A MAJOSZ hetedik alkalommal szervezte meg szakmai rendezvényét

2024.10.05. 07:00

Járműipari konferencia: őszintén ágazat helyzetéről és jövőjéről

Járműiparban érdekelt vállalatok képviselői, szakértők, kutatófejlesztők, gyártók gyűltek össze pénteken a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya konferencia-központjában. A Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) meghívásának tettek eleget, amely hetedik alkalommal rendezte meg járműipari konferenciáját Zalaegerszegen.

Antal Lívia

A MAJOSZ járműipari konferenciáján (b-j): Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség korábbi elnöke, dr. Nyirő József, a MAJOSZ elnöke és Vigh László országgyűlési képviselő

Fotó: Antal Lívia

A kezdeteket dr. Nyirő József, a MAJOSZ elnöke idézte fel. Elmondta, hogy hét évvel ezelőtt merült fel a járműipari konferencia megrendezésének ötlete, amelyen az érdekelt felek átbeszélhetik az ágazat helyzetét. Kiemelte, hogy ez a legnagyobb rendezvényük, amelyen most 250-en vesznek részt. 

járműipari konferencia
A járműipar jövőjéről váltottak szót a konferencián 
Fotó: Antal Lívia

Járműipari konferencia: közös útkeresés

Mint mondta, a legelején az ipar 4.0 kihívásaival kezdték, aztán folytatták a Covid-járvány és az energiaválság járműiparra gyakorolt hatásaival, illetve az alternatív hajtások térnyerése is sokszor szóba került. Kiemelte, hogy a hetedik járműipari konferenciának is az célja, hogy őszintén beszéljenek az ágazat helyzetéről. A rendezvény az információáramlás lehetőségét biztosítja ehhez, mert közösen kell megoldásokat találni a problémákra és jó döntéseket hozni a hazai járműipar jövője érdekében. Ennek kapcsán méltatta, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a konferencia fővédnökei. A védnökök sorában olyan iparági vezetők is szerepelnek, mint dr. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője és Lepsényi István, a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform elnöke.

Vigh László országgyűlési képviselő a járműipari kutatás-fejlesztések kapcsán a közlekedésbiztonságot, mint legfontosabb szempontot emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a járműipari tesztpályán a vezetéstámogató rendszerek kutatás-fejlesztése és tesztelése is ezt szolgálja. 

Járműipari beruházások, növekvő iparűzési adóbevétel

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere örömét fejezte ki, hogy ismét helyet adhatnak a rangos eseménynek. Mint mondta, a járműipar szereplőinek is köszönhető a város gazdaságának fejlődése, amelynek egyik fő bizonyítéka a 7,8 milliárd forintos iparűzési adóbevétel az idei évben. 

Az európai járműipar megtalálja jövőjét

Prof. dr. Palkovics László, az AVL ügyvezetője úgy vélekedett, hogy újratervezést él át az európai járműipar. Hamarosan túl jut a gazdasági nehézségeken, és ugyanakkor birtokában van mindazon technológiai tudásnak, amellyel újra versenyképes lesz. 

Fotó: Antal Lívia

majosz_jarmuipari_konferencia_1.jpg

A MAJOSZ járműipari konferenciáján (b-j): Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség korábbi elnöke, dr. Nyirő József, a MAJOSZ elnöke és Vigh László országgyűlési képviselő
 

majosz_jarmuipari_konferencia_2.jpg

A járműipar jövőjéről váltottak szót a konferencián

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!