Vádat emeltek

2 órája

Akadályozta a bírósági végrehajtást

Bírósági végrehajtás akadályozása miatt emelt vádat egy becsvölgyei férfi ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Korosa Titanilla

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Audio und werbung

Az üggyel kapcsolatban dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője közölte: a 22 éves becsvölgyei férfi ellen számladíjtartozás meg nem fizetése miatt indult végrehajtási eljárás 2018-ban. A szolgáltató kezdeményezésére közjegyzői okiratba foglalt fizetési meghagyást bocsátottak ki vele szemben, azonban a felhívásnak nem tett eleget, ezért az eljárás a férfi minden ingó és ingatlan vagyonát érintő végrehajtási eljárásba fordult.

Az ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtó többször is eredménytelenül szólította fel a férfit, mint adóst a gépjárműnyilvántartás adatai szerint a tulajdonában lévő személygépkocsi átadására, illetőleg tárolási helyének közlésére, a férfi a hivatalos küldeményeket átvette, de nem tett eleget a végrehajtó felhívásának.

Miután az adós a végrehajtási törvény szerinti kötelezettségeinek többszöri felhívás ellenére sem tett eleget, a végrehajtó rendbírság kiszabását kezdeményezte vele szemben a bíróságnál. A kiszabott rendbírságok ellenére a vádlott továbbra sem közölte a lefoglalt gépjármű fellelhetőségének pontos helyét, és nyilatkozatot sem tett az eljáró bíróság, illetve a végrehajtó irányába a lefoglalt gépjárművel kapcsolatosan, ezzel a végrehajtást akadályozó, a rendbírság kiszabására okot adó magatartását továbbra is folytatta.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben bírósági végrehajtás akadályozásának vétsége miatt emelt vádat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában