Csaló nő ellen emelt vádat az ügyészség

2024.08.26. 12:30

Kölcsönkért egy nagyobb összeget, amit nem fizetett vissza

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint a Lenti Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy vállalkozóként dolgozó 46 éves zalaegerszegi nővel szemben.

Benedek Bálint

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Chokniti-Studio

Az ügyészség közleményében azt írta: a 46 éves zalaegerszegi nő által vezetett kft.-nek 2018-tól kezdve több tartozása, illetve kölcsönei voltak beszállítók és szolgáltatók felé, ezen túl adó- és TB-fizetési kötelezettségek is terhelték. 2021-ben a vádlott és a cég anyagi helyzete tovább súlyosbodott, végrehajtási eljárás elrendelésére is sor került, majd a kft. ellen felszámolási eljárás indult a tartozásai miatt. A nehéz anyagi helyzetű vádlott még 2020 nyarán megismerkedett egy idős, 82 éves férfivel, akiről megtudta, hogy értékesítette egy ingatlanát. 

A vádlott a sértett anyagi helyzetét ismerve elhatározta, hogy a vele jó viszonyban lévő férfitől – a visszafizetés szándéka és annak reális lehetősége nélkül – nagyobb összeget kölcsönkér, a fennálló nagy összegű tartozásairól pedig nem tájékoztatja, és a kölcsönkért összeget adósságainak mérséklésére, illetve saját céljaira fordítja.

A vádlott 2021 októberében a sértettet megtévesztve 2 millió forintot kért és kapott kölcsön az idős férfitől, és valótlanul azt ígérte, hogy a tartozást 3 hónapon belül egy összegben visszafizeti. A vádlott a visszafizetés biztosítékául sajátjaként felajánlott egy olyan személygépkocsit is, mellyel nem is rendelkezett. A vádlott a visszafizetés időpontját firtató sértettet különböző indokokra hivatkozva hitegette, majd számára elérhetetlenné vált, ezért a sértett végrehajtási eljárást is kezdeményezett, valamint feljelentést tett. A vádlott a büntetőeljárás során 200 ezer forintot megtérített a sértettnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!