski, Jamali, Bánhidi, Ancsin, Lékai 2-2, Fekete, Országh 1-1

Borítókép: Ljubomir Vranjes magyar szövetségi kapitány (k) a Svédország – Magyarország férfi kézilabda válogatott barátságos mérkőzésén a jönköpingi Kinnarp Arénában 2018. január 6-án.

MTI / EPA / Mikael Fritzon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában