2022.01.04. 07:00
Nyáron lecserélhetik a már több mint hét éve szolgáló falugondnoki autót Szilvágyon
Nyáron új falugondnoki autót kap a göcseji település, s a ravatalozó felújítását is megkezdhetik legkésőbb 2022 tavaszán – mondta el Péntek Katalin polgármester. Mindkét fejlesztést a Magyar falu programban elnyert támogatásból tudják megvalósítani.
Péntek Katalin a felújításra váró ravatalozónál Fotó: Gyuricza
A falugondnoki jármű cseréjét már többször szorgalmazta a helyi önkormányzat, hiszen a meglévő autójuk immár több mint hétéves, és funkciójából adódóan rengeteget futott. Péntek Katalin azt mondja, üzembiztossága már nem a régi, az utóbbi időben többször is javításra szorult, ezért adták be pályázatukat egy új jármű megvásárlásának támogatására a Magyar falu programhoz.
-Az első elbíráláskor tartaléklistára került az igényünk, ám az közelmúltban arról érkezett értesítés, hogy a rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően mintegy 15,5 millió forintot kapunk - mondta a polgármester. - Ebből le tudjuk cserélni az autónkat, bár a kiegészítő berendezések, például a mozgáskorlátozottak rámpájának beszerelése miatt a kereskedő csak nyárra tudja vállalni a szállítást. Egy másik, korábban tartaléklistára sorolt pályázatunk szintén nyert, a ravatalozó felújítására közel öt és fél millió forintot költhetünk. Ebből az összegből a nyílászárók cseréjét, valamint a külső és belső festést, illetve alapozást szeretnénk elvégeztetni. Már egyeztettünk a kivitelezővel, legkésőbb márciusban el is kezdik a munkát.
Péntek Katalin hozzátette még, hogy a temetői fejlesztések ezzel még nem érnek véget, a várhatóan még januárban kiírásra kerülő újabb Magyar falu program-támogatással a ravatalozó körüli rész térburkolását szeretnék majd elvégeztetni, míg egy másik pályázati projektben urnafal létesítésére nyújtják be igényüket.