2020.10.13. 16:30
Bölcsődei nevelésre is alkalmas lett a gellénházi óvoda
Teljes belső átalakításon esett át a község óvodaépülete, amely egy bölcsődei csoportszobával és egy tornaszobával is bővült több mint 85 millió forintból.
A felújított gellénházi óvoda épületében a bölcsődei csoportszobát tekintette meg Tóth László önkormányzati képviselő, Vigh László, Pirzsókné Lóránt Emília óvodavezető és Farkas Imre Józsefné
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Katona Tibor
Gellénházán régóta működik óvoda, több település gyermekinek nevelését biztosítva. Az elmúlt években egyre nagyobb igény merült fel a kisgyermekes szülők részéről, hogy egy bölcsődei csoportot is alakítsanak ki az intézményben segítve ezzel a szülők munkába való visszatérését.
- Három évvel ezelőtt egy településfejlesztési operatív pályázati lehetőségnek hála, alkalmunk nyílt az óvodaépület felújítására és bővítésére. A kivitelezés során több olyan probléma jött elő, aminek a megvalósítása nem volt a pályázatban rögzítve. A munka költségeit, az időközben felmerült problémák miatt nem tudta fedezni az 58 millió forintos pályázati forrás, így több mint 27 millió forintot az önkormányzatnak, saját költségből kellett hozzátennie- fogalmazott köszöntőjében Farkas Imre Józsefné polgármester.
Belső felújítás során új burkolatokat és új festést is kapott az épület, valamint a vizesblokkok is megújultak. Az óvodaépület átalakítása révén egy modern intézményben folyhat a 62 óvodás és 7 bölcsődés korú kisgyermek nevelése.
Az ünnepélyes átadáson Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében a település vezetőinek felelős gondolkodását emelte ki, akik nem sajnáltak időt és pénzt áldozni a gyermekek nevelési körülményeinek fejlesztésére.
Az udvarrészen a szülői munkaközösség és a Földgázszállító Zrt. felajánlásából egy csúszda is helyet kapott.