11 órája
Maradandó fogyatékosságot okozó sérülést szenvedett az ittas sofőr utasa
Ittasságából eredő figyelmetlenségével és a sebesség helytelen megválasztásával okozott balesetet egy férfi, utasánál a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság-enyhe fokú egészségkárosodás alakult ki. A férfivel szemben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatója szerint a 27 éves, garabonci férfi 2022. november 3-án éjszaka ittas állapotban, vezetői engedély nélkül közlekedett személygépkocsijával Eszteregnyén a Petőfi utcában, utasként szállítva férfi ismerősét úgy, hogy biztonsági öveiket nem használták.
A sofőr a sebesség helytelen megválasztása és ittasságából eredő figyelmetlensége miatt elvesztette uralmát a jármű felett, azzal megcsúszott, melynek következtében jobbra lesodródott az úttestről, az út melletti rézsűbe becsapódott a jármű, majd a tetejére fordulva, egy fának ütközve állt meg az úttest jobb szélétől közel 10 méterre.
A baleset következtében utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, sérüléseinek tényleges gyógytartama a fél évet meghaladhatja. A sértettnél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, enyhe fokú egészségkárosodás alakult ki.
A baleset oka az volt, hogy a vádlott ittasságából eredő figyelmetlensége és a sebesség helytelen megválasztása miatt elvesztette uralmát a jármű felett, az számára irányíthatatlanná vált, jobbra letért az úttestről, az út melletti rézsűbe csapódott, majd a tetejére fordulva, fának ütközve állt meg, s ezzel megszegte a KRESZ szabályait.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben maradandó fogyatékosságot okozó járművezetés ittas állapotban bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltás alkalmazására tett indítványt.